Hogyan veszítsük el a humorérzékünket?

Absztrakt

Jelen bejegyzésemben összefoglalom az elmúlt hónapok ádáz küzdelmeit. Leírom műhelymunkáim alakulásának folyamatát, mely során egy könyvnyi anyagot írtam meg, azonban csak Műhelymunka portfólió, alias, szakdolgozat néven kerülnek majd kiadásra. Ezen kívül számos érdekes élménnyel lettem gazdagabb, a nagy közönség számára is nyilvánosnak ítélt történéseket megosztom. Továbbá, beszámolok arról, hogyan vesztettem el a humorérzékemet.

Bevezető

Az idei félévben elég kevés órám volt, mindenki csak lesett, hogy fogom kibírni ezt az évet. Hát, jelentem, nehezen, de kibírtam. Bár tényleg fele annyi órám volt, mint eddig a 2 év pszichológia tanulás alatt, de feladataim száma nem csökkent. A két műhelymunkának köszönhetően, amik a szakdolgozati portfólióba fognak bekerülni és az egyiket közülük védeni szeretném, egyáltalán nem unatkoztam. Valamikor fél távnál ráadásul úgy éreztem, lehet, hogy nem is leszek kész a műhelyekkel, nem lesz elég időm. Azonban úgy alakult, hogy lett.

Mint már egy régebbi írásomban megemlítettem, az idén műhelymunkákat kellett írnom, melyek aztán a szakdolgozat részei lesznek (Ágota, 2014). Pszichológia szakon ugyanis 4 műhelyt kell írni, a pszichológia négy ágából: fejlődéslélektan, személyiséglélektan, általános pszichológia és szociálpszichológia. Ezek a dolgozatok alkotják később a szakdolgozatot, és az egyiket kell közülük védeni. Ebben a félévben két műhely írására is vállalkoztam és az egyiket szántam a védendő dolgozatnak. Tudni kell, hogy ha már védeni kívánom, akkor teljes műhelymunkát kell készítenem, amelynek keretén belül egy kutatást is elvégzek, statisztikával, kérdőívvel, ábrákkal, tokkal, vonóval együtt. Tehát az egyiket egy valós kutatásnak szántam, a másikat pedig egy álkutatásnak (kutatási tervnek).

http://www.gamingpsych.com/critical-thinking-the-final/

A műhelyekkel az a baj a kezdet kezdetén, hogy ha van is valamilyen témája az embernek, akkor még ki kell találnia valamit, amit kutatni is érdemes, és megalapozottan lehet vizsgálni (Ágota és mtsai, 1920-napjainkig). Szerencsémre nekem ötletben és szakirodalomban sem volt hiányom, ráadásul Krakkóban elkezdtem utána olvasni a dolgoknak, így szinte kész haditervvel mentem be a tanáromhoz és egyeztettük óráinkat és csapataink állását. A témámat egyébként már tavasszal kitaláltam, és nemcsak poénból válaszoltam, mikor megkérdezték, miből is fogom írni a műhelyemet. „Humorból”- feleltem és eltökéltem, hogy nem lesz egy unalmas dolgozat az enyém. Legalábbis annak szántam eredetileg, hogy miért lett aztán egy kicsit szárazabb, szakmai értekezés, annak a formai és tartalmi követelmények az okai. (Kicsit nehezemre esik úgy írni oldalakon keresztül, hogy minden mondatot le kell hivatkozni és semmi felesleges és, is, egyszer volt, hol nem volt nem kerülhet bele. Persze megértem, hogy nem tudományos-fantasztikus krimit írok, de azért az alkotói szabadság itt nem jelent túl sokat.) Minden esetre most úgy állok hozzá, hogy legalább úgy tűnik, mintha én is nagyon tudományos lennék (Ágota, 2014b).

Szóval, nagy érdeklődéssel ugrottam fejest a viccek és poénok világába, és hála Rod Martin cseppet sem unalmas, ám szakmai, a humorról egy átfogó képet adó könyvének (Martin, 2007), és persze a többi érdekes kutatásnak, időnként jókat szórakoztam olvasás közben és tágítottam agyacskámat megannyi fontos információval. Hogy ne legyek én se annyira unalmas, a műhelyem vázát adó elméletet (ami egyáltalán nem elvont!) megosztom a kedves Olvasóval, talán ezzel nem árulok el nagy titkot a kutatásomról és senki nem fog kicsapni az egyetemről, mert egy-két kulisszatitkot megosztok. Ha pedig ez mégis megtörténne, akkor remélem, legalább egy könyvkiadó felkeres, és nemcsak a műhelyeimet adja ki, hanem teret ad, hogy folytathassam az írást, persze szabadabb keretek között, mint egy szakdolgozat. Ugyanis a szaknyelvvel és formákkal továbbra is nagyon szenvednék…

A témám fókuszában a humorstílusok álltak, melyek azonosítása Martin és munkatársai nevéhez fűződik (2003-tudom, hogy nem így kell helyesen hivatkozni, de alant megtalálható a bibliográfia, most tekintsünk el a citálástól). A humorstílusok a mindennapi humorhasználaton alapulnak, spontán jelenítik meg őket az emberek. Összesen 4 stílusról van szó, két pozitívról és két negatívról. A pozitívak, értelemszerűen pozitív hatással vannak az emberre, sőt azokra is, akik hallgatják a mókamestert. Pozitív érzések szabadulnak fel, és mindenki heppi, sunshine, beach, vagy kinek mit jelent egy jó kiadós nevetés. A másik két humor alkalmazása során viszont negatív érzések keletkeznek és csak káros hatással van az emberekre. No, akkor lássuk is, hogy mik tartoznak közéjük.

A kapcsolatépítőnek nevezett humorstílus az egyik pozitív stílus és azt a fajta viccelődést, poénkodást jelenti, amikor a személy a társaságot szórakoztatja, ugratja, vicceket mesél. Ahogy az elnevezés is mutatja, ezzel a humorral a kapcsolatok erősödnek, hiszen mindenki jól érzi magát, vidám, közösség kovácsoló ereje van. Aki ezt a humorstílust alkalmazza, számos pszichológiailag fontos tényezőkkel áll kapcsolatban, mint például az önértékelés, jóllét.

 http://www.origo.hu/archivum/20080729-portre-lisa-kudrowrol-a-jobaratok-phoebe-buffayjerol.html

Apropó, ismeritek azt a viccet, amikor a pszichológus mondja a páciensének, hogy „Csak úgy tudok segíteni, ha szépen elmond mindent a legelejétől kezdve”? Mire a válasz:
- Jó. Tehát, kezdetben teremtettem az eget és a földet... 

Az énvédő humorstílus a másik pozitív humor. Azon személyek, akik ezt a stílust alkalmazzák, azok a nehéz élethelyzetekben vagy a mindennapi, apró eseményekben is képesek felfedezni a humort. Ennek a látásmódnak, mechanizmusnak a segítségével képesek a stresszel is hatékonyan szembeszállni. Meglátják Bud Spencert egy buszvezetőben, jól szórakoznak azon, hogy „leszúrható kertitörpét” is lehet már vásárolni.   És ehhez a humor használathoz nem feltétlenül szükséges a társak jelenléte, nem kell feltétlenül megosztani másokkal a humorunk forrását, ha jól akarunk szórakozni azon, hogy valaki a karácsonyi „vörös” csillagdísz alá ült le.

Az agresszív humorstílus a negatív stílusok közé tartozik. Használója, másokat kritizál és gúnyol a humorával és ezzel egyáltalán nem tesz jót a kapcsolatainak, sőt saját magának sem. Az személyek magas önbecsüléssel rendelkeznek, de mások érzéseivel nem foglalkoznak. A szexuális és rasszista tartalmú viccelődés is ebbe a stílusba sorolható. Felmerülhet kérdésként, hogyha valaki csak elsüt egy agresszív viccet, de nem bánt vele senkit, inkább csak nevetett másokat, akkor azzal mi a helyzet. (Hát mi lenne? Semmi!) Viccet félre téve, a kapcsolatépítő humorstílusnak is lehetnek agresszív elemei például, így nem kell megijedni feltétlenül attól, aki egy agresszív kismalacos viccel hozakodik elő.

Az utolsó humorstílus az énleértékelő nevet viseli. Aki ezt a humort használja, az gyakran alázza meg magát a humorával, nevetségesség teszi magát, hagyja, hogy mások rajta, az ő baklövésein nevessenek. Mivel ez is a negatív humorstílusok közé tartozik, ezért ez is káros az egyénre. Depresszióval, szorongással jár együtt ez a humor. A hátterében pedig az áll, hogy így akarja a személy félelmeit, nehézségeit elrejteni. Egyébként képzeljétek, …………

http://www.demotivalo.net/tag/tanulj

Szóval, ez az elméleti keret állt mindkét műhelymunkám középpontjában és élveztem a humorstílusokkal való foglalatoskodást. Azonban azt már kevésbé csíptem, mikor csak azért keresgéltem cikket, hogy ne ugyanazt hivatkozzam mindenhová, több kutatást is találják máshová. Ezért aztán azok a kedvenc mondataim, amik elég rövidek, de három, négy hivatkozás is áll mögötte, tehát nem igazán mentem közelebb a minimum oldalszámhoz (Ágota, 2014, Ágota és Ágota és Ágota, 2015, Ágota, 2015; idézi Zita, 2015). És annyit még hozzá tennék, hogy még az utolsó pillanatokban is tudtam igazítani, csinosítani a bevezetőmön, egy-egy mondat mindig és mindig hiányzott, és ha nincs határidő máig írnám az elméletet. Ám ezzel csak megalapoztam a kutatást és mivel nagyon segítőkész tanárnőm volt, így hamar eljutottam oda, hogy már a vizsgálatot terveztem és kérdőívet szerkesztettem. Szerencsére teszteket már nekem kellett kitervelnem, na jó azért egyet mégiscsak saját magam és a tanárnő készített, de hamar összeállt  a kép. Miután zöld utat kaptam, már raktam is ki és népszerűsítettem népszerű közösségi oldalon a kérdőívet. Azt hittem, csak megosztom és jönnek az adatok, ezrével töltik ki az emberek, de nem így lett.  Hideg zuhanyként ért, hogy nem is olyan egyszerű ez. Nagy kamu az olyan, hogy egy nap alatt 100-an kitöltötték. Aha. Biztos nem olyan bonyolult kutatást dolgoztak ki, mint én. Mert nagy lelkesen azt ötlöttem ki, hogy párban töltsék ki az emberek, jobban mondva egy barátjuk is töltse ki. Így esett, hogy edzésbe fogtam minden kreativitásomat és közösségi oldallal kapcsolatos ismeretemet. Lelkesen osztottam meg mindennap a kérdőívet, szívhez szóló üzeneteket írtam (ha megkerestem az embereket üzenetekben, még ha csak csoportos üzenet volt, akkor is nagyobb hajlandósággal érkeztek adatok, mintha csak kiszórtam az éterbe a tesztek linkjét), mémeket gyártottam, öcsémmel kreatívkodtunk.

A végére pedig azon gondolkodtam, hogy nem csak mindenkivel megutáltattam magam a közösségi oldalon, hanem még a humorérzéküket is elveszíthették szegény emberek áldásos munkám során. Ezen kampánymunkánk során aztán összejött a kívánt létszám, de azért a nők toronymagasan vezették itt is a kitöltők futamát.

 Ezúton is köszönöm mindenkinek, aki hajlandó volt végigszenvedni a kérdőívemet! Sokat segítettetek! 

Hipotézis

Az eddigiek alapján elmondható, hogy

-          érdemes érdekes témát választani, hiszen lassan a csapból is az fog folyni, és mert a munka végére úgyis megutálja az egészet az ember. legalább az elején hadd szeresse.

-          nem minden arany ami fénylik. nem érdemes bízni a sok kitöltőben az interneten

-          kötelező beszerezni egy hivatkozást segítő programot. bár még így is eljutok arra a pontra, amikor a gondolataimat is hivatkozni akarom (Ágota, 2015)

Módszer

Szerencsére időben meglettek az adataim, kezdődhetett azok feldolgozása. Az sem volt egyszerűbb menet, mint a tesztfelvétel, de itt csak magamra voltam utalva, nem vártam a csodát, hátha valaki megszán egy kérdőívvel. A statisztikával nincs különösebb bajom, megy is, bár a sok számolás és mindenféle próba, varázslás és egyéb mellett néha azt éreztem, hogy a sok bába közt elveszik a gyerek. Különösen akkor volt furcsa érzésem, mikor barátnőm műhelyében segítettem és a kérdőív adatokat kódoltuk. A válaszokat írtuk át hosszú órákon keresztül 0-ra vagy 1-re, hogy végül kijöjjön valami értelmes és ne kézileg kelljen száznál is több ember eredményét számolgatni. Ám, ahogy írtam át a válaszokat a számokra, azt gondoltam, hogy most tüntetem el az embereket. Valaki valahol valamikor adott egy választ, ami hozzá, a személyéhez legközelebb állt és amiben ő is benne volt, az ő lénye, én pedig egy leütéssel eltüntetem őt. Még ha nem is ismertem, akkor sem éreztem ezt igazságosnak. Jó, tudom, hogy a kutatásokban összesített eredményekkel és statisztikákkal foglalkozunk, de azért utána mégiscsak általánosítunk és következtetéseket vonunk le. Az az érzésem, hogy ezekben a vizsgálatokban csak a pszichológia szempontjából fontos elem, a lényeg tűnik el. Az ember.

Mindezek ellenére elég izgalmas volt ez a munka is, bár néha már én is csak a mátrixot láttam.

http://www.residentevil.hu/A-Tulelok-Naploja/Menrich-Brother/Matrix

 Sőt időnként a műhelymunka vége, közepe felé járva a motivációm is csökkent és mindennek éreztem magam csak nem pszichológiát tanuló egyetemistának. Ha pedig valaki megkérdezte volna tőlem akkoriban, hogy milyen szakra járok, nem biztos, hogy a megfelelő választ tudtam volna adni neki. Hiszen a sok szakszöveg írása, statisztikai próbák számolása, excel képletek böngészése közben inkább képzeltem magam írónak, matematikusnak, informatikusnak, mindenesnek, mint a lélek rejtelmeivel foglalkozó személynek.

A sok teendő mellett azonban jutott időm arra, hogy kilátogassak Piliscsabára, még aludtam is a régi koliban, tudtam barátnőimmel időnként összefutni itt-ott, operában és baletten voltam életemben először és Pestet is egyre jobban megismerem. Azonban gyorsan eltelt a félév, és bár nem telt el sok idő Krakkó óta, mégis mintha ezer éve lettem volna ott.

Eredmények

Szép lassan aztán elkészült a mű. A statisztikák legelején jártam, amikor a tanárnőm rábeszélt, hogy induljak a remekművemmel az intézményi (pszichós) TDK (Tudományos Diákköri Konferencia) fordulón. Persze nem azért mert olyan kiemelkedőt alkottam, hanem mert szerinte érdemes megmérettetni magunkat, megnézni, hogy is néz ki egy ilyen, és akár még hasznos is lehet. Tényleg hasznosnak bizonyult, bár elég kevés időm volt felkészülni. A helyi TDK-n az indulók előadják szóban a munkáikat, bemutatják kutatásukat, felvázolják az elméletet, módszert, mit, hogy csinálták és bemutatják eredményeiket. Rövid prezentációról van szó, amit értékel a zsűri és még vitaidő is van utána. Kb. olyan szerintem, mint egy diplomavédés. Úgyhogy ezért mindenképpen elmentem, legalább tapasztalatot szereztem és kipróbáltam milyen órákat izgulni, hogy végül este 7 órakor a fáradt közönséget untassam a fárasztó előadásommal. Azonban pozitív élmény volt, mert továbbjuttattak a tanáraink elég sokunkat, így még OTDK-ra (Országos TDK) is beadhatom a dolgozatot, ami azért elég jól hangzik. Persze addig még el kellett készítenem a műhelyt és volt egy olyan pont, amikor úgy éreztem nem lesz meg. Ehhez képest, most úgy néz ki, mégiscsak beadom. Szintén „majd meglátjuk” alapon, de bizakodó vagyok, hiszen örömmel tudatom, hogy ötöst kaptam a műhelymunkámra!

Értelmezés

Tehát, nagy csaták és hadakozások és véget nem érő taktikai egyeztetések után, végül csak megnyertem a háborút. Végül csak leadtam a két műhelyt, végül csak meglettek az idei tárgyaim. Megérte küzdeni és éjszakába nyúlóan tanulni és este 11-kor (is) vacsorázni. 

Diszkusszió

Összefoglalva a félévet, nem hittem volna, hogy ennyi minden belefér ilyen kevés hónapba, hisz én azért pár héttel később kezdtem a félévet. Megvan a szakdolgozatom nagy része, a tárgyaim több mint háromnegyede, szóval ha a következő szemeszterben végeznék, akkor kisujjból kiráznám azt a BA diplomát! Előtte azonban irány Varsó, utána meg meglátjuk milyen könnyen is fog menni az a záróvizsga, felvételi, és egyéb szórakozások.

Azonban érdemes lenne a félévet nagyobb elemszámú  és kiegyenlített nemi aránnyal rendelkező mintán is elvégezni. 

Irodalomjegyzék

Martin, R. A. (2007). The Psychology of Humor An integative Approach. Burlington, MA: Elsevier Academic Press.

Martin, R. A., Puhlik-Doris, P., Larsen, G., Gray, J., & Weir, K. (2003). Individual differences in uses of humor and their relation to psychological well-being: Development of the Humor Styles Questionnaire. Journal of Research in Personality, 37(1), 48–75. doi:10.1016/S0092-6566(02)00534-2

Ágota, Z. (2014). Hogyan veszítsük el a humorérzékünket? Gondolatok a humoromról 1, 1-200

Köszönetnyilvánítás

Köszönetet mondok Mindenkinek, aki hozzájárult a műhelymunkámhoz, bármilyen formában is!

De legfőképpen Humornak, aki a sok komolytalansága ellenére is tud komoly lenni. (hisz a humor stressz ellen is nagyon jó)

Mellékletek/Ui./

Annyit tennék még hozzá a fentiekhez, hogy lehet, nem tűnik valami komoly, tudományos területnek a szakdolgozatom témája, de senki ne feledje: „Humorban nem ismerek tréfát.”

1.Mell.