2016. január 9., szombat

Varázslótanonc éveim- A típusok

Az előző bejegyzés folytatásaként most következzenek a "Pszichológiát tanulok" válaszainak a típusai. Szerintem ezek már viccesebb sztorik. Ám ezek csak az én típusaim, biztos lehetne többféle felosztást is csinálni.
Forrás: http://perceptionvsfact.com/14zr

Az „én is azt akartam tanulni” típus
Főleg lányokkal találkoztam, akiket idesorolhatnék. Ők még gimnáziumban gondolkodtak rajta, hogy pszichológiát szeretnének tanulni, de a sok felvételi pont elrettente őket, nem érezték elég erősnek magukat a mágiához, nem volt meg az Erő bennük… Meg sem jelölték a szakot, de van, aki igen, és kicsit csalódott, mert nagy álma tört ketté. Végül ezek a személyek elmentek építészmérnöknek, mély tengerkutatónak, vagy matematikusnak tanulni.

„Az nagyon nehéz” típus
Ezt sokan hangoztatják és van benne igazság, hiszen statisztikában, anatómiában, neuroanatómiában, pszichiátriában, etológiában, filozófiában, Ószövetségben, Újszövetségben és még ráadásul pszichológiában is a toppon kell lenni. Viszont ez eléggé relatív, hogy mi nehéz. Nyilván nekem az orvosi, vagy biofizika nehezebb, ezért választottam inkább a pszichót. Vagy nem veszem elég komolyan?
Forrás:http://40.media.tumblr.com/1091072977a2d70672897e28dff5893d/tumblr_nsspezjh2w1rdro6uo1_500.jpg

 „Akikből meg fogok gazdagodni” típus
Leginkább ismerőseim, barátaim tartozhatnak ide. Gyakran elég idegesítő, ha egy normális, jó fej barát jön a következő dumákkal. „Pszichológus leszel? Akkor lesz kihez mennem”. „Majd te meggyógyítasz.” Igen, nyilván minden álmom, hogy a barátaim lelki problémáival foglalkozzam, és végleg elveszítsem a határt a barátok, magánélet és szakma között. Különben sem etikus közeli ismerőssel foglalkozni. Viszont, ha mindenki, aki ezt a mondatot már elmondta nekem, eljönne tényleg, akkor valóban meggazdagodnék.

„Akik összekevernek a pszichiáterrel” típus
„Aha, hát akkor te kórházban fogsz dolgozni.” „Mész a pszichiátriára.” Tulajdonképpen mehetnék oda is, de nem fogok gyógyszert felírni soha az életben és nem leszek orvos, ha esetleg doktorálok is netalán. Mert a kettő nem ugyanaz. Ideális esetben együttműködnek, kiegészítik egymást, de másra fókuszálnak.

Forrás:https://psychologyisgrowth.files.wordpress.com/2013/07/psychology-psychiatry-blog-version-no-para-minimal-text1.png
„Ugye nem dili doki lesz belőled!”típus
„Jaj, tényleg ez akarsz lenni? Az őrültekkel akarsz foglalkozni?” Szerintük a pszichológus kizárólag csak az őrültekkel, bolondokkal, beteg, pszichopata és abnormális emberekkel dolgozik. Persze, velük is, de nem CSAK velük. És aztán nem hülyülünk meg, ha végül mégis őrültekkel kezdünk el foglalkozni. Mert ez a másik félelmük az ebbe a csoportba sorolhatóknak. Hogy olyanokká válunk, mint a kezeltjeink. A végén mi is megbolondulunk és a betegink mellett kötünk ki. Lehet, miért is ne, de azért az, nem olyan gyakori; el kell, hogy keserítsek mindenkit.

Forrás:https://fatejacketx.wordpress.com/category/media/page/2/
„Az Orvosisok” típusa 
Orvosnak tanulnak, nyilván, és semmibe veszik a pszichológiát. Legalábbis lenézik, és nem tartják fontosnak. Egészen szórakoztató, és egyben zavaró is, amikor buli után hajnalban, a buszon, egy orvos srácnak azt kell ecseteled, mi a lélektan, ő meg csak jön a dívánnyal meg azzal, hogy ez hülyeség, hogy lehetne bármit is ilyen módszerekkel gyógyítani. Szóval ők csak a mindenható testben hisznek és gyógyszeres, műtéti és egyéb „normális” kezelésben. (Természetesen tisztelet a kivételnek és itt mutatkozik meg, mennyire általánosító a típus és mennyire nem a valóságot tükrözi. De tényleg (!) buli után ezzel jött, hogy mi a pszichoanalízis. És még csak nem is én tetszettem neki. Lehet, ezért kötött belém…)

Hú, akkor mindent tudni fogsz rólam!” típus
„Akkor majd vigyáznom kell veled, mert belém fogsz látni, olvasni fogsz a gondolataimban.” Igen, ez a telitalálat. Mindent tudni fogok rólad és tényleg jobb, ha vigyázol, mert a végén még kecskebékává változtatlak ekkora sületlenség hallatán! Sajnos ezt a típust bírom a legnehezebben, mert szerintem ők valóban valamiféle mágikus képességeket társítanak a pszichológiának. Hogy majd a fejükbe fogok látni és minden komplexusuk a homlokukra lesz írva számomra. Ugyan már!
Forrás:https://www.pinterest.com/explore/psychology-student/
A „beavatottak” típusa

És végül vannak olyanok, akik elég sokat tudnak rólunk és a pszichológiáról, ők nem jönnek érdekes szemöldök ráncolásokkal vagy irigy tekintetekkel. Számukra nem varázslat a lélektan, nekik csak egy a többi más szakma közül. Épp ezért fogom most őket megátkozni…J

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése