Regényes vándorutam: Łódzi útinapló

A tömött vonat folyosóján szorongok, teli hátizsákom tetején üldögélek. Haladok hazafelé, lengyel otthonomba, Varsóba. Újabb hétvégém ment el, ismét színes kalandokat élhettem át. Ezúttal Łódzba látogattam a régi textilipari városba. Most adtam vissza Rékának a látogatást.

Szombat délelőtt vonattal mentem hozzá és a közel 130 km-t 2 óra alatt tettem meg. Réka az állomáson várt és sok látnivalót ígérő túrát javasolt. Kezdésként a Piłsudski parkot jártuk be, láttuk az elhagyatott Luna parkot (vidámparkot), majd a Manufaktura felé vettük az irányt. A Manufaktura Európa egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. Itt találkoztunk Réka mentorával, Alexandrával, akivel együtt ebédeltünk aztán pedig a híres sétálóutcán, a Piotrkowskán folytattuk utunkat. Lengyel kísérőnk mesélt egy-két érdekességet a városról, épületekről, és az ő életéről. Łódz jelentése egyébként csónak, a város alatt víz található és állítólag itt a legjobb minőségű a víz egész Lengyelországban. A belvárosban sok régi ház található és rengeteg gyári épület álldogál az utcákon. Igazi gyárváros hangulata van a helynek. Azonban elég piszkosak az utcák, szürkék a házak. A parkok ezzel szemben tiszták, és felüdülést jelentenek az embereknek. Egyes házak falán modern „festményeket”, úgynevezett muralokat lehet megcsodálni. Tényleg érdekesek és más városokban is találkozhatunk ilyenekkel, de Łódzban a művészek egy projekt részesei. Ugyanis egy egész várost felölelő nyitott műzeumba várják az embereket azzal, hogy az épületekre festenek. Réka pedig azt tűzte ki célul, hogy łódzi tartózkodsa alatt minél több muralt megkeres és lefotóz. http://www.galeriaurbanforms.org/

A falfestmények mellett apróbb-nagyobb szobrokra is bukkanhat az ember. Sétánk során sportot űztünk abból, hogy a helyi hírességekkel (jobban mondva a szobraikkal) fotózkodtunk és megpróbáltuk minél jobban beleélni magunkat a szoborcsoportok idézte hangulatba. Nekem nem mindig jött össze. Egy helyen betértünk egy kávézóba is, ahol mindenféle érdekes fémtárgyakat készítenek. A Piotrkowska utca végén

Łódz gyárosaival

A macinak még mosolygok

A költőnek már nem

És ismét nem találtam meg a helyes pózt

elváltunk Alexandrától és bár már nem volt időnk múzeumokba menni, azért felkerestük Łódz híres helyeit. Egy sor téglás, gyárnak kinéző épület mellett elhaladva elértük a Herbst palotát és lesifotót készítettünk a szép kertjéről. Utána az üvegházat csodáltuk meg, szintén kívülről illetve egy kedves parkba is betértünk, ahol még wifi is volt, majd a Filmmúzeum kapujához járultunk. Végül a Se-ma-for múzeum felkutatása lett az utolsó program a városban. A múzeum a lengyel animációs mesefilmekkel kapcsolatos, azonban már ide is későn érkeztünk. Ám mivel szerettük volna kipipálni, hogy errefelé is jártunk, ezért küzdelmes keresgélés és lelkes, de a várost nem ismerő lengyelek segítségével végül először elhaladtunk, majd megálltunk és megcsodáltuk a bejáratot (remélem érthető ez a bonyolult mondat J )

Miközben e sorokat írom, tovább zötykölődök a vonaton és fel- leugrálok, állok félre a folyosón elhaladó emberek elől. A nap lassan lebukik, de még rózsaszínre festi az ég alját és a fenyőfákkal tarkított táj megszépül. Egyszer s mind érdekes és kalandos ez az utazás, de abszurd is, ahogy a fülkék előtt ücsörgök az útitársaimmal és pattogunk fel, hogy helyet adjunk a kalauznak. Egy biztos, nem fogok eltunyulni az út alatt.

Visszatérve łódzi túránkhoz, elmondható, hogy szépen végigjártuk a várost és lejártuk a lábunkat. Este végre megérkeztünk Réka gyakorlati helyére és a szállására. Bár már sokat hallottam a csilli-villi ötcsillagos szállodáról, a több szobás lakosztályokról, azért arra mégsem számítottam, ami a csúnyácska kapu után fogadott. Az alapítvány, ahol Réka tevékenykedik, több emeletnyi irodával és szobával rendelkezik. Eredetileg gyerekekkel és az ő megsegítésükkel foglalkoznak, mára azonban inkább csak pénzt próbálnak szerezni és ott jártamkor egy haldokló alapítvány képe tárult elém. Az irodahelyiségek rendetlenek, minden elhanyagolt, évek kosza és mocska gyűlt össze mindenhol. A nagyobb társalgó falait mesefigurák képei tarkítják, ízléstelen bútorok árválkodnak jobbra-balra és kicsit sem barátságos bábok rémisztgetik az idelátogatót. Több helyiség őriz régi gyerekjátékokat, kosztümöket, mindenhol feltűnik egy-egy mesemotívum, de már rég nem olyan kedves és vidám a hely, mint amilyennek, gondolom, eredetileg tervezték. A folyosók kihaltak, a konyhák, szobák elhanyagoltak, mindent telehordtak régi tárgyakkal és az egész gondozatlan. Minden ki van téve az enyészetnek, senki sem foglalkozik semmivel, nem takarítanak, szinte alig dolgoznak. Szóval, egy lepukkadt épület falai között tengeti Réka mindennapjait, és a szegényes körülmények ellenére azért azt hiszem sikerült megőriznie a jókedvét. A viszontagságok ellenére jól éreztük magunkat, senki sem háborgatott bennünket, szellemekkel sem találkoztunk, csak reggelre két ablak rejtélyesen kinyílt. Az egész ház a miénk volt és filmbe illő jelenet lett volna az esti elköszönésünk a folyosó közepén, ha valódi szálloda, valódi lakosztályaiba vonultunk volna el aludni. Este szerény partit csaptunk, kis sörrel és magyar zenével megfűszerezve. Mindent összevetve jól éreztem magam, de nem laknék azon a helyen huzamosabb ideig.

Másnap délelőtt palacsintát készítettünk és összemértük sütési technikáinkat, próbáltunk minél szebb formákat kihozni a nagy serpenyőből. A kiadós reggeli után sikerült Skypolnunk az egyik barátnőnkkel, Dórival, aki sokáig a szobatársam volt és nem mellesleg ő is pszichológiát tanul.

Ezek után a łódzi Poznanski palotába mentünk el, ide már bejutottunk. A palota a Poznanski családé volt, ma múzeumként üzemel. A család híres zsidó família volt, és Izrael Poznanski virágoztatta fel apja textilgyárát. Az ő szobáikat lehet megtekinteni, ezen kívül pedig łódz történelmével, híres embereivel kapcsolatos dolgokat tudhat meg az ember. Rubinstein, világhírű zongorista életébe is bepillantást nyerhettünk, rengeteg kép, díj, tárgy van a łódzi születésű művésznek szentelt szobákban. Rubinstein rendkívül érzékenyen közvetítette az érzelmeket a zenében, számos díjat, kitüntetést kapott és igen hosszú élet adatott meg neki. 1969-es koncertkörútjáról dokumentumfilm is készült, ami Oscart kapott, amely a múzeumban megtekinthető. A film címe Az élet szerelmese: Artur Rubinstein, és nem véletlenül, a sok-sok fényképről, amelyet láttam, egy vidám és életrevaló ember tekint vissza.

A Poznanski palota után ismét a Manufakturába mentünk és forró csokival zártuk az ott tartózkodásomat.

Az állomáson aztán megint szembesültünk azzal, hogy senki nem beszél angolul, de azért sikerült jegyet vennem a vonatra. Majd elbúcsúztam Rékától és fölszálltam a zsúfolt vonatra, ahol elfoglaltam a kényelmes helyemet a folyosón. Hát, így múlt el egy újabb érdekes hétvégém, amikor ismét használhattam az anyanyelvemet.