Last week I had a visitor. Réka is in Łódz now, but I know her from our university, we both study psychology. I was really happy, that I could speak in Hungarian, but I still didn’t have voice. So I didn’t talked a lot and I really suffered, however everyone was very kind to me. Otherwise, we enjoyed that finally we were those people whom nobody understood and we could talk to everything we wanted to talk about, because no one understood us (fortunately).
When Réka arrived, we went to Old Town and to the Unknown Solder’s grave. Next day I showed to her my university in Warsaw, but she didn’t like it. I can understand her, because our university in Hungary is much better and beautiful, but I like studying in Warsaw as well. After that we went to Łazienki Królewska and we spent a great time there. We were walking and talking and chasing squirrels. That was such a big fun. Then we ate pierogi and (at the first time since I’m here) we met with other Hungarian people. We talked a lot in a park and we enjoyed the beautiful sunshine. At the end of these two days, my voice was much better.
Réka also wrote about our meeting and I think she enjoyed these days as much as I did. http://rekaforma.blogspot.com/
Múlt héten látogatóm érkezett Réka személyében. Ő most Łódzban van Erasmus gyakorlaton, ami nincs messze Varsótól. Egyébként Rékát az egyetemről ismerem, szaktársam. Nagyon örültem és szerintem ő is, hogy végre volt kivel magyarul beszélni, magyarul megosztani a gondolatainkat. Egyszer végre mi voltunk azok, akikre furán és értetlenül néztek az emberek a buszon, utcán, mindenhol, hogy miféle nyelven beszélhetnek, vagy kik ezek. Bár én még a szokásosnál is kevesebbet beszéltem, mivel hangom az továbbra is alig volt, de szerencsére Réka ittlétének másnapjától már kezdtem visszakapni eredeti hangszínemet és hangerőmet. Általában nem okoz gondot csendben maradnom, de most úgy éreztem, mintha bezártak volna egy kalitkába, de egy kis öröm is vegyült az ürömbe. Ugyanis szobatársam és Erasmusos barátaim is elláttak mindenféle jó tanáccsal, sőt még gyógyszert is kaptam.
Az első nap, mikor Réka megérkezett, megmutattam neki az óvárost és megnéztük azt a helyet és parkot, ahol a nemzeti ünnepeiket tartják a lengyelek, illetve ahol az ismeretlen katona sírja áll. A sír azoknak a katonáknak az emlékét is őrzi, akik valaha Lengyelországért harcoltak. Az ikonikus helyet katonák őrzik és egy örökmécses is jelzi a hely fontosságát és szellemét. A sír mellett ma egy park található, azonban régen egy palota állt a helyén, mára azonban csak a sír maradt meg. Sétánk során felfedeztem, hogy már egész jól tudok közlekedni Varsóban, nem tévedtünk el és a buszokkal sem volt problémám. A kollégiumban viszont meggyűlt a bajunk az angolul nem beszélő portásokkal. Szerencsére megértették, hogy már lefoglaltam a vendégszobát, fizetni azonban nem tudtunk helyben. Maradt a posta. Vagy inkább az én számlámról történő fizetés. Ugyanis a postán hatalmas nagy sor állt és még azzal sem voltunk tisztában, hogyan is kellene pontosan csekket feladni. Így aztán úgy döntöttünk, lerendezzük egymást közt és én fizetek később. Elég furcsa, hogy egy olyan kollégiumban, ahol sok külföldi megfordul, nem beszélnek angolul. Szerencsére azért sikerült mindent elrendezni.
Másnap megmutattam Rékának az egyetemet, bár nem volt oda tőle. Kórházhoz hasonlította a folyosókat, persze a csodaszép piliscsabai Pázmány mellett, megértem, hogy nem tetszett neki annyira. A múlt féléves pesti tartózkodásom után nekem viszont tetszik, hogy ismét egy campuson „tanulhatok” (eddig még nem nagyon kellett tanulni, azért sem, mert folyamatosan maradnak el óráink). Ezután átbuszoztunk a város végébe, és jól szórakoztunk a morcos lengyeleken, akik a gyönyörű napsütéses idő ellenére is unottan és mogorván bámultak kifelé az ablakon. A végállomás a Łazienki park volt, ahol egy pár remek órát töltöttünk el. Ez Varsó legnagyobb és legszebb parkja. Végre jó időnk volt, meleg volt. Bejártunk mindent és időnk nagy részében mókusokat üldöztünk. Itt ugyanis nagyon barátságosak a kis állatok és meg lehet őket etetni. Mi is próbálkoztunk, több-kevesebb sikerrel. Egy bácsi adott nekünk mogyorót, azzal próbáltuk a kis barátunkat magunkhoz csábítani. Igazán jól szórakoztunk, nagyon élveztem. Miután megetettük az állatkákat, mi is megéheztünk, így a belvárosban kerestünk valami éttermet. A McDonald’s nem nyerte el a tetszésünket, különösen nem a kedvesnek nem mondható személyzet, bár egy kis ügyességgel a mellékhelyiséget tudtuk használni. Végül pierogit ettünk, majd folytattuk tovább a sétánkat. És először, Varsóban találkoztam magyarokkal rajtunk kívül! A vásárlás szó ütötte meg a fülünket, ahogy két lány ment előttünk az utcán és aztán megfigyeltük, hogy egy hostelba mentek.Beszélni azonban nem beszéltünk velük. A nap további részében egy parkban üldögéltünk, és igen jót beszélgettük, amit nagyon köszönök Rékának, mert szerintem tartalmas beszélgetésünk volt. Végül kikísértem őt az állomásra és visszaváltottam az angol nyelvre és az azon való gondolkodásra. (mert időnként tényleg nem jutnak eszembe a magyar szavak)
Réka blogja itt érhető el http://rekaforma.blogspot.com/ . Össze lehet vetni, hogy milyen narratívát használtunk, mennyire láttuk egyformának, vagy különbözőnek az eseményeket és kétféle perspektívából is megismerhető a két napunk. Ajánlom mindenkinek Réka írását, nagyon szórakoztató lett szerintem.
Szerencsére a hangom is visszanyertem a hét vége felé és elkezdődhetett a készülődés a hétvégi stockholmi utazásra.
When Réka arrived, we went to Old Town and to the Unknown Solder’s grave. Next day I showed to her my university in Warsaw, but she didn’t like it. I can understand her, because our university in Hungary is much better and beautiful, but I like studying in Warsaw as well. After that we went to Łazienki Królewska and we spent a great time there. We were walking and talking and chasing squirrels. That was such a big fun. Then we ate pierogi and (at the first time since I’m here) we met with other Hungarian people. We talked a lot in a park and we enjoyed the beautiful sunshine. At the end of these two days, my voice was much better.
Réka also wrote about our meeting and I think she enjoyed these days as much as I did. http://rekaforma.blogspot.com/
 |
| UKSW in Warsaw Az UKSW egyetem Varsóban |
 |
| UKSW |
 |
| Pázmány, a régi piliscsabai campus Pázmány, our old campus in Piliscsaba, Hungary |
Múlt héten látogatóm érkezett Réka személyében. Ő most Łódzban van Erasmus gyakorlaton, ami nincs messze Varsótól. Egyébként Rékát az egyetemről ismerem, szaktársam. Nagyon örültem és szerintem ő is, hogy végre volt kivel magyarul beszélni, magyarul megosztani a gondolatainkat. Egyszer végre mi voltunk azok, akikre furán és értetlenül néztek az emberek a buszon, utcán, mindenhol, hogy miféle nyelven beszélhetnek, vagy kik ezek. Bár én még a szokásosnál is kevesebbet beszéltem, mivel hangom az továbbra is alig volt, de szerencsére Réka ittlétének másnapjától már kezdtem visszakapni eredeti hangszínemet és hangerőmet. Általában nem okoz gondot csendben maradnom, de most úgy éreztem, mintha bezártak volna egy kalitkába, de egy kis öröm is vegyült az ürömbe. Ugyanis szobatársam és Erasmusos barátaim is elláttak mindenféle jó tanáccsal, sőt még gyógyszert is kaptam.
Az első nap, mikor Réka megérkezett, megmutattam neki az óvárost és megnéztük azt a helyet és parkot, ahol a nemzeti ünnepeiket tartják a lengyelek, illetve ahol az ismeretlen katona sírja áll. A sír azoknak a katonáknak az emlékét is őrzi, akik valaha Lengyelországért harcoltak. Az ikonikus helyet katonák őrzik és egy örökmécses is jelzi a hely fontosságát és szellemét. A sír mellett ma egy park található, azonban régen egy palota állt a helyén, mára azonban csak a sír maradt meg. Sétánk során felfedeztem, hogy már egész jól tudok közlekedni Varsóban, nem tévedtünk el és a buszokkal sem volt problémám. A kollégiumban viszont meggyűlt a bajunk az angolul nem beszélő portásokkal. Szerencsére megértették, hogy már lefoglaltam a vendégszobát, fizetni azonban nem tudtunk helyben. Maradt a posta. Vagy inkább az én számlámról történő fizetés. Ugyanis a postán hatalmas nagy sor állt és még azzal sem voltunk tisztában, hogyan is kellene pontosan csekket feladni. Így aztán úgy döntöttünk, lerendezzük egymást közt és én fizetek később. Elég furcsa, hogy egy olyan kollégiumban, ahol sok külföldi megfordul, nem beszélnek angolul. Szerencsére azért sikerült mindent elrendezni.
Másnap megmutattam Rékának az egyetemet, bár nem volt oda tőle. Kórházhoz hasonlította a folyosókat, persze a csodaszép piliscsabai Pázmány mellett, megértem, hogy nem tetszett neki annyira. A múlt féléves pesti tartózkodásom után nekem viszont tetszik, hogy ismét egy campuson „tanulhatok” (eddig még nem nagyon kellett tanulni, azért sem, mert folyamatosan maradnak el óráink). Ezután átbuszoztunk a város végébe, és jól szórakoztunk a morcos lengyeleken, akik a gyönyörű napsütéses idő ellenére is unottan és mogorván bámultak kifelé az ablakon. A végállomás a Łazienki park volt, ahol egy pár remek órát töltöttünk el. Ez Varsó legnagyobb és legszebb parkja. Végre jó időnk volt, meleg volt. Bejártunk mindent és időnk nagy részében mókusokat üldöztünk. Itt ugyanis nagyon barátságosak a kis állatok és meg lehet őket etetni. Mi is próbálkoztunk, több-kevesebb sikerrel. Egy bácsi adott nekünk mogyorót, azzal próbáltuk a kis barátunkat magunkhoz csábítani. Igazán jól szórakoztunk, nagyon élveztem. Miután megetettük az állatkákat, mi is megéheztünk, így a belvárosban kerestünk valami éttermet. A McDonald’s nem nyerte el a tetszésünket, különösen nem a kedvesnek nem mondható személyzet, bár egy kis ügyességgel a mellékhelyiséget tudtuk használni. Végül pierogit ettünk, majd folytattuk tovább a sétánkat. És először, Varsóban találkoztam magyarokkal rajtunk kívül! A vásárlás szó ütötte meg a fülünket, ahogy két lány ment előttünk az utcán és aztán megfigyeltük, hogy egy hostelba mentek.Beszélni azonban nem beszéltünk velük. A nap további részében egy parkban üldögéltünk, és igen jót beszélgettük, amit nagyon köszönök Rékának, mert szerintem tartalmas beszélgetésünk volt. Végül kikísértem őt az állomásra és visszaváltottam az angol nyelvre és az azon való gondolkodásra. (mert időnként tényleg nem jutnak eszembe a magyar szavak)
Réka blogja itt érhető el http://rekaforma.blogspot.com/ . Össze lehet vetni, hogy milyen narratívát használtunk, mennyire láttuk egyformának, vagy különbözőnek az eseményeket és kétféle perspektívából is megismerhető a két napunk. Ajánlom mindenkinek Réka írását, nagyon szórakoztató lett szerintem.
Szerencsére a hangom is visszanyertem a hét vége felé és elkezdődhetett a készülődés a hétvégi stockholmi utazásra.
 |
| Az ismeretlen katona sírja The Unknown Soldier's grave |
 |
| A sír hátulról |
 |
| Selfie |
 |
| Csak a Pázmány! (in my university's pullover) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése