Amelyből kiderül, hogy nem derül ki semmi; több audiovizuális élménnyel is gazdagodom; a lengyel nyelvtudásom továbbra is stagnál; kedves barátunk születésnapját üljük meg, aztán rejtélyes varsói bűntények nyomára bukkanunk, de nem Az ellopott századéra; majd Dionüszosz oltárán is áldozunk, végül Rejtő Jenő is közbelép.
-És Ez az a bejegyzés, amit (sajnos) el kell olvasni, mert nincs kép. :)
Az elmúlt héten bár nem utaztam több száz kilométereket, de ismét volt egy-két eseménydús napom. Órákra jártunk, vagy inkább vártuk, hogy mikor jön be egy-egy tanár, lesz-e óra. Ugyanis sokszor elmaradtak már óráink, és van olyan tanárunk is, aki nem tartja végig az órákat, így mindig várhatunk, hogy eljöjjön a következő óra. Amit szintén ő tart és gyakran félbeszakad az előadás, mert roppant fontos hívásai vannak. Egyébként van előadásunk és szemináriumunk is, szerencsére a legtöbb órára csak egy prezentáció a követelmény, egy-két vizsgánk lesz összesen. Úgyhogy remélem, meglesznek az itteni tárgyaim, de egy későbbi bejegyzésben majd bővebben is írok az órákról, mert van miről és kiről írni.
Kedden szobatársammal volt programom, akivel elmentem a plébániára, ahol a God’s not dead c. filmet néztük meg. Egy kis csoport vett részt a vetítésen, melyet az egyik pap szobájában tartottak. Pár fiú, két pap, a szobatársam és én voltunk jelen. Szerencsére a filmet angolul néztük, lengyel felirattal. Azonban mondanom sem kell, a társalgásba nem tudta beleszólni, de azért időnként egy Tak, tak, dobrze, dobrze kifejezést nagyon szívesen bemondtam volna. A lengyel még nem megy annyira, a szituációt megértem, nem nagy gond megérteni, ha teával kínálnak és időnként egy-két szót is felismerek, de a teljes szöveg nem áll össze. Nem is értem miért. Három hónap Krakkó és két hónap Varsó után már igazán perfektnek kellene lennem, hiszen „olyan” közel áll a magyarhoz ez a szláv nyelv. Ez a baj velünk, magyarokkal, hogy még a szomszédainkat sem értjük, bezzeg minden más Erasmusos lelkesen tárgyalja meg az anyanyelvük hasonlóságát és hogy milyen jó, hogy ha nagyon akarják, megértik a másikat. Lehet Finnországba kellett volna mennem. No, mindegy, azért mostanra már csak jókat nevetek magamban, ha körülöttem mindenki lengyelül beszél, és gyermeki kíváncsisággal figyelhetem a többieket, akik örülhetnek, hogy a gondolataim magyarul hangzanak.
Másnap volt a német lány születésnapja, akit délelőtt megleptünk egy páran. Az ablaka elé járultunk lufikkal, tortával, virággal és Happy Birthday felirattal és vártuk, hogy a szobatársa (vagy a mi kiáltásunk) kicsalja őt az erkélyre. Természetesen nagyon örült a meglepetésnek, de talán még jobban örült az utolsó, esti óránk elmaradásának. Vacsorára meghívott bennünket magához, ahol a hét legfinomabb, legjobb lakomáját fogyasztottuk el sok-sok nevetés és beszélgetés közepette. Még játszottunk is; az egyik lány egy férfi és egy női arc jellemzőit írta le nekünk, mi pedig mintha egy művésziskola diákjai lennénk szorgosan lerajzoltuk őket. Mondanom, sem kell, hogy senkié nem lett egyforma, hiába próbáltuk ugyanazokat a dolgokat megörökíteni a lapon. Érdekes volt látni, ki, hogyan, mekkorába, miként képzelte el az adott személyt. Sajnos kiállítást nem fogunk nyitni a rajzokból, pedig lett egy-két nagyon egyedi kép.
A csütörtöki első program a sokk volt, amikor kiderült hány oldalt kell elolvasni az egyik vizsgára. Ám ez még odébb van, így aggodalom nélkül készültünk az esti rövid filmes vetítésre. A hosszú út során, amíg a forgalomban döcögtünk a helyszínre, kiderült, hogy az egyik román lánynak különleges tehetsége van. Ugyanis mobiltelefonja segítségével felgyorsult időnként a busz. Jókat szórakoztunk azon, hogyha kinyitotta a mobil tokját, vagy elküldött valamit, akkor hogy hogy nem, éppen akkor, elindult a busz. A vetítés egy kultúrházban zajlott és összesen öt kisfilmet láthattunk. Volt spanyol, lengyel, amerikai, ázsiai és német. Nagyon érdekesek voltak. Míg az egyiken jót nevettünk, ahogy a képregény rajzoló bénázik, addig a másikon sírtunk, amikor a hányatott sorsú bögrék menekültek gonosz gazdájuk elől.
A hétvégén aztán bepillantást nyertem abba, hogy milyen a lengyel nagyböjti keresztút, vagy, hogy zajlik a Virágvasárnapi szentmise. Nincs nagy eltérés a magyarhoz képest, kivéve, ha a lengyel nyelv nem számít különbségnek. Azért az érdekes volt, amikor a mise végére beérkező fekete ruhás-kalapos, táskájában egy faágat! hurcoló néni irdatlan hangosan és hamisan énekelt, majd a szertartás után az egyik pappal kiabált. Ő azonban megpróbálta kitessékelni a nénit, de mivel ez nem jött össze, így a sekrestyébe rejtette el a kíváncsi hívek szeme elől. Vasárnap egy sétálós bűnügyi túrára mentem az egyik török sráccal. Ez a túra is ingyenes, idegenvezetős a városban, csak egy kicsit érdekesebb sztorikat hallottunk, mint amit egy átlag városnézésen hall az ember. Először azonban nem sokkal lettünk okosabbak a lengyel kriminológia terén, mert a szavazásra buzdító trombitás és hangos bemondós urak mellénk masíroztak és még rövid köszöntést is kaptunk. Nagyon vicces volt, ahogy a csoportunkhoz odajöttek, az idegenvezetőnk pedig egy kisebb oszlopon állva nézte végig a „konkurencia” megjelenését. Ezután persze nagyon lelkesen elmesélte, hogy Hitler ellen merényletet tervezett a lengyel földalatti ellenállás. Róluk azt érdemes tudni, hogy ez volt legnagyobb ellenálló szervezet Európában és az 1944-es varsói felkelésben is nagy szerepük volt. A Führer 1939. októberében Varsóba látogatott és a lengyelek alábombázták az utcát, ahol a vezérnek el kellett haladnia. Azonban a merénylet nem sikerült, nem robbantották fel a bombákat. Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni mi is történt valójában, miért fulladt kudarcba a kísérlet. Aki a detonátort kezelte, hosszú évek után sem volt hajlandó a hely közelébe (mai De Gaulle tér) menni és arra kérte feleségét, hogy ne is kérdezze őt erről. Így nem árult el soha ő sem semmit a körülményekről. Hallottunk még ezen kívül történetet rejtélyes tűzesetről és egy lövöldözésről, ahol a bűnösök kommunisták voltak, és tettükért megfizettek. Ám később, a kommunizmus évei alatt mártírrá váltak és még utcát is neveztek el róluk. Ha már bűntényekről volt szó, akkor a nagy rablás sem maradhatott ki. A Nemzeti Bankot rabolták ki 1964-ben, ami akkor a Ház a sasok alatt nevű épületben volt (szintén kommunista remekmű, két sas található az épület tetején). A két rabló óriási összeget vitt el és kilétükre nem derült fény. Egyesek szerint lehetséges, hogy két rendőr próbált extra-keresethez jutni. Bár a náci vezetőt nem sikerült megölni Varsóban, azért sikeres merényletekről is hallottunk. Például egy második világháborús besúgót eltettek láb alól, de a Második Lengyel Köztársaság első elnökét, Gabriel Narutowiczot is meggyilkolták méghozzá a National Gallery of Art “Zachęta” múzeumban. Így összesen öt napig lehetett elnök a Svájcban mérnökként dolgozó politikus.
Itt viszont eljöttünk török társammal, hogy egy Nemzeti Stadionos kitérő után (először rossz helyre mentünk, csak a folyó túlpartjára) megnézzük és megkóstoljuk a lengyel ételeket, italokat. Egy kisebb rendezvény volt, ahol a helyi termelők, pékek, húskészítők stb. saját standjaikon árulták a termékeiket. Mivel itt annyira ne laktunk jól ezért a Nemzeti Stadionnál lévő Burger Fesztiválhoz mentünk (visszatértünk). Rengetegféle hamburger közül választhatott az ember, és tipikus amerikai hangulatot árasztottak a lakókocsikból, kamionokból árult ételek, illetve a vasárnapjukat itt töltő családok. Hosszú sorban állás után igen finom hamburgert ettünk és még a kürtöskalácsos kocsit is megnéztük, bár enni sajnos nem ettünk belőle. Viszont mindenkit elkápráztattam a kürtöskalács szó helyes kiejtésével. A buszon, visszafelé a koliba, a török-magyar hasonló szavakat beszéltük meg. Közel 4000 ilyen szavunk van! Ennek ellenére egy kukkot sem értettem, mikor a srác törökül telefonált.
Este aztán megittam a szerdai ünneplésről maradt sörömet és 21 éves koromra (végre) kezembe vettem egy Rejtő Jenő könyvet. Nagyon jól szórakoztam Fülig Jimmy és Piszkos Fred társaságában. „Van itt egy 8-adik Hendrik, asz mindég a hóhérnál tartott válópert. Igazán elvesztették érte a fejüket a nők.” (Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplójából- Piszkos Fred, a kapitány)
Így, kicsit több időm volt a héten és lélekben már elkezdtem készülni a húsvéti hazatérésemre, bár lehet inkább a gyomromat kellett volna edzenem az otthoni ételekre és mennyiségekre. Mindegy, majd később kiderül, hogy bírja a szervezetem a rövid hazai kiruccanást. De már várom, hogy picit otthon lehessek. Szóval, ez a hét is eltelt, (nem is olyan) lassan és közben még én is öregebb és bölcsebb(?) is lettem egy kicsivel. De csak egy nagyon kicsivel.
-És Ez az a bejegyzés, amit (sajnos) el kell olvasni, mert nincs kép. :)
Az elmúlt héten bár nem utaztam több száz kilométereket, de ismét volt egy-két eseménydús napom. Órákra jártunk, vagy inkább vártuk, hogy mikor jön be egy-egy tanár, lesz-e óra. Ugyanis sokszor elmaradtak már óráink, és van olyan tanárunk is, aki nem tartja végig az órákat, így mindig várhatunk, hogy eljöjjön a következő óra. Amit szintén ő tart és gyakran félbeszakad az előadás, mert roppant fontos hívásai vannak. Egyébként van előadásunk és szemináriumunk is, szerencsére a legtöbb órára csak egy prezentáció a követelmény, egy-két vizsgánk lesz összesen. Úgyhogy remélem, meglesznek az itteni tárgyaim, de egy későbbi bejegyzésben majd bővebben is írok az órákról, mert van miről és kiről írni.
Kedden szobatársammal volt programom, akivel elmentem a plébániára, ahol a God’s not dead c. filmet néztük meg. Egy kis csoport vett részt a vetítésen, melyet az egyik pap szobájában tartottak. Pár fiú, két pap, a szobatársam és én voltunk jelen. Szerencsére a filmet angolul néztük, lengyel felirattal. Azonban mondanom sem kell, a társalgásba nem tudta beleszólni, de azért időnként egy Tak, tak, dobrze, dobrze kifejezést nagyon szívesen bemondtam volna. A lengyel még nem megy annyira, a szituációt megértem, nem nagy gond megérteni, ha teával kínálnak és időnként egy-két szót is felismerek, de a teljes szöveg nem áll össze. Nem is értem miért. Három hónap Krakkó és két hónap Varsó után már igazán perfektnek kellene lennem, hiszen „olyan” közel áll a magyarhoz ez a szláv nyelv. Ez a baj velünk, magyarokkal, hogy még a szomszédainkat sem értjük, bezzeg minden más Erasmusos lelkesen tárgyalja meg az anyanyelvük hasonlóságát és hogy milyen jó, hogy ha nagyon akarják, megértik a másikat. Lehet Finnországba kellett volna mennem. No, mindegy, azért mostanra már csak jókat nevetek magamban, ha körülöttem mindenki lengyelül beszél, és gyermeki kíváncsisággal figyelhetem a többieket, akik örülhetnek, hogy a gondolataim magyarul hangzanak.
Másnap volt a német lány születésnapja, akit délelőtt megleptünk egy páran. Az ablaka elé járultunk lufikkal, tortával, virággal és Happy Birthday felirattal és vártuk, hogy a szobatársa (vagy a mi kiáltásunk) kicsalja őt az erkélyre. Természetesen nagyon örült a meglepetésnek, de talán még jobban örült az utolsó, esti óránk elmaradásának. Vacsorára meghívott bennünket magához, ahol a hét legfinomabb, legjobb lakomáját fogyasztottuk el sok-sok nevetés és beszélgetés közepette. Még játszottunk is; az egyik lány egy férfi és egy női arc jellemzőit írta le nekünk, mi pedig mintha egy művésziskola diákjai lennénk szorgosan lerajzoltuk őket. Mondanom, sem kell, hogy senkié nem lett egyforma, hiába próbáltuk ugyanazokat a dolgokat megörökíteni a lapon. Érdekes volt látni, ki, hogyan, mekkorába, miként képzelte el az adott személyt. Sajnos kiállítást nem fogunk nyitni a rajzokból, pedig lett egy-két nagyon egyedi kép.
A csütörtöki első program a sokk volt, amikor kiderült hány oldalt kell elolvasni az egyik vizsgára. Ám ez még odébb van, így aggodalom nélkül készültünk az esti rövid filmes vetítésre. A hosszú út során, amíg a forgalomban döcögtünk a helyszínre, kiderült, hogy az egyik román lánynak különleges tehetsége van. Ugyanis mobiltelefonja segítségével felgyorsult időnként a busz. Jókat szórakoztunk azon, hogyha kinyitotta a mobil tokját, vagy elküldött valamit, akkor hogy hogy nem, éppen akkor, elindult a busz. A vetítés egy kultúrházban zajlott és összesen öt kisfilmet láthattunk. Volt spanyol, lengyel, amerikai, ázsiai és német. Nagyon érdekesek voltak. Míg az egyiken jót nevettünk, ahogy a képregény rajzoló bénázik, addig a másikon sírtunk, amikor a hányatott sorsú bögrék menekültek gonosz gazdájuk elől.
A hétvégén aztán bepillantást nyertem abba, hogy milyen a lengyel nagyböjti keresztút, vagy, hogy zajlik a Virágvasárnapi szentmise. Nincs nagy eltérés a magyarhoz képest, kivéve, ha a lengyel nyelv nem számít különbségnek. Azért az érdekes volt, amikor a mise végére beérkező fekete ruhás-kalapos, táskájában egy faágat! hurcoló néni irdatlan hangosan és hamisan énekelt, majd a szertartás után az egyik pappal kiabált. Ő azonban megpróbálta kitessékelni a nénit, de mivel ez nem jött össze, így a sekrestyébe rejtette el a kíváncsi hívek szeme elől. Vasárnap egy sétálós bűnügyi túrára mentem az egyik török sráccal. Ez a túra is ingyenes, idegenvezetős a városban, csak egy kicsit érdekesebb sztorikat hallottunk, mint amit egy átlag városnézésen hall az ember. Először azonban nem sokkal lettünk okosabbak a lengyel kriminológia terén, mert a szavazásra buzdító trombitás és hangos bemondós urak mellénk masíroztak és még rövid köszöntést is kaptunk. Nagyon vicces volt, ahogy a csoportunkhoz odajöttek, az idegenvezetőnk pedig egy kisebb oszlopon állva nézte végig a „konkurencia” megjelenését. Ezután persze nagyon lelkesen elmesélte, hogy Hitler ellen merényletet tervezett a lengyel földalatti ellenállás. Róluk azt érdemes tudni, hogy ez volt legnagyobb ellenálló szervezet Európában és az 1944-es varsói felkelésben is nagy szerepük volt. A Führer 1939. októberében Varsóba látogatott és a lengyelek alábombázták az utcát, ahol a vezérnek el kellett haladnia. Azonban a merénylet nem sikerült, nem robbantották fel a bombákat. Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni mi is történt valójában, miért fulladt kudarcba a kísérlet. Aki a detonátort kezelte, hosszú évek után sem volt hajlandó a hely közelébe (mai De Gaulle tér) menni és arra kérte feleségét, hogy ne is kérdezze őt erről. Így nem árult el soha ő sem semmit a körülményekről. Hallottunk még ezen kívül történetet rejtélyes tűzesetről és egy lövöldözésről, ahol a bűnösök kommunisták voltak, és tettükért megfizettek. Ám később, a kommunizmus évei alatt mártírrá váltak és még utcát is neveztek el róluk. Ha már bűntényekről volt szó, akkor a nagy rablás sem maradhatott ki. A Nemzeti Bankot rabolták ki 1964-ben, ami akkor a Ház a sasok alatt nevű épületben volt (szintén kommunista remekmű, két sas található az épület tetején). A két rabló óriási összeget vitt el és kilétükre nem derült fény. Egyesek szerint lehetséges, hogy két rendőr próbált extra-keresethez jutni. Bár a náci vezetőt nem sikerült megölni Varsóban, azért sikeres merényletekről is hallottunk. Például egy második világháborús besúgót eltettek láb alól, de a Második Lengyel Köztársaság első elnökét, Gabriel Narutowiczot is meggyilkolták méghozzá a National Gallery of Art “Zachęta” múzeumban. Így összesen öt napig lehetett elnök a Svájcban mérnökként dolgozó politikus.
Itt viszont eljöttünk török társammal, hogy egy Nemzeti Stadionos kitérő után (először rossz helyre mentünk, csak a folyó túlpartjára) megnézzük és megkóstoljuk a lengyel ételeket, italokat. Egy kisebb rendezvény volt, ahol a helyi termelők, pékek, húskészítők stb. saját standjaikon árulták a termékeiket. Mivel itt annyira ne laktunk jól ezért a Nemzeti Stadionnál lévő Burger Fesztiválhoz mentünk (visszatértünk). Rengetegféle hamburger közül választhatott az ember, és tipikus amerikai hangulatot árasztottak a lakókocsikból, kamionokból árult ételek, illetve a vasárnapjukat itt töltő családok. Hosszú sorban állás után igen finom hamburgert ettünk és még a kürtöskalácsos kocsit is megnéztük, bár enni sajnos nem ettünk belőle. Viszont mindenkit elkápráztattam a kürtöskalács szó helyes kiejtésével. A buszon, visszafelé a koliba, a török-magyar hasonló szavakat beszéltük meg. Közel 4000 ilyen szavunk van! Ennek ellenére egy kukkot sem értettem, mikor a srác törökül telefonált.
Este aztán megittam a szerdai ünneplésről maradt sörömet és 21 éves koromra (végre) kezembe vettem egy Rejtő Jenő könyvet. Nagyon jól szórakoztam Fülig Jimmy és Piszkos Fred társaságában. „Van itt egy 8-adik Hendrik, asz mindég a hóhérnál tartott válópert. Igazán elvesztették érte a fejüket a nők.” (Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplójából- Piszkos Fred, a kapitány)
Így, kicsit több időm volt a héten és lélekben már elkezdtem készülni a húsvéti hazatérésemre, bár lehet inkább a gyomromat kellett volna edzenem az otthoni ételekre és mennyiségekre. Mindegy, majd később kiderül, hogy bírja a szervezetem a rövid hazai kiruccanást. De már várom, hogy picit otthon lehessek. Szóval, ez a hét is eltelt, (nem is olyan) lassan és közben még én is öregebb és bölcsebb(?) is lettem egy kicsivel. De csak egy nagyon kicsivel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése