2015. február 24., kedd

Az Orientation Week margójára

Utolsó bejegyzésemben csak az első pár napot írtam le az Orientation Week-ből, az első Erasmusosokkal töltött hétről, azonban jó pár érdekes élményem akadt azóta. További színes programjaink voltak a múlt héten még. Elmentünk a Royal Łazienki Parkba, ahol a Chopin szobor is található és többen úgy gondoljuk ez a legszebb park a városban. Csupán egy órás várakozás után megérkezett a lengyel fiú (leégett az egyik híd, mindjárt érkezésem utáni hétvégén és emiatt nehézkes a forgalom), aki körbekalauzolt bennünket a parkban és mindent lelkesen megmutatott, elmagyarázott, sok érdekes történelmi momentumot idézett fel. A kopár tél miatt most nem olyan szép a park, de tavasszal mindenképp vissza fogunk ide látogatni, és akkor teszek fel képeket is.

Az ezt követő napon, szombaton, az óvárosban jártunk, és az ESN csapat (lengyel diákok, akik az Erasmusosokért felelősek) City Gamet rendezett nekünk. A játék lényege, hogy térképpel a csapatok a várost járják és megadott helyeken feladatokat kell teljesíteniük. Nos esetünkben csak egy csapatra valónyi ember gyűlt össze, így indultunk útnak. Később kiderült, hogy érkezett egy újabb csapat, késve. (Az első hét tanulsága, hogy mindig várunk valakire.) A hangulatos utcákat járva felfedeztük a belvárost és a jelenleg nem üzemelő, de tavasszal biztos gyönyörű szökőkútról megállapítottuk, hogy ismét egy olyan helyre akadtunk, ahová okvetlen el kell jönnünk ismét. Még szerencse, hogy sok ideig leszünk Varsóba. A feladatok során kellett lengyelül énekelnünk, az utca emberével beszélgetnünk, lépcsőket számolnunk, polognese táncot tanulnunk és nekem, mint olyan anyanyelvűnek, ami legtávolabb áll a lengyeltől, egy lengyel nyelvtörőt visszamondania. Említenem sem kell, milyen csodás kiejtéssel törtem a nyelvet. A legérdekesebb az volt, amikor lengyeleket kellett megkérdeznünk, hogy mire büszkék. Két fiatal nővel beszélgettünk, az egyikük krakkói a másikuk varsói volt, mint említették kivételes a barátságuk, mert a két városból valók nem szeretik egymást. Ennek oka pedig az, hogy először Krakkó majd Varsó lett a főváros. Érdekes módon a toleranciájukra voltak a legbüszkébbek. Aznap este EuroDinnert rendeztük, olyan közös vacsorát, ahol mindenki valamilyen hagyományos nemzeti ételt főzött. Én mákos gubát csináltam, de nem ez lett a kedvenc, bár páran megjegyezték, hogy milyen finom. Mindenféle étel közül válogathattunk, és nagyon jól laktunk. Viszont rengeteg kaja megmaradt, az egyik román lánnyal alig győztük elosztogatni a maradékot, hogy vigye már el valaki. A sok maradékból akár egy másnapi EuroLunchot is csinálhattunk volna.

Vasárnap ismét múzeumba mentünk, ezúttal a Varsói Felkelés Múzeumába. A múzeum az 1944-es eseményeket mutatja be, amikor a lengyelek fellázadtak a németek ellen, valamint a 2. világháború pusztításait ismerhettük meg közelebbről. Érdekes a hely, sok-sok képpel, filmmel, mindenféle korabeli tárggyal. Bár sok időt eltöltöttünk a múzeumban, mégsem láttam mindent, érdemes visszamenni többször. Ezután páran egy érdekes színházba mentünk. A színház improvizáláson alapul, angol nyelven zajlanak az események. A két órás program során a színészek többféle szituációt, helyzetet mutatnak be és a közönség is aktív részese a produkciónak. Ugyanis az egyik színész, aki vezeti a programot, a közönséget kérdezi, hogy mi legyen a helyszín, kit játsszanak a színészek. Valamint vannak olyan játékok is, amibe a nézők is beszállhatnak. Ilyen például az élőkép, amikor beállnak egy képbe a résztvevők és az egyik színész elmagyarázza, hogy szerinte mit láthatunk a képen. Vagy van olyan játék is, amelynek során csak kérdéseket lehet mondani, és aki hibázik, az kiesik. Hasonló ez a színház, mint a Beugró c. műsor otthon. Az improvizálásnak köszönhetően rengeteg vicces momentum történik, alig hal el az utolsó kacaj is, máris egy újabb poénon nevetünk. Rendkívül szórakoztató és tartalmas program a vasárnap estékre.

A város is tartogatott egy-két élményt nekünk, volt min izgulni, vagy derülni miközben utazgattunk ide-oda a nagyvárosban. Egyik nap mikor felszálltunk a buszra, a busz végében fekvő férfit pillantottunk meg. Szólongattuk, ébresztgettük, semmi reakció. Kiderült, hogy részeg, de elég furán festett. Szóltunk a buszsofőrnek, egy lengyel fiú hívta a mentőket, akik aztán a rendőröket küldték az egyik állomásra. Útközben viszont felébredt a férfi, még telefonált is, kissé kómásan nézegetett körbe, de leszállt az egyik helyen, még mielőtt a rendőrök utol érték volna a buszt.
A másik hasonló élményünk akkor történt, mikor a villamosra vártunk. A szemben lévő megálló kukájában valami égett, füstölt. Míg mi tanakodtunk mi legyen, két srác odasétált a kukához, könnyített magán, és azzal el volt rendezve az ügy. Hát még ilyet se láttam élőben, de most már egy ilyen élménnyel is gazdagabb lettem.


Ezek után elmondhatom, hogy rendkívül sűrű, de sok-sok élményben gazdag heten vagyunk túl. A következő időkben sem fogunk unatkozni azt hiszem, mivel kezdődnek az órák, és hétvégén pedig Torunba, Kopernikusz szülővárosába kirándulunk. 


2015. február 19., csütörtök

Az első tapasztalatok


A Wilanów palota előtti esernyők

Hamar elrepült az első hetem Varsóban, és Krakkóval ellentétben itt nem a sok gyerek, hanem a sok városrész, megálló nevét kellett megjegyeznem. Mivel a programok csak megérkezésem után egy héttel kezdődtek, így volt egy hetem ismerkedni a várossal, új helyemmel. Hála mentoromnak minden napra akadt valami érdekesség, sok helyet bejártunk.

A város már önmagában érdekes számomra, de jó volt úgy sétálgatni, hogy volt kitől megkérdezni, mi micsoda. Varsó egy lüktető nagyváros, mindig nyüzsgés van, azonban érdekes, hogy bár nagyobb és többen lakják, mint Budapestet, itt csak két metróvonal van. És csak az egyik működik most. Ráadásul az egyik híd a hétvégi tűzben megrongálódott, most nem lehet használni. Azért a közlekedés él, de nem egy álom ingázni. Mentorommal jártunk a belvárosban; az óvárosi utcák igazán szépek, hangulatosak és még a karácsonyi díszeket is megcsodálhattam. Az egyetemre is benéztünk, mint az előző bejegyzésemben említettem, de később kiderült nekem nem ott lesznek óráim, hanem egy másik campuson. A Modern Művészetek Múzeumába is ellátogattunk, igazán érdekes volt a sok furcsasággal, de sajnos nem igazán értek a modern művészetekhez. Azonban legalább láttam képeket Józef Piłsudski (politikus, katona) agyáról. Több parkban sokat sétáltunk, igazán sok nyugodt hely van a városban. A legszebb park szerintem a Royal Łazienki Park, ahol az utolsó lengyel királynak volt nyári rezidenciája. Bár most még tél van, nem igazán színesek a fák, bokrok, de hangulata volt így is a parknak. A csodás épületet, ami itt található Palota a szigeten-nek nevezik, és előtte pávák mászkálnak, mellette van egy görög színház és világító figurák szegélyezik az egyik utat. A híres Chopin szobor is itt található, és tavasszal, nyáron az emlékmű mellett zongora van, időnként koncertet tartanak. (Liszt Ferencnek is van egy kis szobra itt Ferenc Liszt névvel!)
A másik igazán gyönyörű hely az a Wilanów palota. Szintén lengyel királyok lakták és gyönyörű kert van itt is. Azonban a palota mellett található egy égőkkel bevont kertecske, ahol időként zene szól és különböző sorrendben villannak fel a lámpák. Ezen kívül van egy érdekes labirintus is, amit az Alíz Csodaországban inspirált. Érdekes figurákat lehet megcsodálni, és ezek szintén világítanak. A gyerekek ezt élvezték a legjobban. Engem már ezek a dolgok lenyűgöztek, de este a palotára vetítettek, angolul mappingnek nevezik, magyarul leginkább fényshownak nevezném azt, ahogy az épület időnként a fényeknek köszönhetően más alakot vesz fel, és egész történetet varázsoltak elénk, lovasokkal, katonákkal, királyokkal. Igazán gyönyörű volt, nagyon élveztem.
Így az első hetem igazán esemény dús volt, még zumba is belefért, sőt az egyik bárban volt egy kis koncert, amit a mentorom barátnője adott egy zongoristával. A zongorista férfival beszéltem is a szünetben és kiderült, hogy tavaly volt a Sziget fesztiválon. Ezek után már némi helyismerettel vágtam bele az igazi Erasmus kalandba.

Hétfőn végre találkozhattam a többi Erasmus diákkal is és az ESN csapattal, akik a programjainkat szervezik. Miután koordinátorunk elmondott minden fontosat, körbevezettek bennünket az egyetemen, mindkét campuson, megnéztük hol lesznek óráink. Elég sok országból verődtünk össze, többen vannak egy helyről. Szóval vannak: szlovákok, románok, bulgárok, törökök, és Szlovéniából, Görögországból, Hollandiából, Spanyolországból, Németországból, Litvániából is érkeztek. Valamint nagy örömömre nagyon sokan pszichológiát tanulunk. Az első hét orientációs hét, sok programmal, bulival. Úgy tűnik az órákat még hanyagoljuk, nem probléma ha nem megyünk be, és főként azért sem, mert két óralátogatási kísérletem is meghiúsult, mikor nem jöttek be a tanárok.  Első nap ismerkedéssel telt, másnap a Nemzeti Múzeumot néztük meg, tegnap pedig korcsolyázni voltunk, azonban oda nem túl sokan mentünk el. A hét többi napjára is van még múzeum, buli, séta betervezve, várom őket. Mindenki elég nyitott, de azért azok, akik egy helyről jöttek összetartanak. Magyar sajnos vagy nem sajnos nincs, de nem is az otthoni kultúrát szeretném megismerni.

A lengyelről kezdek egész sokat tudni. Például Torkos csütörtökön, a böjt előtti utolsó csütörtökön, mindenki fánkot evett, így tettünk mi is a mentorommal. Kiderült, hogy sokféle mondásuk, babonájuk van, és náluk a kéményseprő szerencsétlenséget hoz. Nem újdonság azonban az, hogy nagyon vallásosak. Még a fiatalok is. Krakkóban is sok fiatallal találkoztam a templomban, és Hamvazószerdát is megünnepelték nagyon sokan. Érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy itt a hamuval nem keresztet rajzolnak az ember homlokára, hanem a fejére hintik. Aztán, mindkét campuson van templom, mondjuk katolikus egyetem, de ahová én benéztem, oda fiúk! is betértek. Ez újdonság volt, általában lányok érdeklődnek a vallásos dolgok iránt, de Lengyelországban nem ciki hívőnek lenni és az sem ciki, ha egy templom előtt elhaladva keresztet vet az ember. Igazán jó látni őket, amint térdepelve imádkoznak, nem ártana egy kis erőt meríteni nekünk is, magyar hívőknek az ő példájukból.


Most pedig következzék egy képes beszámoló. J

Palota a szigeten

Egy park az elmaradhatatlan kacsákkal


A varsói felkelés (1944) emlékműve

A varsói felkelés emlékmű másik része

A királyi palota
A wilanówi dalia

Wilanów palota

Mint a mesében

Zita Csodaországban

Fényshow a Wilanówi palotán Valentin napon


A Kultúra és Tudomány Palotája

Óvárosi tér a korcsolyapályával, karácsonyi díszben

Várfal

Marie Curie szülőháza

Marie Skłodowska Curie 


Nyüzsgő város háttérben a stadionnal

Óváros a Zsigmond oszloppal

2015. február 10., kedd

Visszatérés a Visztulához

első varsói helyzetjelentés, amelyből kiderül, hogy a címmel ellentétben még közelébe se mentem semmilyen folyóhoz, de helyette találkoztam Petőfivel, Franekkel a szamárral és  jó pár lengyellel


Vasárnap életemben először repülőre ültem. Szüleim kivittek a Liszt Ferenc repülőtérre, ahonnét felszállt a gépem. Mivel még soha nem voltam reptéren, ezért az újdonság ízével hatott a sok külföldi, a csomagok futószalagon szállítása, a kézipoggyász átvilágítása és természetesen maga a repülés. Miután a sok kapu és jegyellenőrzés után felszállhattam a gépre, lelkesen az ablak mellé ültem. Jól láttam, hogy tolat ki és megy a kifutópályára egy másik gép, később pedig a saját útvonalamat is szemmel tartottam. Éreztem, ahogy felszállunk és sajnos megfájdult a fejem, bedugult a fejem. Azonban a látvány kárpótolt. Szépek voltak a havas tájak, hegyek és igazán gyönyörű volt a felhők fölött ragyogó Nap. Csodás színekben pompázott az égbolt és jó volt látni egy alattunk elsuhanó repülőt. Sötétedés után az aprónak tűnő városokat nézegettem, Varsót viszont nem lehetett elhibázni a hatalmas fényárjával. Leszállás, csomagmegszerzés és transzfer után simán megérkeztem a kollégiumomba. Ahol elkezdődtek az igazi kalandok. Két kedves portás néni fogadott, akik nem tudtak angolul. Azért az Erasmus varázsszó megtette a hatását, de nem találtak meg a listán, nem tudták, hogy jövök és hogy hol is lakom (melyik szobában vagy koliban) pontosan. Egy-két telefon után átküldtek a szomszéd kollégiumba (3 van itt összesen, ahol az Erasmusosok lakhatnak). Ott sem beszéltek a portások angolul, így diákokat kértek meg, hogy segítsenek. Ők sem tudtak semmi biztosat a helyzetemről, továbbra is telefonáltak, de azért egy papírt kitöltöttek velem. Végül ők is továbbküldtek. Az utolsó koliba. Egy román fiú (szintén Erasmusos) segített áthozni a bőröndjeimet, és próbált nekem fordítani, de a lengyelben ő se volt perfekt. Így egy újabb bennszülött segített legyőzni a nyelvi akadályokat. Továbbra sem tudtuk, hogy hol a helyem, de egy utolsó telefon után megkaptam a vendégszobát és a másnapra bízták az adminisztrációt. Végre megpihenhettem és fáradtam zuhantam az ágyba.

Másnap nem volt gond, elintéződött minden, de a titkárnő sem beszélt angolul, akinél aláírtam a papírokat. Megkaptam a szobát, és birtokba vettem a kis blokkban nekem szánt ágyikót. Miután kicuccoltam, sétáltam egyet, bevásároltam. A kollégium nem a központban van, de van minden a közelben. Ahogy Krakkóban, itt is több park van a városban. A nagy betondzsungelek mellett (ahol én is lakom) található egy park. Most hó borítja a dombjait, amin a gyerekek, szüleik szánkóznak most. Hangulatos hely, lehet sportolni, van egy fedett csarnok is és nem más jött velem szembe a havas tájon, mint maga Petőfi Sándor. Persze csak egy szobor formájában, de azért meghatódtam, hogy láthattam őt itt. A városrész ahol lakom Bem tábornokról van elnevezve, gondolom ezért áll itt egy Petőfi szobor. A környéken van egy Kossuth Lajos utca, szinte úgy érzem magam, mint aki el sem ment otthonról.


A kollégiumban találkoztam végre a szobatársammal és egy másik lakótársammal. Lengyelek a lányok, akikkel egy blokkban vagyok és tanítónőknek készülnek. Azonban az angol nekik sem erősségük, de kedvesek, lehet velük beszélgetni, csak időnként kerül elő a szótár. Remélem jól ki fogok velük jönni, elég közvetlenek.

A következő napot a mentorommal töltöttem. Ő is azon az egyetemen tanul, ahová jöttem és ő segít nekem. Elvitt az egyetemre, ami messze van a kolitól, de röpke 50 perc nem is tűnik hosszúnak a krakkói mindennapos utazások mellett. Nem a híres varsói egyetemre jöttem, hanem a Wyszinski bíborosról elnevezettre, ami szintén a külvárosban van. Egy erdő közepén. :) Szóval, ha leszállok a buszról még kicsit sétálhatok a természetben is. Tiszta Piliscsaba campus feeling. Szép az egyetem egyébként, templom is van, kültéri Betlehem is. És még élő szamár is. Franeknek hívják. :) (később lesz fotó is, most még csak nézelődtem inkább).
Az egyetem után bementünk a belvárosba a lengyel lánnyal, sétáltunk az óvárosban, mutogatta az épületeket, amiket ismer. Bár elég ködös és borús időnk volt és még a  híres, nagy tornyot sem láthattam, ami még a kommunizmusból maradt itt, de magával ragadott a város hangulata. A közlekedéssel még ismerkednem kell és még sok hely vár felfedezésre. Várom, hogy jobban megismerjem ezt a várost is, az új és leendő ismerőseimet. És természetesen kíváncsi vagyok az egyetemre is, hogy milyen lesz angolul és más perspektívából tanulni a pszichológiát.


2015. február 4., szerda

Visszaszámlálás

amelyből kiderül, hogy "színház az egész világ" és nem csak az egérfogót játsszák 

Elérkeztek az utolsó napjaim itthon. Hamarosan befejezem a semmittevést és elrepülök Varsóba. Elkezdődnek az újabb kalandjaim, egy újabb lengyel városban. Nem az utolsó félévem elől menekülök, nem hinném, hogy nehezen birkóznék meg egy szakdolgozat befejezéssel, vagy egy záróvizsgával, hanem erre a félévre kaptam Erasmus tanulmányi ösztöndíjat. Így egy félévet az egyik varsói egyetemen tölthetek. És már alig várom, hogy végre megkezdjem újabb lengyel tartózkodásomat.

Előtte azonban megosztom a kedves Olvasókkal, hogy a kevés vizsgám után kétszer is eljuthattam színházba januárban. A múlt héten a Vígszínházban láthattam a Julius Ceasart. Shakespeare darab a mű, bár engem kevésbé gondolkodtatott el, mint a Hamlet vagy kevésbé hatott meg, mint a Romeo és Júlia. Leginkább az tetszett, hogy modern feldolgozás, új fordítással és valóban olyan, mintha ma történnének az események. Ez annyira igaz, hogy egy kicsit mi néző is részesei lettünk a darabnak. Ugyanis egészen addig nem kezdődik el a darab, amíg a nézők el nem kezdenek tapsolni, ami azt jelzi, hogy mi is együtt éljenzünk az egyik színésszel. Jó volt sok ismert színészt látni a színpadon, Alföldi Róbert rendező szemén keresztül nézni, hogy ölik meg Brutusék a Ceasart, mi történik ezután, és győzik le a gyilkosokat Octaviusék. Érdekes darab, és nekem tetszett.
A másik színházi élményem azonban jobban megfogott. Sopronban adták elő vendégművészek a Caligula helytartója c. drámát. Szintén a Római Birodalom területén belül zajlanak az események, csak az őrült Caligula császársága alatt (ő viszont nem jelenik meg). Szintén a modern világba helyezte a rendező a történetet, mégha Székely János író nem is a mi korunkra írta. Egy hosszabb felvonás alatt mutatják be a színészek azt a durva kort, amiben engedelmeskedni kellett az őrült uralkodónak (vagy consullá tett lovának), és bemutatják, hogy mit jelent engedelmeskedni a hatalomnak, milyen áron képes valaki ezt megtenni, az elnyomott nép mit tehet, mit jelent az árulás és feljebbjutás, mennyit ér a hűség, és tulajdonképpen kinek engedelmeskedjen egy katona: a saját császárának vagy a szívének. A sokféle gondolatot boncolgató műben egy helytartó találja magát szembe mindezekkel, még többel is és nagyon is mindennapi problémáinkat elemzi, így valóban a mai embernek szól a darab. Szerintem fantasztikus a színészek játéka, remek a rendezés,  különösen a darab eleje ami megfogja a nézőket, amikor legalább ötször-hatszor sötétül el a színpad és a velünk szemben ülő színészek mutatják be, mit is jelent órákon át várni valakit némán.

Színházi élményeim után és a hó megérkezte után egeres élményei támadtak a családnak. A kollégiumból hazaköltözve láttam, hogy egy-pár rágcsáló "lepte el" kertünket. Valószínűleg már nem találtak élelmet a hó miatt, így beköltöztek a rétről hozzánk. Azonban nálunk nem találtak lelkes fogadtatásra, hamar egérfogókkal és csalisajtokkal találták szembe magukat. Két nap alatt el is ejtettük azt a három egeret, amit előző napokban láttunk. Azonban kiderült, nem csak ilyen kevesen voltak. Nem sokkal a két kisegér elejtése után újabb rágcsáló tűnt fel a havon, így újabb akciókra került sor. Egészen addig folytatódott a vadászat, míg a három egérből hét egér nem lett. Úgy látszik egy egész egércsalád szeretett volna beköltözni hozzánk, mi nem hagytuk ezt. Nem vagyunk állatellenségek, van kutyánk, etetjük a madarakat, azonban rágcsálók nem hiányoznak az életünkből.

Hát, ilyen kalandok után hagyom itt a hazát és kezdem meg a visszaszámlálást! Találkozunk Varsóban!
5..4..3..


https://www.youtube.com/watch?v=9jK-NcRmVcw&spfreload=10