Rím rémes bejegyzés

Megunván a hosszú, unalmas sorok gépelését,

Versbe szedem a múlt hetem történetét.

Múlt hétfőn szobatársam, nagy sietségében, elvitte a kulcsom,

Én meg ott maradtam hoppon és kereshettem a másik kulcsot.

Össze-vissza kutattam, vajon hova tette,

 Míg végül felhívtam a tettest,

Ki szofisztikált angoltudás híján,

Nem vitte előrébb a nyomozást.

Végül aztán meglett minden,

És rohanhattam, hogy elérjem a buszt időben.

Szerencsére az utolsó pillanatban betoppantam,

Így kedves szlovák barátaimmal találkozhattam.

Együtt hallgattuk végig a Chopin verseny aznapi repertoárját,

A nemzetközi zongoristák ügyes, lelkes, kedves játékát.

Szerdán ismét elmaradt egy óránk,

Azt hiszem, ez így már nem mehet tovább!

Este a Nemzeti Operába, balettra volt jegyünk,

Végre szép ruhákat is magunkra vettünk.

Sokat gyönyörködtünk az elbűvölő előadáson,

És megannyit csodálkoztunk a gyerek csoportokon.

Bár Don Quijote a régi volt, mégsem róla szólt a darab,

 Főszerepet inkább a színes, spanyol szerelmesek kaptak.

A vastaps elmaradt, a lengyelek ehhez nem értenek,

De legalább a lelkesedésükre nincsen ellenvetésem.

 Felállva ünnepelték egy táncosuk születésnapját,

Ki hatalmas virágcsokrokkal hagyta el a színpadját.

Hétvégére a meleg is megérkezett,

Talán végre elfelejthetjük a telet.

A péntek délutánt egy messzi kórházban töltöttük,

 Szerencsére nem komoly betegség miatt ügyködtünk.

A gyerekek örömére, szép színesre festettünk egy-két falat,

A kezem nyoma most már mindörökre ott marad.

Este pedig holland barátommal kínait ettem,

És az élet mély témáit boncolgattuk ketten.

Másnap német barátnőmmel a Visztula partra látogattunk ki,

E napra ennél jobb dolgot nem is ötölhettünk volna ki.

Napoztunk és pihentünk, a hasunkat süttettük

És a lengyel családokat, fiatalokat lestük.

Szinte a tengerparton éreztük magunkat,

Visszafelé pedig lelkesen tapostuk a pedálokat.

Vasárnap reggelre megérkezett az eső,

De nem vette el a kedvemet egy jópofa sörtől.

Lengyel kísérőmmel a Sörfesztiválon jártunk,

A többféle íztől azért be nem álltunk.

Utána egy jót ping-pongoztunk ismét,

Jöhet most már a nemzetközi hírnév.

Thank you for my friends for some of the pictures!

Chopin verseny

 

Balett

Don Quijote

Pillantás a hídról

A "beach"

Sör, sör és még több sör

Ez is sör! Cseh zöld :)

Kórház festés

A varsói gettó nyomában, buli, ping-pong és jó hangulat

A múlt hét első fele az órák látogatásával telt, a második fele pedig érdekes eseményekkel. Csütörtök délután mikor egy kicsit élvezhettük a napsütést, a varsói gettó nyomába eredtünk. A belvárost jártuk és képzeltük el, hogy mennyire más kép tárult volna elénk, ha a két világháború előtti vagy közötti időkben sétálnánk Varsóban. Ahol ma például egy csendes utca árválkodik ott régen nagy élet zajlott, a zsidó negyed központja volt, üzletekkel, boltokkal, zajongó, tolongó hölgyekkel, urakkal. Az új Zsidó Múzeum épületét megtekintettük az előtte álló műemlékkel egyetemben, aminek az anyagából eredetileg náci szobor készült volna. A régi-új bazárok mellett is elhaladtunk, a gettó falainak nyomát követtük időnként és megelevenedett előttünk egy régi kor, régi városa.

Aznap este ment haza Réka Łódzból és Varsóban szállt át, ahol volt két órája a budapesti vonatig. Kimentem eléje és egy jót beszélgettünk, na meg persze a mázsás bőröndjét hurcoltok fel-alá, amíg fel nem szállt a vonatra. Aztán ő elfoglalta helyét a kocsiban, én figyeltem, ahogy elindul a jármű, majd visszaindultam a koliba. Érdekes módon így találtam ezt helyénvalónak, nem éreztem furcsának, hogy ő Haza megy, én meg Itt maradok. Nem, hanem pont ezt találtam normálisnak, hogy én itt vagyok a helyemen. Nem Itt maradtam, hanem Haza mentem, ami most épp Itt van. És ez azt hiszem, így van rendjén, hogy ott érezze jól magát az ember, ahol éppen van.

A péntek estékre általában a zumba a programom, mert elég sok időt elvesz, hogy elmenjek a sportcsarnokba ahol másfél órás mozgás következik, majd este vissza utazzak a koliba. Ám a héten kihagytam, helyette buliban voltunk. A moldovai-román lányok előtte meghívtak néhányunkat magukhoz és együtt készültünk a partira. Ettünk, ittunk, sőt még játszottunk is. Sajnos valaki elég rosszul lett és ő nem a koliban lakik, így még mielőtt elindultunk volna a belvárosba, róla kellett gondoskodnunk. Szerencsére rendben hazaért, hála a fiúknak, akik elkísérték, mi pedig végre megérkeztünk a buliba. Jó volt, egész végig táncoltunk, bár a végére nagyon zsúfolt lett a helyiség.

Szombat este ping-pong bajnokságot rendeztünk a kollégium alagsorában található teremben. A versenyen két kontinens is képviseltette magát, és mind a nyolc játékos más-más ország színeiben indult. Így tehát holland, ukrán, román, török, német, kínai, vietnámi és magyar bajnokok csaptak össze. Jó kis estét töltöttünk el a játékkal és a nyertesek egyáltalán nem voltak fontosak, inkább az volt a lényeg, hogy milyen jól éreztük magunkat. A bundás almámnak is sikere lett és a végére el is felejtettük a két darab ütőnket, helyette a kezünkkel játszottunk és forgóztunk.

És itt látható a...
And here it is...

Jan Karski, aki elvitte a holokauszt borzalmas hírét Nyugatra
Háttérben az emlékmű látható
Jan Karski who reported holocaust to Western
In the background the Holocaust Monument 

Zsidó Múzeum
Jewish museum

Bazar

Régen itt volt a zsidó negyed közponja
Long time ago the centre of the jewish town was here

A gettó falának a helye 1940-1943
The ghetto wall 1940-1943

Eredeti épület- ott vannak a golyónyomok
Original building with the bullet holes

After Easter

At Easter we had a one week holiday, so I went home. Although the weather wasn’t very good, but I spent a good time with my family, I ate Hungarian foods and I could go to Fertő lake by bicycle. And of course I was in the church and I could meet my bigger family on Easter Sunday.

These days were quick and then I found myself in Warsaw again. I felt that I didn’t go back home. But finally Poland is going to be green and the trees started flourishing. So I couldn’t resist the temptation to try the bicycles. Like in Budapest, in Warsaw I can use bicycles from different points of the city. The good thing is that this system, which called Veturilo, is cheap and there are a lot of bike roads so it was easy to go the university. It was fantastic to ride bike in a big city.

On Sunday we went to Płonsk forest and national park and we spent there an amazing day. It was a program for all of the Erasmus people from Warsaw. We planted more than 2000 small pine trees. It was fun, and we were working with forestres who got us lunch and they were really kind. We enjoyed the warm and nice weather, it was one of my best days here. Before we went back to Warsaw we got some alcohol and some people managed to become drunk before the dark. But no one could exceed the guy who was selling and throwing tires and he was drunk as well.

Next day some of us went to the Katyn March of the Shadows. This was a commemoration of Katyn. Soviet soldiers killed Polish soldiers in 1940 in the forests of Szmolensk (the most famous place is Katyn). For a long while it was a secret and for years it was known that Germans did this terrible massacre. In 1943 the Germans found the graves but Gorbachev was the first who told in 1990 that Soviets were responsible for that. Andrzej Wajda made a film about Katyn and in 2010 another horrible thing happened. The Polish political elite with the president and his wife went to Katyn by plane. The plane fell down and nobody survived it. Though our teacher, who was investigating the accident, told us it was a fatal consequences of a lot of failures, some people still claim it wasn’t an accident. But one thing is sure, this is a painful tragedy for Polish nation as well as Katyn. On Sunday the 8. March of the Shadows were organized in Warsaw. This was the 75^th anniversary of Katyn. Soldiers led the march and we followed them. A lot of people joined to the march and some of them had flags.

After that we had a funnier program. We celebrated the birthday of the Greek guy. It was a surprise party but an extraordinally one. Because we taught him cooking. So he knows now how to make spaghetti and salad. We had a really good night and we didn’t miss a cake. Then, another amazing week is gone.

Faces from the March

Spring!

Húsvét után

Húsvétkor volt egy hetes szünetünk, így körülbelül az Erasmus fél távnál hazamentem. Sajnos nem volt túl jó idő otthon sem, de jó volt látni a családot, érezni az otthoni ízeket, és még egy Fertő tói biciklizés is belefért rövid látogatásomba, na meg persze a húsvéti szertartások és a nagy családi összejövetel húsvétkor.

Hamar elrepültek a napok és aztán ismét Varsóban találtam magam; olyan érzés volt, mintha el se mentem volna. Azonban végre Lengyelországban is elkezdtek zöldellni és virágozni a fák és a jó idő is megérkezett. Így nem tudtam ellenállni a városi bicikliknek sem. Varsóban, mint ahogy Pesten is, vannak biciklis pontok, ahonnét ki lehet őket kölcsönözni és ehhez semmi másra nincs szükség, mint lengyel mobilszámra, pin kódra és minimum 10 złotyra. Hasonló a rendszer, mint a Bubi, csak itt Veturilonak hívják. Bár száguldozni nem lehet ezekkel a bicajokkal, de azt el kell ismerni, hogy bicikli utak szinte mindenhol vannak. Így nem volt nehéz eljutnom az egyetemre egy óra alatt (tömegközlekedéssel is ennyi, mivel sokat várunk a buszokra) és fantasztikus érzés volt egy nagyvárosban tekerni és kedvenc sportomnak hódolni. Mivel meglehetősen élveztem ezt a bicajozást, másnap is nyeregbe pattantam, sőt még zumbára is két keréken érkeztem.

Szombaton pedig kiszabadultunk a város fogságából és az anyatermészetben töltöttünk egy remek napot. A varsói Erasmusosok közös programja volt ugyanis a faültetés. Az egyik erdőbe, nemzeti parkba mentünk busszal és erdészek segítségével, lelkes vendéglátásával kb. 2000 kis fenyőfacsemetét ültettünk el. Közben finom ebédet is kaptunk, rövid betekintést nyerhettünk az erdészek munkájába és mindenek felett élveztük a meleget és azt, hogy a tavaszi, ébredő természetben lehetünk. Az egyik legjobb napot töltöttük el itt. A visszaút előtt kis alkoholt is fogyasztottunk és egyeseknek sikerült sötétedés előtt lerészegedni, de azért a benzinkútnál ittasan autógumikat eladó és dobáló srácot nem tudták überelni.

Másnap egy-ketten a katyn-i áldozatok tiszteletére rendezett megemlékezésen, meneten vettünk részt. 1940-ben Szmolensk környéki erdőkben (a leghíresebb helyszín Katyn) szovjet katonák lengyel hadifogoly katonákat és tiszteket végeztek ki. Sokáig azonban titokban maradt a borzalmas esemény és több évtizedig a németeknek tulajdonították ezt a kegyetlen vérengzést, bár 1943-ban pont a németek tárták fel a tömegsírokat. 1990-ben Gorbacsov volt az első, aki elismerte, hogy a szovjeteket terheli a felelősség. Andrzej Wajda készített filmet a történtekről 2007-ben, majd 2010-ben Katynba utazott a lengyel politikai elit, az elnök és felesége is a repülőn volt, azonban a gép lezuhant és senki nem élte túl. Bár a tanárunk, aki maga is részt vett a történtek felderítésében és kutatásban állítja, hogy nem támadás volt, hanem több végzetes dolog, hiba együttesen vezetett ehhez a katasztrófához, de egyesek még mindig kételkednek ebben. Annyi azonban bizonyos, hogy a nemzetnek ez egy fájó tragédiája, ahogy Katyn is. Vasárnap tehát egy csendes menetet szerveztek, immár 8. alkalommal az áldozatok tiszteletére és a 75. évfordulója a vérengzésnek. A menetet katonáknak öltözött férfiak vezették, voltak korabeli ruhába öltözött nők és szovjet katonák is. Az egyes helyeken, ahol megálltunk a katonák is „megpihentek”, és olyan volt az egész, mintha a régi katonák keltek volna életre és az ő „Erőltetett menetüket” láttuk volna. Az óvárosban mécseseket is elhelyeztek és a menethez rengeteg ember csatlakozott. A lengyelek zászlókkal, táblákkal tisztelegtek az áldozatok előtt. Mi pedig követtük őket és csatlakoztunk a menethez.

Este a görög srác születésnapját ünnepeltük meg. Meglepetés bulit tartottunk, méghozzá nem is akármilyen ajándékkal. Ugyanis főzni tanítottuk a fiút. Most már tud salátát és spagettit is készíteni. Nem kell mondanom, hogy nagyon jó kis esténk volt, nagyon jóllaktunk és azért a torta sem maradhatott ki. Így aztán egy újabb csodálatos hetem röppent el. 

A katyn-i menet egyik megállója

A menetelő katonák

A rokonok

A lelkes lengyelek

Életkép az erdőből

Pózolj facsemetékkel! :)

Serény munka

Kis csapatom egyik fele

A nagy csapat/ a faültetők

A hetedik hét

Amelyből kiderül, hogy nem derül ki semmi; több audiovizuális élménnyel is gazdagodom; a lengyel nyelvtudásom továbbra is stagnál; kedves barátunk születésnapját üljük meg, aztán rejtélyes varsói bűntények nyomára bukkanunk, de nem Az ellopott századéra; majd Dionüszosz oltárán is áldozunk, végül Rejtő Jenő is közbelép.
 -És Ez az a bejegyzés, amit (sajnos) el kell olvasni, mert nincs kép. :)

Az elmúlt héten bár nem utaztam több száz kilométereket, de ismét volt egy-két eseménydús napom. Órákra jártunk, vagy inkább vártuk, hogy mikor jön be egy-egy tanár, lesz-e óra. Ugyanis sokszor elmaradtak már óráink, és van olyan tanárunk is, aki nem tartja végig az órákat, így mindig várhatunk, hogy eljöjjön a következő óra. Amit szintén ő tart és gyakran félbeszakad az előadás, mert roppant fontos hívásai vannak. Egyébként van előadásunk és szemináriumunk is, szerencsére a legtöbb órára csak egy prezentáció a követelmény, egy-két vizsgánk lesz összesen. Úgyhogy remélem, meglesznek az itteni tárgyaim, de egy későbbi bejegyzésben majd bővebben is írok az órákról, mert van miről és kiről írni.

Kedden szobatársammal volt programom, akivel elmentem a plébániára, ahol a God’s not dead c. filmet néztük meg. Egy kis csoport vett részt a vetítésen, melyet az egyik pap szobájában tartottak. Pár fiú, két pap, a szobatársam és én voltunk jelen. Szerencsére a filmet angolul néztük, lengyel felirattal. Azonban mondanom sem kell, a társalgásba nem tudta beleszólni, de azért időnként egy Tak, tak, dobrze, dobrze kifejezést nagyon szívesen bemondtam volna. A lengyel még nem megy annyira, a szituációt megértem, nem nagy gond megérteni, ha teával kínálnak és időnként egy-két szót is felismerek, de a teljes szöveg nem áll össze. Nem is értem miért. Három hónap Krakkó és két hónap Varsó után már igazán perfektnek kellene lennem, hiszen „olyan” közel áll a magyarhoz ez a szláv nyelv. Ez a baj velünk, magyarokkal, hogy még a szomszédainkat sem értjük, bezzeg minden más Erasmusos lelkesen tárgyalja meg az anyanyelvük hasonlóságát és hogy milyen jó, hogy ha nagyon akarják, megértik a másikat. Lehet Finnországba kellett volna mennem. No, mindegy, azért mostanra már csak jókat nevetek magamban, ha körülöttem mindenki lengyelül beszél, és gyermeki kíváncsisággal figyelhetem a többieket, akik örülhetnek, hogy a gondolataim magyarul hangzanak.

Másnap volt a német lány születésnapja, akit délelőtt megleptünk egy páran. Az ablaka elé járultunk lufikkal, tortával, virággal és Happy Birthday felirattal és vártuk, hogy a szobatársa (vagy a mi kiáltásunk) kicsalja őt az erkélyre. Természetesen nagyon örült a meglepetésnek, de talán még jobban örült az utolsó, esti óránk elmaradásának. Vacsorára meghívott bennünket magához, ahol a hét legfinomabb, legjobb lakomáját fogyasztottuk el sok-sok nevetés és beszélgetés közepette. Még játszottunk is; az egyik lány egy férfi és egy női arc jellemzőit írta le nekünk, mi pedig mintha egy művésziskola diákjai lennénk szorgosan lerajzoltuk őket. Mondanom, sem kell, hogy senkié nem lett egyforma, hiába próbáltuk ugyanazokat a dolgokat megörökíteni a lapon. Érdekes volt látni, ki, hogyan, mekkorába, miként képzelte el az adott személyt. Sajnos kiállítást nem fogunk nyitni a rajzokból, pedig lett egy-két nagyon egyedi kép.

A csütörtöki első program a sokk volt, amikor kiderült hány oldalt kell elolvasni az egyik vizsgára. Ám ez még odébb van, így aggodalom nélkül készültünk az esti rövid filmes vetítésre. A hosszú út során, amíg a forgalomban döcögtünk a helyszínre, kiderült, hogy az egyik román lánynak különleges tehetsége van. Ugyanis mobiltelefonja segítségével felgyorsult időnként a busz. Jókat szórakoztunk azon, hogyha kinyitotta a mobil tokját, vagy elküldött valamit, akkor hogy hogy nem, éppen akkor, elindult a busz. A vetítés egy kultúrházban zajlott és összesen öt kisfilmet láthattunk. Volt spanyol, lengyel, amerikai, ázsiai és német. Nagyon érdekesek voltak. Míg az egyiken jót nevettünk, ahogy a képregény rajzoló bénázik, addig a másikon sírtunk, amikor a hányatott sorsú bögrék menekültek gonosz gazdájuk elől.

A hétvégén aztán bepillantást nyertem abba, hogy milyen a lengyel nagyböjti keresztút, vagy, hogy zajlik a Virágvasárnapi szentmise. Nincs nagy eltérés a magyarhoz képest, kivéve, ha a lengyel nyelv nem számít különbségnek. Azért az érdekes volt, amikor a mise végére beérkező fekete ruhás-kalapos, táskájában egy faágat! hurcoló néni irdatlan hangosan és hamisan énekelt, majd a szertartás után az egyik pappal kiabált. Ő azonban megpróbálta kitessékelni a nénit, de mivel ez nem jött össze, így a sekrestyébe rejtette el a kíváncsi hívek szeme elől. Vasárnap egy sétálós bűnügyi túrára mentem az egyik török sráccal. Ez a túra is ingyenes, idegenvezetős a városban, csak egy kicsit érdekesebb sztorikat hallottunk, mint amit egy átlag városnézésen hall az ember. Először azonban nem sokkal lettünk okosabbak a lengyel kriminológia terén, mert a szavazásra buzdító trombitás és hangos bemondós urak mellénk masíroztak és még rövid köszöntést is kaptunk. Nagyon vicces volt, ahogy a csoportunkhoz odajöttek, az idegenvezetőnk pedig egy kisebb oszlopon állva nézte végig a „konkurencia” megjelenését. Ezután persze nagyon lelkesen elmesélte, hogy Hitler ellen merényletet tervezett a lengyel földalatti ellenállás. Róluk azt érdemes tudni, hogy ez volt legnagyobb ellenálló szervezet Európában és az 1944-es varsói felkelésben is nagy szerepük volt. A Führer 1939. októberében Varsóba látogatott és a lengyelek alábombázták az utcát, ahol a vezérnek el kellett haladnia. Azonban a merénylet nem sikerült, nem robbantották fel a bombákat. Valószínűleg soha nem fogjuk megtudni mi is történt valójában, miért fulladt kudarcba a kísérlet. Aki a detonátort kezelte, hosszú évek után sem volt hajlandó a hely közelébe (mai De Gaulle tér) menni és arra kérte feleségét, hogy ne is kérdezze őt erről. Így nem árult el soha ő sem semmit a körülményekről. Hallottunk még ezen kívül történetet rejtélyes tűzesetről és egy lövöldözésről, ahol a bűnösök kommunisták voltak, és tettükért megfizettek. Ám később, a kommunizmus évei alatt mártírrá váltak és még utcát is neveztek el róluk. Ha már bűntényekről volt szó, akkor a nagy rablás sem maradhatott ki. A Nemzeti Bankot rabolták ki 1964-ben, ami akkor a Ház a sasok alatt nevű épületben volt (szintén kommunista remekmű, két sas található az épület tetején). A két rabló óriási összeget vitt el és kilétükre nem derült fény. Egyesek szerint lehetséges, hogy két rendőr próbált extra-keresethez jutni. Bár a náci vezetőt nem sikerült megölni Varsóban, azért sikeres merényletekről is hallottunk. Például egy második világháborús besúgót eltettek láb alól, de a Második Lengyel Köztársaság első elnökét, Gabriel Narutowiczot is meggyilkolták méghozzá a National Gallery of Art “Zachęta” múzeumban. Így összesen öt napig lehetett elnök a Svájcban mérnökként dolgozó politikus.

Itt viszont eljöttünk török társammal, hogy egy Nemzeti Stadionos kitérő után (először rossz helyre mentünk, csak a folyó túlpartjára) megnézzük és megkóstoljuk a lengyel ételeket, italokat. Egy kisebb rendezvény volt, ahol a helyi termelők, pékek, húskészítők stb. saját standjaikon árulták a termékeiket. Mivel itt annyira ne laktunk jól ezért a Nemzeti Stadionnál lévő Burger Fesztiválhoz mentünk (visszatértünk). Rengetegféle hamburger közül választhatott az ember, és tipikus amerikai hangulatot árasztottak a lakókocsikból, kamionokból árult ételek, illetve a vasárnapjukat itt töltő családok. Hosszú sorban állás után igen finom hamburgert ettünk és még a kürtöskalácsos kocsit is megnéztük, bár enni sajnos nem ettünk belőle. Viszont mindenkit elkápráztattam a kürtöskalács szó helyes kiejtésével. A buszon, visszafelé a koliba, a török-magyar hasonló szavakat beszéltük meg. Közel 4000 ilyen szavunk van! Ennek ellenére egy kukkot sem értettem, mikor a srác törökül telefonált.

Este aztán megittam a szerdai ünneplésről maradt sörömet és 21 éves koromra (végre) kezembe vettem egy Rejtő Jenő könyvet. Nagyon jól szórakoztam Fülig Jimmy és Piszkos Fred társaságában. „Van itt egy 8-adik Hendrik, asz mindég a hóhérnál tartott válópert. Igazán elvesztették érte a fejüket a nők.” (Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplójából- Piszkos Fred, a kapitány)

Így, kicsit több időm volt a héten és lélekben már elkezdtem készülni a húsvéti hazatérésemre, bár lehet inkább a gyomromat kellett volna edzenem az otthoni ételekre és mennyiségekre. Mindegy, majd később kiderül, hogy bírja a szervezetem a rövid hazai kiruccanást. De már várom, hogy picit otthon lehessek. Szóval, ez a hét is eltelt, (nem is olyan) lassan és közben még én is öregebb és bölcsebb(?) is lettem egy kicsivel. De csak egy nagyon kicsivel.