Regényes vándorutam: május 2015

Now I don’t have enough time to write to the blog, because (finally) we started to learn and I have already had some presentations and an exam. I had a lot of interesting stories, so now I’m going to write about some.

Two weeks ago we went to see the Multimedia Fountain which is an amazing, colourful, beautiful fountain. After that we drank hot chocolate in a nice café and then we went to a Juwenalia (concert). That was a great night, we did a lot of things during the evening.

Next weekend I “met” with Zimbardo (again). He is a famous psychologist and he presented his book at Warsaw’s book fair. It was really inspiring to see such legend like him. Then we ate pierogi (what else?) and we visited the Polish Parliament, the Sejm at night. It was the Night of the museums event, so there were free entrance to the museums.

We also had party, birthday, student day and many other events during the last weeks. I’m never bored and that’s why I love Warsaw. Kocham Warszawe! J

Viszonylag régen írtam már a blogra. Sok minden történt és még több teendőm akadt. Prezentációk készítése, vizsgára tanulás… Nem hiszem, hogy ezt a sok mindent most le tudnám írni, de azért egy-két érdekes történetet megosztok.

Például, két hete pénteken megcsodáltuk a Multimedia Szökőkutat. Elsőre nem gondoltuk, hogy nagy durranás lesz ez a szökőkút, de aztán rájöttünk, hogy pedig az. Nagyon elámultunk a zenélő, színes és, most jön a nagy csoda, videót a vízre vetítő kúton. Kb. 20 perces volt a show és a tér tele volt emberekkel, mutatványosokkal, árusokkal. Ezután a belvárosba mentünk, ahol a sötét este ellenére tucatnyian nyüzsögtek. Beültünk egy helyre, ahol mindenféle csokikat lehet enni, inni, venni, úgyhogy a forró csokiinkkal tisztára a mennyben éreztük magunkat. El is határoztuk, hogy a következő hétvégén is bejövünk az óvárosba és beülünk valahova (sajnos ez nem annyira jött össze, de azért továbbra sem unatkoztunk). Viszonylag későn értünk haza innét, de hallottunk valamiféle koncertről a kollégiumunk közelében, és elhatároztuk, hogy megnézzük, mi zajlik ott. Végre nem valahol messze történik valami, hanem a közvetlen környezetünkben. Így történt, hogy az egyik egyetem, (szobatársam egyetemének) a Juwenaliájára (tavasszal a legtöbb egyetem rendez koncertet, ezt hívják Juwenaliának), koncertjére jutottunk be és eredeti, hamisítatlan lengyel rapet hallgattunk. Nekem annyira nem jött be, de érdekes volt látni, hogy a lengyelek sem buliznak máshogy, mint mondjuk mi magyarok.

A következő dolog, amit megemlítek, azok az óráim. Mert essék most már azokról is egy kevés szó, főleg, hogy pár kiselőadáson már túl is vagyok. Nincs sok tárgyam, de épp elég. Az elején egész érdekesnek tűntek: katonai pszichológia, zene pszi, személyiség pszi, repülés pszi…. Azonban nem mindegyiktől kaptam azt, amit elvártam volna. Egyes tanárok nem beszélnek olyan nagyon jól angolul és nem fektetnek nagy erőket a tanításba. Sőt volt olyan is, aki hetekig nem tartott órát, és mindig a takarítónő jön be és figyelmezteti őt, hogy lassan menni kellene. Ezzel szemben mások nagyon is komolyan veszik a tanítást és egy keményebb vizsgán vagyunk most már túl. Bár sokat kellett erre a tárgyra tanulni, mégis érdekes volt és engem inspirált a tanárnő lelkesedése is, illetve a téma is elgondolkodtató volt (a stresszt és jóllétet vizsgáltuk a különböző kultúrák között). Szóval, van jó is és rossz is az órák között és nagyjából olyan érzésem van, mint amikor otthon felveszek egy érdekesnek látszó órát, aztán kiderül, hogy nem is olyan jó, viszont egy másikról később azt mondhatom el, hogy sokkal, sokkal jobb volt, mint amire számítottam. A legjobb itt az, hogy kiselőadásokkal könnyen teljesíthetjük a tárgyakat, összesen 2 vizsgám van.

És az egyetemen fantasztikus diáknapot szerveztek! Nem kívánok írni erről, de remélem, a pár képből kiderül, hogy milyen is volt.

Szombaton ismét abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy láthattam és hallhattam a világhírű pszichológust, Zimbardot. Egy könyvét mutatta be és dedikált, mi pedig meghallgattuk az előadását, majd elhatároztuk, hogy a mi kiselőadásunkba is betesszük Zimbardo egyik elméletét. Már elég öreg az öreg, de azt hiszem, ő megtalálta a hosszú élet elixírjét, mert, ahogy láttam, hamarosan ismét Pesten lesz, és Varsóban is igen aktívnak tűnt. Nem semmi ez a Zimbardo, és nekünk pszichológus hallgatóknak igen sokat jelent, hogy egy ekkora legendát láthatunk élőben. De az egyik óránk kapcsán jöttem rá, hogy amíg nekünk valaki fontos és meghatározó alak, addig a másiknak az nem jelent túl sokat. Egy cikk részletet olvastunk az egyik nap és volt egy idézet William Jamestől, az amerikai pszichológia atyjától. Az egyik srác aztán erre az idézetre reflektált: „Valaki azt mondta…” Ja, igen, néztünk össze a bulgár lánnyal, igen valaki.. Csupán a pszichológia alapjait határozta meg. Valaki… Nekünk tehát ők fontosak, másoknak meg mások. Akiket mi nem ismerünk. Ez így van jól.

Soraimat végül azzal zárnám, hogy szombat éjjel a Sejmbe, a lengyel parlamentbe is bejutottunk. (Nehéz volt, de sikerült!) Múzeumok éjszakája révén mindenhol nagy sor várt ránk, de azért ide sikerült bejutnunk. Átvizsgáltak bennünket, majd megnézhettük a nagyobb termeket, folyosókat. Érdekes volt, de kétszeres budapesti parlamenti látogatás után elmondhatom, hogy a miénk szebb. És nemcsak kívülről. De azért Kocham Warszawe! Szeretlek Varsó!

Nemzeti színű virágok a Sejm előtt
In front of the Sejm

Kis csapat a nagy teremben
Small group in a big room

Amikor a lengyel Szenátusban felszólaltam
When I spoke in the Polish Senat

Nemzeti Stadion-készülődés az Európa Ligára
National Stadium- before the Euro League

Kacsák a Balaton utcában
Ducks in the Balaton street

Diáknap
Student day

Buli
Party

A gyönyörű Varsóval a háttérben

Paparazzi fotó Zimbardoról
Paparazzi photo of Zimbardo

A diáknapon
Student day

Last weekend I went to Gdansk with my Slovakian friends. We had an amazing time in the Trójmiasto. We explored the old town of Gdansk with the beautiful houses and churches. One day we travelled to Malbork and we admired the medieval castle. It’s an old castle and since there was a championship, we met a lot of people dressed in medieval ages’ dresses. We spent a whole day in Sopot and we enjoyed the sunshine and walked a lot at the beach. Paula and I went to the Westerplatte, which is known from the World War II. battle.

We slept in a hippie hostel and we met some interesting people from Spain, Argentina, Poland, and Germany. I think we had an amazing time in Gdansk and we enjoyed this weekend.

A hosszú hétvégére mindannyian terveztünk valamilyen programot, én például a szlovák lányokkal (és az egyikük barátjával) Gdanskba utaztam. (Gdansk, Sopot és Gdynia együttes neve a Hármasváros.) A hosszú vonatút után megérkeztünk a mesés városba. Először a szállásainkra mentünk (a pár nem velünk lakott, ők egy másik hostelba mentek, mint Paula és én). Igazán jó választás volt a Mamas and Papas hostel, ugyanis egy remek hippi hostelban aludtunk. Egy nagy családi ház, több szobával, Bob Marley képekkel, retro lemezekkel, és rendkívül kedves, segítőkész házaspárral. No, meg persze a többi vendéggel. Egy percig sem unatkoztunk, mindig volt kivel beszélgetni. A magányosan utazó spanyol és argentin fiúktól kezdve, a lengyel párokon keresztül, német csajokig és magyar lányig. Este aztán a belvárosban sétáltunk, egy színes vendéglőben vacsoráztunk, majd teapartit tartottunk a szállásunk konyháján egy kedves párral és a spanyol, lengyel srácokkal.

Másnap, szombaton a Hanza várost vettük birtokunkba és bebarangoltuk Gdansk belvárosát. A híres Maria bazilika tetejére is felmásztunk, több mint 400 lépcsőfokot tettünk meg és hihetetlen magasról csodálhattuk

meg a várost. Nagyon szép utcákon sétáltunk és szerintem hangulatosak a magas és jellegzetes házak is. A folyópart is csodás (a Visztula), bár sok volt a turista, mivel hosszú hétvégénk volt. Gdansk legszebb utcája a Hosszú Piacnak nevezett út, amely az Arany és Zöld Kapu között húzódik és itt található a Neptun kút is. A hömpölygő tömegből kikerülve aztán a vasútállomásra mentünk és Malborkba vettünk jegyet. Szépen fel is ültünk egy vonatra, csak nem arra szólt a jegyünk. Gyanúsan gyorsan ott is voltunk az IC-vel, de szerencsére nem büntettek meg bennünket. Malbork a régi váráról nevezetes és ott jártunkkor tényleg a középkori idők elevenedtek meg. Ugyanis egy bajnokság zajlott a hétvégén, ahol mindenféle középkori lovagok, katonák csaptak össze, de magukkal hozták a kíséretüket is, így várkisasszonyok, hercegnők, árusok, tanoncok, Teuton lovagokkal is összefutottunk. Bár a bajnokságra külön jegy kellett volna, ezért oda nem jutottunk be, de a hatalmas tömeg és színes középkori ruhákba öltözött emberek magukkal ragadtak bennünket is a régi kor hangulatába. Mivel a vár közel fekszik a tengerparthoz és a németekhez is, ezért történelme során német és svéd támadók is szerepelnek szép számmal. Gyönyörű termek mutatják, hogy egykor hogyan éltek a lakók itt. Szép délutánt töltöttünk el a várban és sétáltunk körülötte, élveztük a napsütést és a középkori hangulatot.

Este paradicsomos tésztánk főztünk Paulával (ez jobban sikerült, mint a stockholmi), majd a hostel lakóival beszélgettünk.

Vasárnap a tengerpartot céloztuk meg. Sopotba utaztunk, ahol még több emberrel találkoztunk, mint Gdanskban. Rögtön a partra mentünk és a hosszú mólón végigsétálva gyönyörködtünk a tengerben. Az 515,5 m hosszú, fából készült móló a leghosszabb Európában. Sopot pedig nemcsak a tengerpartjáról, hanem a nemzetközi dalfesztiváljáról is híres. Eléggé fújt a szél, és azért a meleg kabát kellett, hiába ez még is csak a Balti tenger és nem a Riviéra, úgyhogy a fürdést kihagytuk ez egyszer. A tengeri szél azonban kedvezett a vitorlázóknak. A hosszú móló séta után pizzáztunk, majd a homokos partra mentünk le. Azért a kezünket beledugtuk a vízbe (hideg volt) és kagylókat is gyűjtöttünk. Szerencsére sütött a nap és itt nem is fújt a szél, nagyon élveztük a parti sétát. Természetesen úszókkal is találkoztunk, sokan sportoltak, mások pedig csak üldögéltek a homokban. Visszafelé gofrit ettünk, ám kicsit nagyobb volt a szemünk, mint a szánk, teljesen kipukkantunk a csokis, epres, tejszínhabos édességtől. A Gdanskba tartó vonatot megint elhibáztuk, ismét rossz járműre szálltunk fel, de ezt is megúsztuk büntetés nélkül. Végül is volt jegyünk, igaz, nem arra a járatra. Este ismét a lakótársainkkal beszélgettünk és Beatlest, Pink Floydot hallgattunk.

Hétfőn már nem volt útitársunk a szlovák pár, ők előbb hazamentek, mi ketten Paulával viszont belevetettük magunkat az esős, szürke Gdanskba. Hosszú, úttalan utakon járó buszból néztük meg a külvárost, a gyárakat és jutottunk el a Westerplattéra. Ez a kikötő a 2. világháborús csatájáról híres. 1939. szeptember 1-jén alig néhány perccel a német invázió kezdete után a Gdanski katonai kikötőben egy német csatahajó, a Schleswig-Holstein jelent meg, és tüzet nyitott a lengyelekre. Henryk Sucharski vezetésével a kis lengyel csapat is támadásba lendült és bár segítség nem érkezett, ők egészen szeptember 7-éig kitartottak. Így lett a Westerplatte a kitartás és ellenállás szimbóluma és a mai napig láthatók szétbombázott őrházak itt, az egész part őrzi a hősök emlékét és egy emlékművet is emeltek a tiszteletükre.

Bejárva a Westerplattét és jobban megismerve a szörnyű történéseket, mi is jobban megértettük, miért olyan fontos a lengyeleknek a történelmük, miért volt egész hétvégén minden, de minden ház, busz, villanyoszlop feldíszítve zászlóval a Nemzeti Alkotmány napjára, és ami nálunk már rég radikálisnak kikiáltott tett lenne, az náluk miért normális. A több hónapnyi lengyel tartózkodás után biztosan mondhatom, ahogyan a lengyelek tisztelik a történelmüket és ápolják a múltjukat, az példaértékű. Fontos számukra a nemzeti identitás, hisz több évtizedig nem is létezett a lengyel állam, aztán a háború, kommunizmus és egyéb borzalmak is megnyirbálták őket, de mégis fennmaradtak és ezt büszkén vallják, tudnak valami értéket felmutatni a megtépázott a múltból. Lehet, hogy fájnak a sebek, de méltó helyükre kerültek a hősök és mindig van honnét felállni. Jó látni, hogy múzeumok, események emlékeztetnek a múltra, és ahogy a Westerplattén láttuk, őszintén hirdetik a lengyelek, hogy „Soha többé háborút”. Mert mindig jön egy II. János Pál, aki sokat tesz a nemzetért és jön Lech Walesa a Solidarnosci mozgalommal, újabb és újabb hősök emelik fel az országot nehéz helyzetéből. A jelen emberi pedig nem felejtenek, de továbblépnek. A porig bombázott városokat és kastélyokat újra építik minden egyes alkalommal és hisznek egy jobb világban. Ha más valamit nem is viszek haza magammal Varsóból (Lengyelországból), annyit mindenképpen, hogy érdemes tisztelni a múltunkat, akár milyen szörnyű is, emlékezni rá, és ami a legfontosabb, építkezni rá.

Elhagyva a Holt-Visztula deltáját visszatértünk a városba, ebédeltünk és még egyet sétáltunk a városban. Most nem kellett a tömegen átverekedni magunkat, nyugodtan élvezhettük az utcákat. Majd visszamentünk a hostelba, felszedtük a cuccainkat és a vonat indulásáig lévő maradéék időnket egy csodálatos parkban ücsörögve töltöttük. Meg persze lengyel srácok bámultak meg bennünket, aztán le is szólítottak minket, de nyelvi akadályok miatt nem sokra mentek velünk. Bár a szlovákkal egész jól el lehet itt boldogulni. Csak a magyar különc már megint… Ó, apropó a hostelban találkoztam és beszéltem is egy magyar lánnyal. Azért az anyanyelvem sem fogom elfelejteni.

A varsói vonaton aztán tanúi lehettünk a bulizó-söröző-zenét hallgató utasoknak és végül éjjel fáradtan, de egy nagyon tartalmas és élményekben gazdag kirándulás után hazatértünk kollégiumi otthonunk melegébe.