Varázslótanonc éveim

Egy pszichológushallgató panaszai

Több mint 3 éves pszichológia tanulás után azt hiszem elmondhatom, már elég sok elképzeléssel találkoztam azzal kapcsolatban, hogy kik is azok a pszichológusok. Voltak olyanok, amelyek közel jártak már a valósághoz, alig egy apró bájitalcsepp választotta el őket a nagy igazságtól és voltak olyanok is, melyek fényév távolságra és hosszú-hosszú seprűnyélen megtett útra voltak tőle. Mert, ami igazán kirajzolódott előttem, az nem más, mint hogy mi, pszichológusok és pszichológushallgatók egyfajta rejtélyes közösségbe tartozunk, amit akár a varázslók, boszorkányok, ritkább esetben mágikus lények díszes társaságának is nevezhetnék. Lehet, ez most furán hangzik, de a viselkedés elemzés, kognitív disszonancia redukció, pszichofenomenológia, binokuláris diszparitás (és a gondolatolvasást ki ne hagyjam) bizony létező varázsszavak. Ezért, szeretnék megosztani néhány varázslatos tapasztalatot a bűbájos Olvasókkal és remélem, hogy sikerül a leírt történetek mágikus tükrén keresztül felvillantani a valóságot választott szakmám világos és sötét oldaláról. (Mert bizony az Erő is velünk van.)

(Kosztolányi főmágusnak pedig köszönöm a címötletet, remélem, a közös születésnap kapcsán bátran használhatom.)

Forrás:https://media.licdn.com/mpr/mpr/p/1/005/06c/3a8/0eec2d2.jpg

Nem nehéz elkezdeni a történetmesélést, mivel a legalapvetőbb élmény, amivel már az egyetem alatt is találkozik az agykurkász jelölt, az a bemutatkozás és a szak megnevezése. Ez nagyjából így néz ki:

-       -   Szia! Milyen szakra jársz?

-        -  Szia! Én magyar-német szakra járok. És te?

-         -  Pszichológiára.

-           

A komplikációk természetesen itt szoktak kezdődni és jönnek a különféle, elbűvölőbbnél elbűvöltebb reakciók. Nagy általánosságban a szivárvány összes színét felölelik ezek a megnyilvánulások és „az húú, de klassz”-tól egészen a „hát az egy nagy kamu” válaszokig bármi elképzelhető. Nos, ha korrekt akarok lenni, akkor nem csak simán végig megyek a színes skálán, jótól rosszig, pozitívtól negatívig, mert ezzel nem lenne teljes a kép. Vagyis a folytonos változó, hogy megfelelően fejezzem ki magam. Ugyanis a pszichológiában két fontos elképzelés él a jelenségekkel, betegségekkel, személyiség jellemzőkkel stb.-kel kapcsolatban. Az egyik ez a skála szemlélet, vagy spektrumban gondolkodás, amit a személyiségpszichológiában vonáselméleteknek nevezünk. Ez az újabb elgondolás, a régebbi típusos felosztások mellett. Mert, míg régebben, már az ókori görögök is (és itt tényleg visszanyúlhatunk hozzájuk, még akkor is, ha a pszichológia kezdetét nem az ókortól datáljuk), típusokra osztották az embereket. Gondoljunk csak, Galenos temperamentum felosztására: szangvinikus, melankolikus, kolerikus, és flegmatikus alkatok. Tehát ezek a tipizálások alapján mindenki tartozik valahová, bekerül egy kalapba, ahová a hozzá hasonlóak tartoznak. Sok esetben hasznosak a típusok és az egyen dobozok, mert könnyebb tájékozódni a világban;„a zöldek mindig ezt és ezt csinálják, ezért mi sárgák jobb, ha nem tesszük ezt és ezt, mert ez így és így befolyásolja őket”. De az egyéni különbségekre nem adnak választ a típusok. „Ha ő introvetált, akkor most mit keres ebben a buliban?” A skálák ebben segítenek. Folytonos változókról beszélünk ilyenkor, és azt mondhatjuk, hogy a változó két végpontja között helyezkednek el az emberek. Pl. létezik az extroveltált-introvertált változó, és ha elképzelünk egy egyenest, akkor mondjuk, baloldalt vannak az introveltáltak és jobboldalt az extroveltáltak, de középen is vannak személyek és tulajdonképpen az egyenes két vége között mindenhol áll valaki.

Forrás:http://www.surrey.ac.uk/sites/default/files/PG-Psychology_8.jpg

Eddig tartott a fejtágító rész, most vegyük sorra a „te pszichológiát tanulsz” reakcióit. Elsőként skálázni fogok és utána rátérek a típusokra.

Pozitív reakciók mindig akadnak, olyanok, akiket felvillanyoz a lélektan említése, és ők velünk együtt örülnek a szakunknak. „Az de jó! Milyen klassz! Hát az rendkívül érdekes lehet!” És a sor folytatódik tovább, ahogy haladunk az elképzelt szivárványunkon (egyenesünkön). Egyébként ezek a pozitivisták már valamit hallottak a pszichológiáról és valószínűleg nem a Milgram kísérletről első körben, szóval lelkesedésük egy csipet ismeretből is származik. Utánuk jöhetnek, a kevésbé lelkesek, vagy semlegesek aztán. Akik, „aha, biztos jó”, vagy „igen, és kolis vagy?” válaszokkal jönnek. Őket nem nyűgözzük le nagy mágiánkkal, de bevallom, gyakran jól esik, ha nem misztifikálja túl valaki a pszichológiát vagy nem döngöli a sárba. Mert jönnek bizony, kéretlenül is, a negativisták. Akik idegenkedve szemlélik a szakunkat és számukra gyakran egy nagy humbug, kitaláció az egész. „Pszichológia? Minek az? Viselkedés elemzés? Ilyet én is tudok. Mindjárt megmondom, mi a bajod.” Vagy, „ugyan már, egy beszélgetéssel nem gyógyítasz meg senkit sem!”

A következő bejegyzést a típusokkal folytatom. :)