2014. október 26., vasárnap

Kérdőív

Pszichológia szakos lévén több-kevesebb kutatást kell lefolytatnom tanulmányaim alatt. Mindjárt az első félévben végeztünk szaktársaimmal egy rövid vizsgálatot, amit aztán számos másik is követett. A BA képzésünk alatt 4 úgynevezett műhelymunkát kell megírnunk a pszichológia négy fő területéből: fejlődéslélektan, általános pszichológia, személyiséglélektan és szociálpszichológia.
Ezek a munkák aztán bekerülnek a diplomaportfóliónkba és az egyiket kell majd szakdolgozatként megvédeni utolsó év végén.
Jelenleg én is egy ilyet írok és végzem a kutatást; ezért szeretném itt is népszerűsíteni a kérdőívemet, mellyel bárki önkéntes és anonim módon tud hozzájárulni a diplomámhoz.

Minden egyes segítőnek előre is köszönöm az együtt működést!!

A kutatásom humorral, barátsággal és Facebook használattal kapcsolatos. 18 év fölötti résztvevőket és barátaikat várom a kérdőív kitöltéséhez. A kitöltés kb. 20-25 percet vezs igénybe.
A kérdőív itt érhető el:
https://docs.google.com/forms/d/1A2YjGBOxv2GTRcvgoNeE9Ucefv_DVKg9to_KtDtk_c8/viewform?usp=send_form


2014. október 23., csütörtök

Október 23-a lapjára


"Angyal vidd meg a hírt az égből
Mindig új élet lesz a vérből."
/Márai Sándor: Mennyből az angyal/

A zarándokutak manapság megint kezdik virágkorukat élni. Lehet, ebbe az is belejátszik, hogy most nem elégtételül kapunk egy Szentföldi utat, hogy hazatérve végre feloldozzanak bennünket bűneink alól. Ám az is lehet, hogy nem kell rablótámadástól félni annyira, mint a középkorban.  És hát valljuk be, ez azért elég motiváló tud lenni. Szerencsénkre még csak külföldre sem kell mennünk ahhoz, hogy lelki élményekben legyen részünk egy-egy zarándokút során. Hazánkban gyönyörű helyek vannak, ahová még szebb utak vezetnek és már a zarándokút hálózatot is kezdik kiépíteni. Itt a Mária-útra gondolok, ami egészen Máriacelltől az erdélyi Csíksomlyóig húzódik. Természetesen rengeteg apró állomással rendelkezik az út, nem kell az egész távot teljesíteni, kisebb utak is tervezhetők. Családommal például hagyomány teremtés céljából már megtettünk egy-két kisebb távot, és örömmel jelenthetem a Csepreg Kőszeg túra  is hatalmas élmény. Emellett létezik egy úgy nevezett magyar Szent Jakab út is, a Santiago del Compostella-i El Camino mintájára. Azt hiszem az El Camino a leghíresebb külföldi út, persze csak a Szentföldi zarándoklat után, fantasztikus lehet ezt is megtenni.

Amiről most a következőkben szólni fogok, az az út nemcsak saját magunkért tesszük meg, hogy megtudjuk-e tenni a távot, felfedezni magunkat és Istent, hanem másokért is felajánljuk azt az utat, többről is szól tehát az út. Ez pedig az ’56-os út. Mely során emlékezünk az október 23-ai eseményekre és fiatalokra, bekapcsolódva ezzel a körforgásba, hirdetve a békét és egységet. Egy kis időre mi is egyek lehetünk azokkal a forradalmárokkal. Évek óta október 22-én éjjel fiatalok indulnak útra Csobánkáról hogy október 23-án reggelre Esztergomba, a bazilikába, Mindszenty bíboros sírjához érjenek. Ott pedig szentmisével zárják az utat. A túrát a Pázmány Bölcsészkarának lelkésze és A Remény Kis Emberei szervezet rendezi. Ők a Kárpátaljai gyerekeken segítenek, támogatják őket. Idén például a túrán adományokat is gyűjtöttek a kicsiknek, és értük ajánlották fel az utat. 

Tavaly vettem részt barátnőmmel a túrán, sajnos idén nem mentünk; de örülök, hogy mások voltak olyan bátrak és lelkesek, hogy megtették a távot, innét gratulálok nekik! Szóval, a csobánkai táborhelyről (ahol minden évben táboroztatnak hátrányos helyzetű gyerekeket) indultunk útnak, bár többünket Piliscsabáról kisbusszal vittek az atyáék a helyszínre. Nagyon meglepődtünk, mivel rengeteg ember gyülekezett ott. Ha nem együtt megyünk barátnőmmel, meg sem találjuk egymást, viszont egy kedves lány megtalált minket, vele tettük meg az utat. És ami még elképesztőbb volt, hogy egészen kisgyerekektől kezdve az idősebbekig mindenki készen állt egy felejthetetlen éjszakára. Aztán később kiderült több mint 400-an voltunk! Fantasztikus volt, hogy ennyi lelkes ember vállalkozott erre. 8 óra környékén a pap bevezető szavaival és imával keltünk útra. Az országút mentén elindult a menet, és természetesen hatalmas sorrá formálódtunk, nem lehetett látni elölről hogy hol a vége. A faluból kiérve hamarosan befordultunk az erdőbe, ahol már fel kellett kapcsolnunk zseblámpáinkat is. Voltak nagyon profi túrázók, akik fejlámpájukkal mindent jól láttak, csak bennünket vakítottak meg. Gyönyörű éjszakánk volt, csillagos éggel, fényes holddal. Szebb időt nem is tudtunk volna elképzelni, és szerencsénkre hideg sem volt, meg hát a tempós séta is fűtött bennünket. Klassz helyeken haladtunk végig, többnyire erdőben, mezőkön, réteken mentünk, kedvet kaptunk arra is, hogy világos nappal is bebarangoljuk a környéket. Az út során, több helyen is megálltunk; egy kis időre tábort ütött a tömeg. Lehetett teát és zsíros kenyeret kapni, mivel segítőkész emberek gondoskodtak rólunk mindenhol. A pihenőknél aztán az atya rövid elmélkedéseket is tartott, utána pedig újult erővel ismét felkerekedtünk. Ahogy haladtunk előre és mentünk a sűrű éjszakában és a még sűrűbb erdőkben, úgy fogyott erőnk, úgy kellett egyre jobban koncentrálnunk az útra. Már nemcsak könnyedén és vidáman beszélgettünk, hanem keményen másztunk hegyre fel, próbáltunk halvány lámpafényben nem megcsúszni a levelek alatt megbúvó köveken. Az álmosság szerencsére elkerült bennünket, de mikor egy újabb pihenő volt, örömmel rogytunk le a földre. Aztán persze további lelkesedéssel mentünk tovább, és feszegettük határainkat, és valahol a nehézségek közepette Isten is velünk jött, Ő jött velünk szembe. Számomra nagy élmény volt, hogy ilyen sokan vállalkoztunk az útra és a sötét ellenére is nagyon hangulatos volt a természet, szép vidékeken jártunk. Szép volt, ahogy egy völgybe ereszkedtünk lefelé és a szomszédos dombon halvány fények jelezték egy kisfalu ottlétét.

Ahogy közeledtünk Esztergomba már rátértünk a betonútra, ott könnyebb volt menetelni, viszont fogyott az erőnk. Lassan-lassan szétszakadozott a sereg, hamarosan mi is jó pár lépés távolságból követtük az előttünk haladókat. Hajnalodni kezdett és beértünk már a lakott helyre, azonban még eléggé a város széle volt. Ugyanis a házak nagy telkeken álltak, messze bent voltak a telken, nem sok látszódott belőlük, és egy nagyon-nagyon hosszú földúton verekedtük át magunkat. Már beszélgetni sem beszélgettünk, halkan baktattunk tovább, néha lábunkat fájlaltuk. A legrosszabb az volt, hogy kezdett monotonná válni az út, ugyanolyan környék, ugyanaz az út, időnként egy-egy villanyoszloppal tarkítva. Ráadásul azt sem tudtuk mikor lesz vége ennek a szakasznak, hol vannak a többiek, vajon nem maradtunk-e le a következő megállóról. Ám ilyesmiről szó sem volt. Mire világos lett, beértük a többieket, aztán minket is követtek még rengetegen. Végre elértük Esztergomot, innét már tudtuk, hogy nincs sok hátra; már a városban jártunk. Itt természetesen egy nagy pihenőt tartottunk, mindenki a járdán ült, feküdt, aludt. Vagyishogy nem mindenki. Valaki hozott hangszert és zenélt, míg mások körtáncot jártak rá. Mi pedig csak megdöbbenve lestünk, hogy van erre erejük. Majd a felkelő nappal, bevonultunk a városba, a bazilikához. Egyesek versenyt futottak a templomhoz. A bazilika lépcsői előtt gyülekeztünk, fáradtan, de boldogan ücsörögtünk. Ezt is megtettük! Sikerült! Túlléptük saját magunk határait, részesei lettünk valami fenségesnek. És felajánlásainkért is megküzdöttünk!

Végül az altemplomban, Mindszenty József bíboros sírjánál misén vettünk részt. Eléggé fáradt csapat hevert és imádkozott a templomban, de nem hiszem, hogy ezt bárki is felrótta volna nekünk. Számomra nagyon sokat jelentett, hogy ott lehettem a nálam pontosan 121 évvel idősebb prímás sírjánál, és együtt imádkozhattam társaimmal. A bíboros példakép számomra, mivel 1956-ban, abban a nehéz helyzetben is kiállt a magyar szabadság és demokrácia mellett, továbbá nem hagyta magára a magyarokat és egyházát.


Ezek után, természetesen nagy lelki töltést kaptunk, és terveztük, hogy megyünk idén is, de ez most elmaradt. Így most itt emlékezem meg 1956-ról és a bátor fiatalokról, valamint a mai magyar hazánkról.  Isten áldja népünket!

A csapat egy része Esztergomban

2014. október 20., hétfő

Kezdőhangok egy új bloghoz

Melyben picit bővebben beszámolok az Erasmus ösztöndíjról mibenlétéről

Itt az idő, hogy itthonról is bejelentkezzek. Sok ismerőstől hallottam, hogy olvasta a krakkói blogot, ezúton köszönöm nekik! Egy kis erőt adott, hogy folytassam és talán volt is értelme elkezdeni. Szóval most folytatom a megkezdett utat, azzal a felelősséggel, hogy tényleg beleolvasnak az emberek. J

A krakkói blogon nem részleteztem milyen ösztöndíjjal is voltam kint; ezt most megteszem. Az Erasmus ösztöndíjat a legtöbb egyetemista, ha hallomásból is, de ismeri. Elég nagy lehetőség, hogy külföldre mehessünk a tanulmányaink alatt. Európa számos országába utazhatnak a diákok, de leginkább a saját egyetem kapcsolataitól függ, hogy hova juthat ki az ember. Többféle programot kínál az Erasmus. Ennek köszönhetem én is a szerencsémet. Ugyanis az egyik ezek közül és a legismertebb a tanulmányi ösztöndíj. Ennek keretében egy partner egyetemre mehet ki a lelkes diák félévre, évre tanulni. Nem kötelező szakos tárgyakat hallgatni kint, és lehet, hogy itthon nem is fogják elfogadni azokat, de szerintem mindenképpen megéri kimenni. Más egyetem, más szokások; új rendszert ismerhet meg az ember és mivel a külföldi diákoknak programokat szerveznek kint, sok más nemzetiségűvel is kapcsolatba kerülhet, aki kimegy. Ezt az ösztöndíjat az egyetem pályázatán keresztül lehet megnyerni; helyeket hirdetnek és lehet választani, hogy ki melyik országba szeretni menni (nem mindig van nagy választék). Szóval ez a jól ismert Erasmus, ez lesz a következő kalandom. J Varsóba megyek majd következő félévben; tanulni az egyik egyetemükre. És hogy miért éppen Lengyelország? Miért ne? Egyébként meg azt gondolom, Lengyelország választott magának. Visszatérve az ösztöndíjra, létezik egy olyan Erasmus program is, hogy szakmai gyakorlat. Itt a hallgató keres helyet más külföldi országban, ahová mehet dolgozni. Természetesen olyan szakról mehetünk csak, ahol kell valamilyen gyakorlat. Mint pl. pszichológián. A BA-s képzésünk alatt kell végeznünk gyakorlatot, aminek az lényege, hogy dolgozzunk emberek közelében, emberekkel. Ilyen lehet a táboroztatás, idősek otthonába való bejárás, vagy az óvodában való segédkezés. Igazándiból a szakmai szót el is hagyhatom, mert nem vagyok feljogosítva arra, hogy bármiféle pszichológusi dolgot végezzek még. Tehát így kerültem Krakkóba. Saját magamnak kellett keresni a munkahelyet és az ovi hirdetése kapóra jött. Ennél az ösztöndíjnál az egyetem csak a pénzt adta nekem, szállást is nekem kellett megoldanom. Ezzel ellentétben a tanulmányi Erasmusnál általában a fogadó egyetem segít kollégiumot keresni, intézni a papírdolgokat. Ám egy másfajta élményt ad az embernek ez a program. Ezken kívül az Erasmus a tanároknak, önkénteseknek, és úgy tudom, nem diákoknak is kínál ösztöndíjakat, érdemes érdeklődni, körülnézni. Valamint más programok is vannak, melyek keretén belül ki lehet jutni külföldre. Csak észre kell venni a lehetőségeket. Szerintem érdemes valamiben részt venni, kicsit próbára tehetjük nyelvtudásunkat és saját magunkat is. J
És már megint elhúztam a sorokat. Pedig történtek velem érdekes dolgok továbbra is. Csak röviden: végre felköltöztem Budapestre, elkezdtem az egyetemi félévet én is, műhelymunkáimat is beindítottam (számítok majd kitöltőkre J) és a nagyon hiányolt barátnőimmel is tudtam már találkozni, beszélgetni, programokat csinálni. Pest is bemutatkozott a zajos, nyüzsgő, büdös, koszos, mégis varázslatos, szép, hatalmas oldalát bemutatva. Leginkább a rejtett, apró dolgok tetszenek, egy-egy kis utca, díszes homlokzat, vagy a kivilágított Duna, budai vár. Meg természetesen az emberek. A legérdekesebb talán az volt eddig, amikor a hajléktalannak pénzt adtunk majd egy, azaz 1 darab paprikát vettünk neki. Hogy miért? Nem tudjuk; megkért bennünket, mi meg nem voltunk elég asszertívak így megvettük neki barátnőmmel. Ma sem értjük mire kellett neki, és miért nem tudta megvenni abból a pénzből, amit adtunk neki, de ha egy kicsit boldogabb lett, akkor az már jó. Egyébként elköszönéskor menőn összekoccintottuk öklünket. J Ezen kívül még sok kedves, rendes emberrel ismerkedtem meg, és a pesti éjszakától sem félek már annyira hisz szerencsésen túl éltem két bulit is.

Végül ars poeticával és blogcím magyarázattal zárnám a soraimat, melyet az új blog felütésének is szánok. A héten kaptam barátnőmtől ezt az idézetet: „Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől! Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van! Taníts meg a kis lépések művészetére!” Mint kiderült, Saint-Exupéry imájának részlete (ajánlom elolvasásra, imádkozásra). Rendkívül találónak érzem ezt pár sort, szeretném megvalósítani mindezt az életemben és szeretnék ezekből az apró lépésekből átadni valamit az Olvasóknak. Így egy-egy apró bejegyzéssel fogok nemcsak hírt adni magamról, hanem számomra értékesnek, érdekesnek vélt dolgokról írni. Tehát továbbra is tervezek dolgokat megosztani magamról, a saját „vándorutam” egy-egy állomásáról fogok beszámolni (Varsót is ide tervezem), és szeretném kibontakoztatni írói vénámat is (már ha van ilyenem J, ha meg nincs legalább a fogalmazói készségemet szinten tartani), ezért aztán „regényes” lesz a blog.


E szavakkal köszöntök minden kedves Olvasót!