2015. december 11., péntek

Varázslótanonc éveim

Egy pszichológushallgató panaszai

Több mint 3 éves pszichológia tanulás után azt hiszem elmondhatom, már elég sok elképzeléssel találkoztam azzal kapcsolatban, hogy kik is azok a pszichológusok. Voltak olyanok, amelyek közel jártak már a valósághoz, alig egy apró bájitalcsepp választotta el őket a nagy igazságtól és voltak olyanok is, melyek fényév távolságra és hosszú-hosszú seprűnyélen megtett útra voltak tőle. Mert, ami igazán kirajzolódott előttem, az nem más, mint hogy mi, pszichológusok és pszichológushallgatók egyfajta rejtélyes közösségbe tartozunk, amit akár a varázslók, boszorkányok, ritkább esetben mágikus lények díszes társaságának is nevezhetnék. Lehet, ez most furán hangzik, de a viselkedés elemzés, kognitív disszonancia redukció, pszichofenomenológia, binokuláris diszparitás (és a gondolatolvasást ki ne hagyjam) bizony létező varázsszavak. Ezért, szeretnék megosztani néhány varázslatos tapasztalatot a bűbájos Olvasókkal és remélem, hogy sikerül a leírt történetek mágikus tükrén keresztül felvillantani a valóságot választott szakmám világos és sötét oldaláról. (Mert bizony az Erő is velünk van.)
(Kosztolányi főmágusnak pedig köszönöm a címötletet, remélem, a közös születésnap kapcsán bátran használhatom.)
Forrás:https://media.licdn.com/mpr/mpr/p/1/005/06c/3a8/0eec2d2.jpg

Nem nehéz elkezdeni a történetmesélést, mivel a legalapvetőbb élmény, amivel már az egyetem alatt is találkozik az agykurkász jelölt, az a bemutatkozás és a szak megnevezése. Ez nagyjából így néz ki:
-       -   Szia! Milyen szakra jársz?
-        -  Szia! Én magyar-német szakra járok. És te?
-         -  Pszichológiára.
-           
A komplikációk természetesen itt szoktak kezdődni és jönnek a különféle, elbűvölőbbnél elbűvöltebb reakciók. Nagy általánosságban a szivárvány összes színét felölelik ezek a megnyilvánulások és „az húú, de klassz”-tól egészen a „hát az egy nagy kamu” válaszokig bármi elképzelhető. Nos, ha korrekt akarok lenni, akkor nem csak simán végig megyek a színes skálán, jótól rosszig, pozitívtól negatívig, mert ezzel nem lenne teljes a kép. Vagyis a folytonos változó, hogy megfelelően fejezzem ki magam. Ugyanis a pszichológiában két fontos elképzelés él a jelenségekkel, betegségekkel, személyiség jellemzőkkel stb.-kel kapcsolatban. Az egyik ez a skála szemlélet, vagy spektrumban gondolkodás, amit a személyiségpszichológiában vonáselméleteknek nevezünk. Ez az újabb elgondolás, a régebbi típusos felosztások mellett. Mert, míg régebben, már az ókori görögök is (és itt tényleg visszanyúlhatunk hozzájuk, még akkor is, ha a pszichológia kezdetét nem az ókortól datáljuk), típusokra osztották az embereket. Gondoljunk csak, Galenos temperamentum felosztására: szangvinikus, melankolikus, kolerikus, és flegmatikus alkatok. Tehát ezek a tipizálások alapján mindenki tartozik valahová, bekerül egy kalapba, ahová a hozzá hasonlóak tartoznak. Sok esetben hasznosak a típusok és az egyen dobozok, mert könnyebb tájékozódni a világban;„a zöldek mindig ezt és ezt csinálják, ezért mi sárgák jobb, ha nem tesszük ezt és ezt, mert ez így és így befolyásolja őket”. De az egyéni különbségekre nem adnak választ a típusok. „Ha ő introvetált, akkor most mit keres ebben a buliban?” A skálák ebben segítenek. Folytonos változókról beszélünk ilyenkor, és azt mondhatjuk, hogy a változó két végpontja között helyezkednek el az emberek. Pl. létezik az extroveltált-introvertált változó, és ha elképzelünk egy egyenest, akkor mondjuk, baloldalt vannak az introveltáltak és jobboldalt az extroveltáltak, de középen is vannak személyek és tulajdonképpen az egyenes két vége között mindenhol áll valaki.
Forrás:http://www.surrey.ac.uk/sites/default/files/PG-Psychology_8.jpg

Eddig tartott a fejtágító rész, most vegyük sorra a „te pszichológiát tanulsz” reakcióit. Elsőként skálázni fogok és utána rátérek a típusokra.

Pozitív reakciók mindig akadnak, olyanok, akiket felvillanyoz a lélektan említése, és ők velünk együtt örülnek a szakunknak. „Az de jó! Milyen klassz! Hát az rendkívül érdekes lehet!” És a sor folytatódik tovább, ahogy haladunk az elképzelt szivárványunkon (egyenesünkön). Egyébként ezek a pozitivisták már valamit hallottak a pszichológiáról és valószínűleg nem a Milgram kísérletről első körben, szóval lelkesedésük egy csipet ismeretből is származik. Utánuk jöhetnek, a kevésbé lelkesek, vagy semlegesek aztán. Akik, „aha, biztos jó”, vagy „igen, és kolis vagy?” válaszokkal jönnek. Őket nem nyűgözzük le nagy mágiánkkal, de bevallom, gyakran jól esik, ha nem misztifikálja túl valaki a pszichológiát vagy nem döngöli a sárba. Mert jönnek bizony, kéretlenül is, a negativisták. Akik idegenkedve szemlélik a szakunkat és számukra gyakran egy nagy humbug, kitaláció az egész. „Pszichológia? Minek az? Viselkedés elemzés? Ilyet én is tudok. Mindjárt megmondom, mi a bajod.” Vagy, „ugyan már, egy beszélgetéssel nem gyógyítasz meg senkit sem!”

A következő bejegyzést a típusokkal folytatom. :)

2015. szeptember 5., szombat

Nyár 2015/Summer 2015

After Erasmus the summer has gone. I visited a lot of places and my post-Erasmus depression is also the part of my history. In the first weeks I was sad and I was thinking of Warsaw and my friends but as the time went on I managed to accommodate to my home.
With my family, I visited Pécs, a Hungarian town and some of our relatives. After that I went to a catholic camp with my friend, then I visited my other friend. Finally I could meet my old friends and spent some time together after half a year not seeing each other. In August with Klári, my friend, went on a pilgrimage from Esztergom to Szentkút. We walked five days and nearly 120 km. It was challenging because we had to walk under the hot sun and then in the rain. I enjoyed it, and it was wonderful how many people were walking, singing, praying together. It was really touching when we reached a small village and the old ladies, men came to see us and they cooked, baked for us.

Now I started my semester in Budapest and hopefully new adventures are waiting for us. J

Az Erasmus óta a nyár is elmúlt. Bár sok mindent nem terveztem a forró napokra, mégis rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, sok helyen jártam, és a poszt-Erasmus depresszióm is elmúlt azt hiszem. Mert miután hazaérkeztem, vissza kellett szoknom a régi környezethez, magyar szavakhoz, családhoz, ismerős és mégis ismeretlen dolgokhoz. A nyári szünetek legelején amúgy sem találom a helyemet, de ez most fokozottan igaz volt rám. Kedvetlen voltam, gyakran a varsói élmények és barátaim jutottak eszembe. Aztán az időnek és az új dolgoknak köszönhetően ez a levertségi állapot változott és bár még mindig visszamennék Varsóba, de azért már nem bánom, hogy itthon vagyok.

A nyár elején, hazaérkezésem után a családdal Pécsre mentünk. Felfedeztük a várost, rokonokat látogattunk, nyaraltunk. Ezután Egerszalókra mentem el Klári barátnőmmel, a katolikus ifjúsági találkozóra. Majd egy másik barátnőmhöz, Nórihoz utaztam és a diplomaosztóján is részt vettem, ahol egy-két szaktársammal, évfolyamtársammal összefutottam. Kicsit fura érzés volt, hogy ők, akikkel együtt indultunk az egyetemen, már kezükben tartják a diplomájukat. Ennek ellenére azért kibírtam a nagy meleget, különösen azért is, mert a családdal sokszor mentünk le fürdeni a hozzánk közeli tóhoz, ahol régi és új barátokkal labdáztunk, lubickoltunk rengeteget. Aztán egy tréningen vettem részt, ugyanis önkéntes leszek egy alapítványnál és pár napos felkészítést kaptunk az előttünk álló feladatokhoz.

Az augusztusi magyar ünnepek alatt pedig egy zarándoklaton voltam. A hagyományos ferences zarándoklatra mentem el szintén Klárival. Augusztus 14-én érkeztünk Esztergomba, másnap gyalog indultunk útnak. Az első napokon a forróság kísért minket, így minden megálló, hűs templom apró megváltás volt a csapatunknak. Első nap Szobon ebédeltünk és Márianosztrán aludtunk sátorban. Következő nap reggel esőre keltünk és a zuhogó esőben tartottuk a misét is. A ferences papok egy vízhatlan fóliát terítettek az oltárra, az alatt (stikában) végezték a szertartást. Mire elindultunk lassanként el is állt az eső, és a nap többi részén nagy meleg volt. Szerencsénkre végig erdőben mentünk és így értük el este Kemencét, ahol finom étellel vártak a falusiak, majd vetélkedőn vettünk részt. Reggel Patak felé vettük az irányt és további hegyeken, völgyeken keltünk át. Patakon is élvezhettük a helyiek vendégszeretetét és a Ki mit tud? érdekes, szép és vicces előadásai után merültünk álomba. Másnap esőben kezdtük meg az utunkat és történelmi napnak lettünk a tanúi. Ugyanis a 21 év alatt, amióta tart a zarándoklat, azóta nem volt olyan, hogy egész álló nap zuhogott volna az eső. Velünk viszont ez megesett és már az első megállónál majd mindenki elázott. Azonban a sár és csúszós vagy néhol ragadós út is nehezített minden lépést, sőt valahol még az utat is az egyik testvér törte a zarándokoknak. Sokan végigmentek ezen a húzós napon, ami amúgy is a legnehezebb, most pedig az eső sem könnyített a helyzetünkön. Szerencsére kísérőautónk minden megállónál odajött hozzánk, így aki nem bírta az kiszállhatott aznap és a végállomáson várta be a többieket, ahogy én is tettem ezen a napon. Szécsényben, a hosszú nap végén, viszont forró gulyás és meleg termek várták a fáradt, vizes, elgyötört zarándokokat. Ennél szebben sajnos nem tudom leírni, hogy néztek ki azok a hősök, akik végig nyomták ezt a szakaszt, de minden elismerésem az övüké. Az utolsó nap Szentkutat vettük immár célba és kis esővel, nagy sárral, sok faluval, sok sütivel és nehézséggel néztünk szembe, de este már Mátraverebély-Szentkúton, a gyönyörű zarándokszálláson aludtunk. Éjjel szentségimádáson lehetett részt venni, másnap pedig a kegyhelyen a 20-i szentmisén lehettünk ott. Addigra az idő is megenyhült, nem esett már és büszkén mondhattuk el, hogy a közel 130 km-t végig gyalogoltunk. Gyönyörű tájakon mentünk, nagy nehézségekkel, sokszor csak magunkkal néztünk szembe, de végigcsináltuk. Számomra fantasztikus volt, hogy 150-170 ember, fiatal és öreg is képes ezt megtenni és a csapatszellemnek nagy ereje volt, abban, hogy továbbmenjen az elgyötört zarándok. A túra rész mellett a lelki tartalom adott nekem sokat. A sok hívő, akikkel együtt mentem már önmagában nagy erőt adott, de a mindennapi zsolozsma, szentmise, éneklés és elmélkedés még többet nyújtott. Ahogy pedig a testvérek mondták, a zarándoklat az életünk kicsiben, úgy valóban minden örömöt és bánatot átélhettünk és a saját határainkkal, saját magunkkal nézhettünk szembe, ami egy kis önismeretnek sem volt rossz. Persze ezenkívül az Istennel való kapcsolatunkat ápolhattuk és a többiekkel való viselkedésünkből is vizsgáztunk. Amit még mindenképpen érdemesnek tartok megemlíteni, az az, hogy a kis falvakban az idős nénik és bácsik mennyire vártak bennünket, hogy integettek nekünk és mennyi szeretettel sütöttek, főztek nekünk. Utolsó nap meg se bírtuk enni azt a sok ételt, amit kaptunk. A falusiak láttán mindig nagy szeretet töltött el és láttuk rajtuk, hogy nekik mennyit jelentünk, mennyire fontos nekik az a nap, amikor ennyi fiatal sereglik be a csöpp templomukba és imádkozik velük együtt.
A zarándoklat bár el is vett az energiámból és a lábamból, de emellett nagyon sokat adott. Remélem máskor is részt vehetek majd hasonlóan jó és izgalmas zarándoklaton.

Augusztus 20-a után a nyár hamar elszállt és hamarosan ismét az egyetem padjait fogom koptatni. Bár jobb a semmittevés és a lazulás, de azért vágyom vissza a dolgos hétköznapokba és végre a rég látott barátokkal is együtt lehetek. Mindenkinek kitartást a sulihoz, munkához! :)

2015. július 3., péntek

A végső, de nem utolsó Erasmus bejegyzés / Last but not least post about Erasmus

Erasmus means something more to me than I imagined it before. More adventures, more friends and more changes. A big city became my new home and my friends here became my big family. I had a lot of experiences and I hope some of my skills have developed. Probably I’ve changed and I've changed in the right direction. It’s sure, I have a better self-knowledge now. If you have all these new situations, which I had and you meet with many new people, you cannot escape from yourself. I do not want to pull the lines of the template text and writing about how great I felt myself and how amazing everything was and how much I will miss everyone (because I know only the pictures are the most exciting in my blog), but l need to close this semester as a closing chord. Not only as a blogger (almost 1 year writing) and both to write about my feelings and share my thoughts, but also to thank you for all that you gave me during the Erasmus. Thanks for God for the great gift - these experiences-, for the Poles for their kindness, for my friends for the adventures and for the time we spent together and for Warsaw to be unforgettable. Thank you! I’m not saying bye, because we hope a happy reunion and the adventures continue! J

Csütörtökön hazajöttem. Csak így egyszerűen. Elmúltak az utolsó napok is Varsóban, letelt az Erasmus. Ennél azért több történt, mind a lelkemben, mind körülöttem és nem olyan egyszerű ezt szavakba önteni. Mielőtt azonban befejezném a varsói Erasmusos posztokat, még leírom, hogyan is zajlottak az utolsó napjaim Lengyelországban.

Az utolsó lengyelországi hétvégémen megérkezett a családom és néhány nap alatt bejártuk a várost. Ők ízelítőt kaptak Varsóból, én pedig elbúcsúztam az ismerős és már otthonommá lett helyektől. Először az óvároshoz és a multimédia szökőkúthoz vittem el őket, másnap pedig a Łazienki parkba mentünk. Utoljára még egy Chopin koncertet is meghallgattam a gyönyörű parkban. A brit zongorista sokat késett és egyszer a konferanszié úgy kérte a türelmünket, hogy azt mondta, a művész már elhagyta a szállodát, de aztán megszakadt a kapcsolat vele. Mikor pedig megérkezett, elkezdtünk tapsolni. Egyébként később kitett magáért, gyönyörűen játszott. Aznap a parton rendeztünk az ESN-es és a még itt lévő Erasmusosokkal egy kis grillezést. Jól éreztük magunkat és a Visztula parton együtt töltött estéket biztos nem fogjuk elfelejteni. Ezt az egyet azért sem, mert az egyik srác térdig belesüppedt az iszapba, amikor a röplabdát akarta kihalászni a folyóból.
Hétfőn a lengyel katonai múzeum kültéri részét néztük meg a sok harci járművel, majd tradicionális ételeket ettünk ebédre és a városban barangoltunk. Estefelé a kollégium közeli parkban és edzőpályán voltunk, mikor egy lengyel hölgy megszólított bennünket magyarul. Tökéletesen beszélte a nyelvünket és én nagyon megdöbbentem, mert az egész félév alatt a Rékán és most a családomon kívül nem beszéltem senkivel magyarul. A hölgy rendkívül kedves volt, és ahogy beszélgettünk, meghívott bennünket egy teára magához. Nagyon sajnáltam, hogy nem mehettem én el (az Erasmusos barátaimmal volt találkozóm) és azt is, hogy nem előbb ismertem meg. Egy rendkívül okos és művelt nőről van ugyanis szó, aki sok évig Magyarországon élt és diplomataként dolgozott. Munkájáért a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét is megkapta. Mesélt néhány nagyon érdekes történetet a munkájáról és olyan személyekről, akiket ismer, és akikre a magyar ember felnéz. Mikor hallhat történetet az ember Jancsó Miklósról egy olyan lengyel hölgytől, aki most Magyarország ismeretet tanít a Petőfi Sándor Általános Iskolában, Varsóban? Mert, hogy a hölgyet még mindig szoros kapcsolatok fűzik hazánkhoz és a kisdiákoknak még a magyar himnuszt is megtanította. Számomra hatalmas élmény volt vele találkozni, kár hogy a félév utolsó napjaiban történt ez, de jobb, mintha soha. Innét is köszönöm neki a találkozást és, hogy megszólított bennünket, a családom részéről pedig a meghívását és kedvességét köszönöm!

Este még egy nagy, utolsó partit és búcsú bulit csaptunk a konyhámban. Sokat nevettünk, hosszan búcsúzkodtunk és aztán másnap többen hazautaztak. Szomorúak és boldogok is voltunk egyben. De az biztos, hogy nem felejtjük el egymást.
Másnap a családdal a Copernikus múzeumba, központba mentünk, ahol a sok érdekességtől alig bírtunk szabadulni. Délután Patrycjával fedeztük fel a vár mögötti kertet és a Zsigmond szobor alatt üldögéltünk még egy utolsót. Este Sarától búcsúztam el és egy romantikus erkélyi beszélgetés során már a melankóliám is múlni kezdett. Feltűnt egy-két inspiráló dolog is abban, hogy haza megyek és nemcsak a sajnálat volt, hogy el kell mennem.
Szerdán, utolsó varsói napomon a Technika múzeumban jártunk és az egyik Enigma gépet néztük meg, illetve a zsidó múzeumba látogattunk el. Éjjel a szobatársamnak segítettem átköltözni az új szobájába és teljesen egyedül aludtam a kis lakóhelyünkön, ahol eddig vidám élet folyt.
Csütörtökön a családommal aztán haza utaztunk és bár itthon nem sok változott, valami azért mégis. Amit legegyszerűbben így írhatnék le: Varsó, 5 hónap, barátok, utazás, kis tanulás, buli, szórakozás, sok program, kalandok és egy szóval: ERASMUS!

 Mert az Erasmus számomra valami többet jelent, mint amit elképzeltem előtte. Több kalandot, több barátot és több változást adott. Új otthonom lett egy nagyváros és új, nagy családommá lettek az itt megismert barátaim. Rengeteg élményt és tapasztalatot szereztem és remélem néhány képességemet is fejlesztettem. Valószínűleg valamennyit változtam is és jó irányba. J
Az biztos, hogy egy nagy adag önismeretből kijutott; ha az ember ennyi új helyzetbe és új ember közelébe kerül, ezt nem kerülheti el. Nem szeretném húzni a sorokat a sablon szöveggel, hogy milyen jól éreztem magam és mennyire fog minden és mindenki hiányozni (mert úgysem olvassa el mindenki, a képek mindig izgalmasabbak lesznek), de egy záróakkorddal mindenképp le kell zárnom ezt a félévet. Nemcsak azért, hogy mint egy lassan igazi, 1 éves blogger kiírjam magamból az érzéseimet és megosszam a gondolataimat, hanem hogy megköszönjem mindazt, amit az Erasmus alatt kaptam. Istennek a nagy ajándékát, hogy ilyen élményekben lehetett részem, a lengyeleknek a kedvességét, az új barátaimnak a sok-sok kalandot és együtt töltött időt, Varsónak pedig a felejthetetlenségét. Köszönöm!
Nincs elköszönés, mert reméljük a boldog viszontlátást és a kaland folytatódik tovább! J

És végül néhány kép, ami kimaradt.


A kultúrpalota
The Palace of Culture

A könyvtár tetején
At the top of the library

Torun, Torun,Torun

Selfie a mentorommal

Piknik

Egy új szobor
A new statue

Lám, lám
Well, well


Kórház festés
Hospital painting




Azért éhen sem haltam
I didn't starve

A négy nővér
The four sisters
És egy selfie ismét a remek csapattal
And a selfie again with the great team




2015. június 26., péntek

Mesés Masuri tavak és a bakancslistánk


Múlt héten Elenával folytattuk a bakancslistánkat. Ellátogattuk az új zsidó múzeumba,a mi  véleményem szerint egyike a legjobb múzeumoknak. Van néhány interaktív része és a termek az adott korszaknak megfelelően vannak berendezve. Az egyetlen probléma az, hogy ez túl sok, és az egyetlen látogatás nem elég.
Ezután megvolt az utolsó "vizsgám", ami valójában egy kis beszélgetés volt a kedves tanárnővel. Meghívtuk aztán a tanárnőt egy szelet tortára a vizsga után, és beszélgettünk, sok érdekes dologról. Éjjel Albát, a spanyol lányt búcsúztattuk el, aki aztán elment. Készített nekünk egy finom ananász tortát és mi pedig kikísértük a villamosmegállóba és megkezdte úját Európába. Ő az egyik első, aki elhagyta Varsót a mi Erasmus-csoportunkból és kicsit szomorúak voltunk. De remélem (nem, tudom) sikerül megszervezni egy találkozót, és ismét találkozunk.

Másnap Elenval elmentünk Wilanów palotához (ez sokáig tartott, buszok miatt), és megnéztük a palotát belülről is, majd ismét megcsodáltuk a rózsakertben. Ezután megpróbáltunk bemenni a Palotába a Łazienki parkban, de egy magán partit tartottak ott(és elfelejtettek meghívni minket), így nem tudtunk bejutni ismét. Ahelyett, hogy a palotába mentünk volna, a botanikus kertet fedeztük fel. Pénteken a kari koordinátorunkhoz mentünk és egy késői reggelit csaptunk a Manekin étteremben. Ez a hely jól ismert a különleges palacsintáiról. Este Ionut  megünnepeltük születésnapját. Meglepetés partit tartottunk, ugyanis szegénnyel elhitettünk először, hogy valami történt a barátnőjével, és felrohant a lány szobájába, ahol mi már vártunk rá. Cristina, a barátnője egy csomó édességet, tortát sütött és szuper esténk volt.
Szombaton a Mazuri tavakhoz utaztunk (Elena, Tine és én) Polskibussal. Ez volt az első utam a Polskibussal, amely az egyik legolcsóbb közlekedési lehetőség itt, és szinte mindenki utazott vele rajtam kívül. Most viszont én is mentem vele. Olsztyban átszálltunk egy másik buszra, hogy eljussunk Mragowoba. Baleset történt az egyik úton, így a busznak meg kellett változtatni az útvonalát, de végül megérkeztünk a városba. Mragowo egy kis város a Mazuri-tavaknál. Szállásunk egy szállodában volt, de mi hárman voltunk az egyetlen vendégek. Az épület szép volt, de éjszaka ez egy kicsit ijesztő, hogy mennyire üresek és sötétek voltak a folyosók és lépcsők. Az első nap során felfedeztük a várost, és sétáltunk a tó mellett.
A következő napon elmentünk a tó másik oldalára és béreltünk egy vízi biciklit. A víz nyugodt volt, és tudtuk élvezni egy pillanatra a napot is. Aztán elkezdett esni az eső, de gyorsan elállt. El kell mondanom, hogy utunk során mindig egy nagy esély volt az esőre, így  mindig boldogok voltunk, ha megláthattuk a napot. Miután a vízi biciklizést befejeztük elkezdett esni az eső elég erősen, és hamarosan teljesen átáztunk. Egy pizzériába menekültünk, aztán a szállodába mentünk megszáradni. Később sétáltunk egy másik, kisebb tóhoz, de elkezdett esni az eső újra. Azonban ez a kis tó gyönyörű volt, és láttunk, két csodálatos szivárványt. Este megnéztünk egy filmet, mint később minden este.

Hétfőn mentünk Mikołajki. Ez egy nagyobb város egy gyönyörű tó. Úgy döntöttünk, hogy gyalog egy másik tó, de egy idő után nem volt módja, és sétáltunk a földeken. Ekkor találkoztunk egy férfi nagyapja és ők mondták, van, hogy menjen vissza a városba, és egy nagyobb út el tudjuk érni a célunkat. A fiatalember megmutatta az utat, és beszélgettünk angol és lengyel nyelven. Aztán folytattuk a turné, és végül elértük a tóra és a kilátótorony. Mi volt a sok hattyúk és egy jávorszarvas is. Ezután mentünk egy másik tó és kilátó és beszélgettünk egy szép lengyel házaspár és egy lengyel férfi is. Azon a napon volt egy csomó jó tapasztalatok és sétáltunk sokat, és végül az időjárás OK. A természet csodálatos volt, de voltunk fáradtak. A buszmegálló rájöttünk, hogy nem voltak busz megy vissza Mragowo ezért úgy döntöttünk, hogy stoppolni. A lengyel üzletember megállt, és elvitt minket, hogy városunk. Szerencsénk volt, és most van egy kis tapasztalata e téren.
Kedden elbúcsúztunk Mragowo és feltártuk Olsztyn és a kastély, ahol Copernic élt és dolgozott. Sajnos mi hiányzott a busz, és mi volt az utazás vissza Varsóba vonattal. De utaztunk, új, modern vonatok és érdekes volt.

Hétfőn Mikołajkiba mentünk. Ez egy nagyobb város a környéken, egy gyönyörű tó mellett. Úgy döntöttünk, hogy gyalog elmegyünk egy másik tóhoz, de egy idő után nem volt kitaposott utunk, és már csak a földeken gyalogoltunk. Ekkor találkoztunk egy férfival és a  nagyapjával,akik  elmondták,  hogy menjünk vissza a városba, és egy nagyobb útról el tudjuk érni a célunkat. A fiatalember megmutatta az utat, és beszélgettünk is vele angol és lengyel keverékén. Aztán folytattuk az utunkat, és végül elértük a tavat és a kilátótornyot. Sok hattyút és még egy jávorszarvast is láttunk. Ezután elmentünk egy másik tóhoz a közelbe, illetve kilátóhoz, ahol kicsit beszélgettünk egy aranyos lengyel házaspárral és egy lengyel férfival is. Azon a napon volt egy csomó érdekes élményünk és rengeteget sétáltunk, és végül az időjárás se volt rossz. A természet csodálatos volt, de eléggé elfáradtunk. A buszmegállóban rájöttünk, hogy nincs  busz vissza Mragowoba ezért úgy döntöttünk, hogy stoppolunk. Egy lengyel üzletember megállt, és elvitt minket. Szerencsénk volt, és most már van egy kis tapasztalatom e téren.
Kedden elbúcsúztunk Mragowotól és bejártuk Olsztynt és a kastély, ahol Copernicus élt és dolgozott. Sajnos mi lekéstük a busz, így Varsóba vonattal utaztunk vissza. Az új vonattal jöttünk, ami külön élmény volt.

A következő napon elmentünk az Erasmus koordinátorunkhoz, aki odaadta a végleges dokumentumokat. Micsoda meglepetés, az én papírom a küldő intézményként a Szófiai Egyetem szerepelt. Este elbúcsúztunk Dianatól, aki visszatért hazájába a következő napon. Azon a napon végre Elenával sikerült bejutnunk a Łazienki palotába, ami tényleg gyönyörű. Aztán találkoztam a mentorommal, akivel koktéloztunk egyet. Ma ellátogattuk a csodálatos könyvtár kertbe és a Planetárium, ahol egy különleges koncert volt.


Most az utolsó hétvégém jön itt, valamint az Erasmus utolsó pár napja. Egyrészt szomorú vagyok, és szeretnék maradni, másrészt viszont azért szívesen hazamegyek. Tudtam, hogy egyszer vége lesz az Erasmus életnek, de eléggé fura érzés. "Minden dátum eljön egyszer." Szóval tovább kell menni, de soha nem fogom elfelejteni az Erasmust és a barátaimat. A tapasztalataimat, élményeimet magammal viszem és remélem, az Erasmus adott nekem valamit, aminek köszönhetően jobb emberré váltam (Nem csak én!). És azt hiszem, ez a legfontosabb dolog.





Copernikus által használt műszer
Copernik used this table


Báthory István szobra a Łazienki parki palotában
Stefan Bathory in the Palace on the water


Mire nem bukkan az ember Varsóban?
Look, what I found in Warsaw!

Kis kacsa fürdik...
(lehet valami igazság tartalma a dalocskának)
Golden duck in Warsaw

Liszt feszít büszkén a Łazienki parkban
Franz Liszt in Łazienki 

Musical Masuria and the bucket list

Last week with Elena, we continued our bucket list. We visited the new Jewish museum and in my opinion this museum is one of the best museums. It has some interactive parts and the rooms refer to the era which they present. The only problem is that it’s too much and one visitation is not enough.
Then we I had my last “exam” which was indeed a small conversation with a lovely teacher. We invited her for a piece of cake after the exam and we talked about many interesting things. At night Alba, the Spanish girl had a goodbye party and she left. She made a delicious pineapple cake and we went with her to the tram station and she started her trip to Europe. She was one of the fists who left Warsaw from our Erasmus group and we were a bit sad. But I hope (no, I know) we manage to organize a reunion and we will meet again.

Next day with Elena I went to Wilanów palace (it took a long time because of the buses) and we went inside the palace and again we admired the rose garden. After that we tried to go inside the Palace on the water in Łazienki park, but there was a private party (and they forgot to invite us) so we couldn’t get inside (again). Instead of the palace we went to the Botanic garden and enjoyed the special plants and flowers. On Friday we went to our faculty coordinator and then we had a late breakfast at Manekin restaurant. This place is well-known about its special pancakes. In the evening we celebrated Ionut’s birthday. He had a surprise party although first he thought something happened with his girlfriend and then he ran to her room where we had been waiting for him. Cristina, his girlfriend made a lot of sweets and we had a great party together.

On Saturday we (Elena, Tine and me) travelled to Masuria by Polskibus. 
It was my first (and last) trip by Polskibus, which is one of the cheapest transport here and almost everybody has travelled with these buses yet except me. Now I did and in Olsztyn we changed to another bus to go to our destiny, Mragowo. There was an accident so our bus had to change the way but finally we arrived our town. Mragowo is a little town in Masuria next to a lake. Our accommodation was in a hotel but the three of us were the only guests. The building was nice but at night was a bit scary how empty and dark were the corridors and stairs. During the first day we explored the town and we had a walk next to the lake.



On the next day we went to the other side of the lake and rent a paddle boat. The water was calm and we could enjoy for a moment the sun as well. Then it started to rain but it stopped soon. I have to tell you that during our trip it was always a big chance for raining, so we were always happy if it was sunny. After the water bicycle it started to rain heavily and soon we became totally wet. We escaped into a pizzeria and then we went to the hotel to dry ourselves. Later we took a walk to another, smaller lake but it started to rain again. However, this small lake was beautiful and we saw two amazing rainbows. At night we watched a movie as we did every night.

On Monday we went to Mikołajki. It’s a bigger town with a beautiful lake. We decided to walk to another lake but after a while there were no way and we were walking in the fields. Then we met a man with his grandfather and they told us we have to go back to the town and from a bigger road we can reach our destination. The young man showed our way and we were talking in English and Polish (well not me, only Tine and Elena-Polish is not my language). Then we continued our tour and finally we reached the lake and the viewing tower. We saw a lot of swans and a moose, too. After that we went to another lake and viewing tower and we spoke with a lovely Polish couple and a Polish man as well. On that day we had a lot of great experiences and we walked a lot and fortunately the weather was OK. The nature was wonderful but we were tired. At the bus stop we realized that there were no buses going back to Mragowo so we decided to hitchhike. A Polish business man stopped and he took us to our town. We were lucky and now I have a small experience in this field.
On Tuesday we said goodbye to Mragowo and we explored Olsztyn and the castle where Copernic had lived and worked. Unfortunately we missed the bus and we had to travel back to Warsaw by train. But we travelled with new modern trains and it was interesting.


On the following day we went to our Erasmus coordinator who gave us our final documents. What a surprise, on my paper the sending institution was the Sofia University. In the evening we said goodbye to Diana who went back her home on the next day. On that day finally Elena and I managed to get inside the Palace on the water and we admired a lot of amazing rooms. Then I met with my mentor and we drank cocktails. Today we visited the amazing garden of the library and we went to the Planetarium where a special concert was. 

Now the last weekend is coming as well as the end of the Erasmus. On the one hand I’m sad and I’d like to stay more but on the other hand I want to go home. I knew that one time the Erasmus life would end but it’s a strange feeling. “Every date will come at once.” So I have to move on but I will never forget my Erasmus and my friends. I will bring these experiences with me and I hope Erasmus got me something and thanks to it I became a better a person. (Not only me!) And this is the most important thing. 

With my lovely friends
Thank you girls for the trip and everything! :)




No comment


Olsztyn castle

Olsztyn old town

Palace on the water

Botanic garden


2015. június 19., péntek

Adventures of a suitcase

Hello Everyone,
I’m a simple black suitcase, and although I’m very big, I don’t have any specialities. I don’t have any colourful or funny signs, writings so you can say that I’m an average luggage. That kind of luggage which is used during a long trip or flight and you can carry inside me almost your whole wardrobe. So I’m nothing special but my journeys are known all around the world.

It all started in Spain. My boss, Alba put many things into me and we travelled together to Poland. After that she forgot me and I was standing in her room’s corner. This period was quite boring, the only interesting event was when we moved to another room and we got a lovely, new roommate. Then the same, grey days continued. It lasted until June when she put her stuffs inside me again. Soon it turned out that we wouldn’t go together back to Spain because first she were going to travel somewhere else, without me. I don’t have to say that I was huffed and I didn’t speak to her for two weeks. And to be honest I was crying a bit. Then I calmed down and I started to look forward my lonely trip. I was excited and firstly I was supposed to travel with a private company. Here started the complications.

With Alba and her brother we went to this company but it was too late and the company couldn’t send me. So they took me back to the dorm and she asked her roommate to send me. After that we said goodbye to each other and she left. I was a bit scary what will happen now but one day Elena, her roommate decided to take me to the company and send me home.
This picture is just an illustration. I'm prettier.
I said bye to every corner which I know well and we started our journey to the company. Tine and Zita (another Erasmus friends) joined to us in front of the dormitory. Here I must tell you that I was heavy and I was wrapped with cellophane and tape. I wasn’t simple any more. Sadly, pushing me wasn’t too easy for the girls especially not on the cobble stones. But they were strong and they managed to do it. They also brought me up to the tram. I felt we were travelling and I started to dream about my home, my smaller suitcase brothers and sisters and my backpack friends. Then we got off the tram and we walked again. The girls pushed me together and sometimes I felt really sorry because it was difficult and I was too fat. Finally we arrived to the company and a lady measured me. I was 22 kg. All of us were surprised, we didn’t expect that. I seemed much heavier but I was relieved, maybe it won’t be expensive and I can start my final trip. Unfortunately it didn’t happen. The girls were showed the price and they found it too much so they decided to take me back. Again! Then they sent a message to Alba and they asked her whether they can send me by post. I was really disappointed that I cannot travel again. The girls were kind to me but they had to travel back to the dorm with me again. After that they decided to take me to the post office. They climbed up the stairs with me and we waited in the post office. When it was our turn, I was pushed through a door and a lady measured me. It was 22kg again, nothing surprising. What was surprising, what the lady told to the girls. They couldn’t send more than 20 kg! I was only 2 kg more! I saw their faces and they were a little bit angry and disappointed. I was sad and desperate as well. And Elena, Tine and Zita took me back to the dormitory room AGAIN! I couldn’t believe and I thought I would never go back home. Luckily the girls are smarter than me so they cut my coat and they looked inside me. They wanted to take out some clothes, things to make me lighter. They found and took out a box, sandals and a pair of boots. Next they wanted to measure me with a small bathroom scale but somehow I didn’t fit and they couldn’t measure me alone. So they were experimenting how they could measure me. Finally all of them stood on the scale once and they hold me. They estimated my weight and they said it would be Ok now. Then they wrapped me again and they ate cake. I wanted to go but they were chatting to Alba (who let them send me by the post) and they were playing with the tower of the tape.

After this intermezzo we attempted to go to post office (hopefully finally). The girls bought a box for the things they had taken out from me. They wrapped this box too and they sat tiredly when they were waiting for sending me. After a 10 minutes a lady asked them to give her the box. She measured it and it was more than 2 kg. I was happy that it would travel with me, at least I didn’t have to travel alone. Then ta-ta-tam I was measured. 19 and something kg! Success. I heard the girls were laughing while I was pushed into a room. They were relieved and a suitcase fell down from their heart. I was relieved, too. Finally, the whole torture finished and I was so happy!

At that time I didn’t know that other adventures were waiting for me. But this is another story…

2015. június 16., kedd

Nyári napok/Summer days


While everybody is studying hardly at home, we have a lot of interesting programs. Of course we have exams as well, but I have more time. However, I wish all the best for everybody who has (final) exams!
Last week we had a great picnic at the beach. We made burgers and salad with Cristina and Ionut, and thanks a lot for them organizing this event and preparing delicious food. We had a wonderful time there and it was cool to be together. On the next day some of us went to the Łazienki park and to the Wilanów palace and its rosegarden. Although we couldn't get inside to see the palace, the garden was beautiful. On the following days we watched a movie together and then we visited some interesting places like a famous cemetery and museums.

Míg otthon sokan tanulnak, vizsgáznak, netán diplomáznak, addig nekünk színesebb programjaink vannak. Persze vizsgánk még nekünk is van, de több időnk jut más tevékenységekre. A vizsgázóknak azonban innen is sok sikert, kitartást kívánok! (Jövőre nekem is eljön a keményebb tanulás ideje.)

A múlt héten tartottunk egy kis pikniket a folyóparton. A terv az volt, hogy még mielőtt elkezdenénk hazamenni, csináljunk valamit együtt. Így esett a választás a partra. Dél körül gyülekeztünk, de szokás szerint késéssel indultunk el. Nagy táskákkal megrakodva vonultunk végig a városon, ugyanis nem szendvicsekben gondolkoztunk, hanem házi hamburgeren és salátán. Minden alapanyagot mi magunk vittünk, ezért úgy nézhettünk ki, mint egy nagycsalád, aki az éves (évi egyetlen) bevásárlásból megy haza. Vagy mint az Erasmusosok, akik most költötték el az utolsó pénzüket is, csak kajára és sörre. Miután kiválasztottuk a legjobb helyet a parton, nekiláttunk a sütésnek, főzésnek. A román lány Cristina felügyelete mellett répát pucoltunk, salátát vagdostunk, hagymát vágtunk és fasírtokat készítettünk a burgerekhez. A román srác, Ionut pedig a többi fiúval tüzet rakott, és sütötte a finomabbnál finomabb ételeket. Bár az ebédidő már elmúlt mikor elkezdtünk enni, de a végeredmény nagy siker lett. Hatalmas hamburgereket halmoztunk a tányérjainkra és majd kipukkadtunk evés után. Így jól esett a hideg sör és jó volt elnyújtózni a meleg napsütésben.
A délután folyamán aztán összeszedtük és tervet szőttünk, arról, hogy még milyen helyekre szeretnénk eljutni Varsóban. Mi az amit, még nem láttunk és hová akarunk megint elmenni.

Másnap neki is láttunk a terv végrehajtásához és elmentünk a Łazienki parkba, hogy végre megnézzük a kis palotát. Nem jártunk szerencsével, a szigorúan őrzött épületbe nem tudtunk behatolni. Valamilyen program miatt nem volt látogatható. Nem unatkoztunk azonban; jót sétáltunk és élveztük a nyári parkot. Ezután átbuszoztunk a Wilanów nevű palotához is és a gyönyörű kertjében barangoltunk egyet. Csodálatos rózsakertben fotózkodtunk és próbáltuk megörökíteni a megörökíthetetlent, láttuk Mr. Darcy tavát és megirigyeltük a hajdan itt lakókat, illetve azokat, akik e hely közelében élnek most.

A hétvégén ismét filmkluboztunk. Egy gyenge katasztrófafilmet nevettünk végig a nyári vihar villámlásai és dörgései között, miközben epret és házi chipset ettünk.
A következő nap az egyik híres temetőbe látogattunk el egy lengyel lány kíséretében, aki megmutogatott egy-két híres ember sírját. Bár nem igazán voltak számunkra ismertek az elhunytak, de érdekes látványt nyújtottak a nagy szobrok és családi sírboltok. Közben pedig azt is megtudtam, hogy Bulgáriában, ha a temetőbe mennek az emberek, akkor ételt visznek ki a sírhoz. Ők így tartják életben az elhunytak emlékét.
A hetet pedig múzeum látogatással zártuk. Végre királyi kastélyt is megnéztem és a Chopin múzeumba is eljutottunk.
A jövőben folytatjuk a varsói bakancslistás céljaink kipipálását, búcsúzunk és vizsgázunk és ismét utazunk. Szép hetet mindenkinek! :)



Angyal Wilanówban
Angel in Wilanów
Wilanów palota/palace


Hol van Mr. Darcy?
Where is Mr. Darcy?

A rózsakert egy kis szeglete
The rosegarden
Nem ismerős?
Haven't seen it before?

Készítjük az ebédünket
Preparing our lunch

A part
The beach


A Csapat
The Team


Elly and Tine thanks for the pictures!