Regényes vándorutam: Május vége/ The end of May

I started this month with a trip (Gdansk) and I finished it with another trip. Before the trip we had some presentations and exams and finally I got my examination card, too. I had a problem with my faculty so I had to visit my coordinator at the other campus. She solved the problem and then with Elena, my Bulgarian friend we went for a walk to the forest which is next to the university.

On another day we were in a small bar and we played some games. After that we went back to the university but our teacher didn’t come again.

On the day we visited the Copernic Science Museum. It’s a huge centre with a lot of interactive things.

At the weekend three of us (a Bulgarian girl, a Slovenian and a Hungarian) travelled to Poznan. We spent an amazing time there. The town has a beautiful old town with lovely houses, streets and a big town hall. Goats are everywhere because they’re the symbol of Poznan. According to the legend when the master finished the clock for the tower of the town hall and he wanted to present it, a celebration was hold. Unfortunately the cook burnt the meat and the assistants couldn’t buy another one. So, they stole two goats which they saw in the fields. But the goats escaped and they ran into the top of the town hall. When the leaders of Poznan saw them, they started to laugh and they decided to make another machine that will remind them of this funny moment. That’s why there is a mechanism with goats under the clock.

The weather was mostly sunny during the weekend and we walked a lot. We visited some churches, including the oldest Polish one. We went to the Malta Lake and we saw the Royal castle and the Emperor’s castle. And sometimes we just relaxed and sat in nice parks or in a lovely cafe. I really enjoyed this trip, thank you girls!

Ezt hónapot utazással kezdtem (Gdansk) és azzal is zártam. Most viszont még ne siessünk olyan előre, sok minden történt előtte is. Sikeresen túl vagyok az első vizsgán, jó pár kiselőadáson és már a kis vizsgalapomon is gyűlnek az aláírások, jegyek. Olyan ez a lap, mint az index és nekem tényleg annyi bajom is volt vele, mint anno a leckekönyvvel. Ugyanis a dékáni irodából kell kikérni ezt és utána kell minden tanár orra alá tolni, hogy aláírja. Minden karnak külön irodája van és ahová tartozik az ember, oda kell menni. Nos, mi is elmentünk a miénkhez, csakhogy nekem azt kommunikálták (az angol itt nem nyerő), hogy menjek egy másik irodába, ami a másik campuson van. Így aztán felkerekedtünk Elenával, a bulgár lánnyal és a gyönyörű szép, zöld erdőn keresztül megérkeztünk az Erasmus koordinátorunkhoz. Akitől megtudtam, hogy a rendszerben az én nevem más karnál szerepel, mint ahol lennem kellene, és majd másnap tudom átvenni a vizsgapapírt. Az adminisztráció itt sem tökéletes, de legalább kiderült a hiba, mi pedig egy jót sétáltunk az erdőben és élveztük a tavaszi levegőt, a madarak csicsergését.

Szerdán az előző heti vizsgajegyeinken javítottunk reggel, majd kiselőadást tartottunk, aztán az egyetem melletti kis étteremben ütöttük el az időt az utolsó óránkig. Mindenféle társasjátékkal játszottunk, kávéztunk, teáztunk és nagyon jól éreztük magunkat. Bár azt hiszem a lányok nem mostanában fognak velem memóriajátékot játszani. Ezek után visszatértünk az egyetemre és vártuk azt a tanárunkat, akire mindig várunk, és már vagy négyszer nem jött órát tartani. Így volt ez ezen a napon is. Nem jött, mi pedig dühösen visszakullogtunk a kollégiumba. Ahol egy email várt bennünket ettől a tanártól. Még az előző héten felvetette, hogy menjünk egy másik helyre órát tartani, ne az egyetemen legyünk, ugyanis nem szeret itt lenni. Mi viszont nem egyeztünk bele, mert kicsit sokat kellene utazgatnunk egy nap. A tanár úr viszont elfelejtette ezt, és a javasolt helyen várt bennünket. Nem kommentelem az eseményeket, de az biztos, hogy ilyen tanárral már rég találkoztam.

A következő nap este a Copernikus Science Museumba mentünk páran. A múzeum rendkívül interaktív módon foglalkozik a tudománnyal. Tulajdonképpen mindent ki lehet próbálni, meg lehet fogni, tolni, húzni, vonni, nyomkodni és sokkal érdekesebb módon tanulhatunk újat, mint egy hagyományos múzeumban. Sok érdekes pszichológiai játékot tudtunk kipróbálni, de videót készíthettünk zöld hátér előtt, csirkével lehetett versenyt futni, vagy golyókat csúsztathattunk ide-oda, biciklit hajthattunk, buborékokkal játszhattunk és még megannyi érdekes dolgot próbálhattunk ki. Bár 3 órát töltöttünk itt, nem volt elég, hogy mindenhez odaférjünk.

Másnap pedig hárman lányok (bolgár, szlovén és magyar) elutaztunk Poznanba, Nagy-Lengyelország fővárosába, a Warta folyóhoz. Szép időnk volt, tudtuk élvezni a napsütést és a szép várost is. A hangulatos főtérbe beleszerettünk, a gyönyörű reneszánsz városháza múzeumba is ellátogattunk, sok szép házacskát láttunk és még a város szimbólumának eredetét is megtudtuk. A kecske Poznan jelképe, és bárhol összeakaszthatjuk a szarvunkat ezekkel az állatokkal az utcákon, ugyanis minden boltból, épületről, csatornafedőről megbámulnak bennünket a kedves kis állatok. A történet pedig a következő: mikor az órásmester elkészült a toronyórával, egy kis ünnepség keretén belül szerette volna megmutatni a város elöljáróinak az órát. A bemutatóra természetesen sütöttek-főztek, a szakácsnak viszont máshol járhatott az esze, mert a húst odaégette. Friss húst vásárolni már nem volt idő, gondolom a piac messze volt, vagy drága, ezért inkább ellopták azt a két kecskét, amit a közelben megláttak. A kecskék viszont érezték a vesztüket és menekülőre fogták, felszaladtak a városháza tornyába. Mikor a város vezetői meglátták őket (az ebédjüket egymásnak feszülve a toronyban), hatalmas nevetésben törtek ki és elhatározták, hogy a toronyórához rendelnek még egy szerkezetet, ami a kecskékre fogja az embereket emlékeztetni. Így aztán azóta mindennap délben kis kecskék jönnek elő az óra alól és egymásnak ugranak. Természetesen sok turistát vonz ez a látványosság is. Meg a Szabadság téren álló szökőkút is, ahol a gyerekek szívesen fürdenek.

A poznani városháza
Town hall in Poznan

A hétvége során bejártuk a várost, elmentünk a Császári palotába, amit még a porosz uralkodó építtetett, majd Hitlernek átépítették, ő azonban soha nem járt ott. És soha nem tartott beszédet azon az erkélyen, ahol mi viszont megcsodáltuk az utcát. A város másik váránál is jártunk, ott ettük meg az eprünket, de sajnos ez az épület még nem látogatható. A templomok szigetén lévő templomok viszont annál inkább, így bejutottunk a legrégebbi lengyel templomba (micsoda szóismétlés). Sétáltunk a Malta tó partján, megbámultuk a friss diplomásokat az egyetem előtt és nagyon finom fagyit ettünk. Az egyik délután egy hangulatos kávézó kerthelyiségében ücsörögtünk, máskor pedig a hasunkat süttettük az egyik téren. Szombat éjszaka koktéloztunk, vasárnap délután pedig nehéz szívvel váltunk el Poznanból. Ahogy most visszagondolok, nem sok mindenki van oda Varsótól. Nem azért mintha nem élveznénk itt lenni, de valahogy a legtöbbünknek a kisebb városok közelebb állnak a szívünkhöz. Azonban abban egyetértettünk, hogy Varsó jó választás volt az Erasmusra, mert sosem unatkozunk.

Alighogy visszaértünk a kollégiumba, már indultunk is a belvárosba, ugyanis az Improvizálós színház 100. előadásán vettünk részt. És nem csalódtunk, mert tényleg nagyon jók voltak az improvizációs játékok.

Így ért véget a május és kezdtük el az utolsó hónapunkat Varsóban. Van egy olyan érzésem, hogy nagyon gyorsan el fog múlni. Viszont a meleg is megérkezett. Remélem az már n(s)em fog hamar elmúlni.