Az Orientation Week margójára

Utolsó bejegyzésemben csak az első pár napot írtam le az Orientation Week-ből, az első Erasmusosokkal töltött hétről, azonban jó pár érdekes élményem akadt azóta. További színes programjaink voltak a múlt héten még. Elmentünk a Royal Łazienki Parkba, ahol a Chopin szobor is található és többen úgy gondoljuk ez a legszebb park a városban. Csupán egy órás várakozás után megérkezett a lengyel fiú (leégett az egyik híd, mindjárt érkezésem utáni hétvégén és emiatt nehézkes a forgalom), aki körbekalauzolt bennünket a parkban és mindent lelkesen megmutatott, elmagyarázott, sok érdekes történelmi momentumot idézett fel. A kopár tél miatt most nem olyan szép a park, de tavasszal mindenképp vissza fogunk ide látogatni, és akkor teszek fel képeket is.

Az ezt követő napon, szombaton, az óvárosban jártunk, és az ESN csapat (lengyel diákok, akik az Erasmusosokért felelősek) City Gamet rendezett nekünk. A játék lényege, hogy térképpel a csapatok a várost járják és megadott helyeken feladatokat kell teljesíteniük. Nos esetünkben csak egy csapatra valónyi ember gyűlt össze, így indultunk útnak. Később kiderült, hogy érkezett egy újabb csapat, késve. (Az első hét tanulsága, hogy mindig várunk valakire.) A hangulatos utcákat járva felfedeztük a belvárost és a jelenleg nem üzemelő, de tavasszal biztos gyönyörű szökőkútról megállapítottuk, hogy ismét egy olyan helyre akadtunk, ahová okvetlen el kell jönnünk ismét. Még szerencse, hogy sok ideig leszünk Varsóba. A feladatok során kellett lengyelül énekelnünk, az utca emberével beszélgetnünk, lépcsőket számolnunk, polognese táncot tanulnunk és nekem, mint olyan anyanyelvűnek, ami legtávolabb áll a lengyeltől, egy lengyel nyelvtörőt visszamondania. Említenem sem kell, milyen csodás kiejtéssel törtem a nyelvet. A legérdekesebb az volt, amikor lengyeleket kellett megkérdeznünk, hogy mire büszkék. Két fiatal nővel beszélgettünk, az egyikük krakkói a másikuk varsói volt, mint említették kivételes a barátságuk, mert a két városból valók nem szeretik egymást. Ennek oka pedig az, hogy először Krakkó majd Varsó lett a főváros. Érdekes módon a toleranciájukra voltak a legbüszkébbek. Aznap este EuroDinnert rendeztük, olyan közös vacsorát, ahol mindenki valamilyen hagyományos nemzeti ételt főzött. Én mákos gubát csináltam, de nem ez lett a kedvenc, bár páran megjegyezték, hogy milyen finom. Mindenféle étel közül válogathattunk, és nagyon jól laktunk. Viszont rengeteg kaja megmaradt, az egyik román lánnyal alig győztük elosztogatni a maradékot, hogy vigye már el valaki. A sok maradékból akár egy másnapi EuroLunchot is csinálhattunk volna.

Vasárnap ismét múzeumba mentünk, ezúttal a Varsói Felkelés Múzeumába. A múzeum az 1944-es eseményeket mutatja be, amikor a lengyelek fellázadtak a németek ellen, valamint a 2. világháború pusztításait ismerhettük meg közelebbről. Érdekes a hely, sok-sok képpel, filmmel, mindenféle korabeli tárggyal. Bár sok időt eltöltöttünk a múzeumban, mégsem láttam mindent, érdemes visszamenni többször. Ezután páran egy érdekes színházba mentünk. A színház improvizáláson alapul, angol nyelven zajlanak az események. A két órás program során a színészek többféle szituációt, helyzetet mutatnak be és a közönség is aktív részese a produkciónak. Ugyanis az egyik színész, aki vezeti a programot, a közönséget kérdezi, hogy mi legyen a helyszín, kit játsszanak a színészek. Valamint vannak olyan játékok is, amibe a nézők is beszállhatnak. Ilyen például az élőkép, amikor beállnak egy képbe a résztvevők és az egyik színész elmagyarázza, hogy szerinte mit láthatunk a képen. Vagy van olyan játék is, amelynek során csak kérdéseket lehet mondani, és aki hibázik, az kiesik. Hasonló ez a színház, mint a Beugró c. műsor otthon. Az improvizálásnak köszönhetően rengeteg vicces momentum történik, alig hal el az utolsó kacaj is, máris egy újabb poénon nevetünk. Rendkívül szórakoztató és tartalmas program a vasárnap estékre.

A város is tartogatott egy-két élményt nekünk, volt min izgulni, vagy derülni miközben utazgattunk ide-oda a nagyvárosban. Egyik nap mikor felszálltunk a buszra, a busz végében fekvő férfit pillantottunk meg. Szólongattuk, ébresztgettük, semmi reakció. Kiderült, hogy részeg, de elég furán festett. Szóltunk a buszsofőrnek, egy lengyel fiú hívta a mentőket, akik aztán a rendőröket küldték az egyik állomásra. Útközben viszont felébredt a férfi, még telefonált is, kissé kómásan nézegetett körbe, de leszállt az egyik helyen, még mielőtt a rendőrök utol érték volna a buszt.

A másik hasonló élményünk akkor történt, mikor a villamosra vártunk. A szemben lévő megálló kukájában valami égett, füstölt. Míg mi tanakodtunk mi legyen, két srác odasétált a kukához, könnyített magán, és azzal el volt rendezve az ügy. Hát még ilyet se láttam élőben, de most már egy ilyen élménnyel is gazdagabb lettem.

Ezek után elmondhatom, hogy rendkívül sűrű, de sok-sok élményben gazdag heten vagyunk túl. A következő időkben sem fogunk unatkozni azt hiszem, mivel kezdődnek az órák, és hétvégén pedig Torunba, Kopernikusz szülővárosába kirándulunk.