Október 23-a lapjára

"Angyal vidd meg a hírt az égből

Mindig új élet lesz a vérből."

/Márai Sándor: Mennyből az angyal/

A zarándokutak manapság megint kezdik virágkorukat élni. Lehet, ebbe az is belejátszik, hogy most nem elégtételül kapunk egy Szentföldi utat, hogy hazatérve végre feloldozzanak bennünket bűneink alól. Ám az is lehet, hogy nem kell rablótámadástól félni annyira, mint a középkorban.  És hát valljuk be, ez azért elég motiváló tud lenni. Szerencsénkre még csak külföldre sem kell mennünk ahhoz, hogy lelki élményekben legyen részünk egy-egy zarándokút során. Hazánkban gyönyörű helyek vannak, ahová még szebb utak vezetnek és már a zarándokút hálózatot is kezdik kiépíteni. Itt a Mária-útra gondolok, ami egészen Máriacelltől az erdélyi Csíksomlyóig húzódik. Természetesen rengeteg apró állomással rendelkezik az út, nem kell az egész távot teljesíteni, kisebb utak is tervezhetők. Családommal például hagyomány teremtés céljából már megtettünk egy-két kisebb távot, és örömmel jelenthetem a Csepreg Kőszeg túra  is hatalmas élmény. Emellett létezik egy úgy nevezett magyar Szent Jakab út is, a Santiago del Compostella-i El Camino mintájára. Azt hiszem az El Camino a leghíresebb külföldi út, persze csak a Szentföldi zarándoklat után, fantasztikus lehet ezt is megtenni.

Amiről most a következőkben szólni fogok, az az út nemcsak saját magunkért tesszük meg, hogy megtudjuk-e tenni a távot, felfedezni magunkat és Istent, hanem másokért is felajánljuk azt az utat, többről is szól tehát az út. Ez pedig az ’56-os út. Mely során emlékezünk az október 23-ai eseményekre és fiatalokra, bekapcsolódva ezzel a körforgásba, hirdetve a békét és egységet. Egy kis időre mi is egyek lehetünk azokkal a forradalmárokkal. Évek óta október 22-én éjjel fiatalok indulnak útra Csobánkáról hogy október 23-án reggelre Esztergomba, a bazilikába, Mindszenty bíboros sírjához érjenek. Ott pedig szentmisével zárják az utat. A túrát a Pázmány Bölcsészkarának lelkésze és A Remény Kis Emberei szervezet rendezi. Ők a Kárpátaljai gyerekeken segítenek, támogatják őket. Idén például a túrán adományokat is gyűjtöttek a kicsiknek, és értük ajánlották fel az utat. 

Tavaly vettem részt barátnőmmel a túrán, sajnos idén nem mentünk; de örülök, hogy mások voltak olyan bátrak és lelkesek, hogy megtették a távot, innét gratulálok nekik! Szóval, a csobánkai táborhelyről (ahol minden évben táboroztatnak hátrányos helyzetű gyerekeket) indultunk útnak, bár többünket Piliscsabáról kisbusszal vittek az atyáék a helyszínre. Nagyon meglepődtünk, mivel rengeteg ember gyülekezett ott. Ha nem együtt megyünk barátnőmmel, meg sem találjuk egymást, viszont egy kedves lány megtalált minket, vele tettük meg az utat. És ami még elképesztőbb volt, hogy egészen kisgyerekektől kezdve az idősebbekig mindenki készen állt egy felejthetetlen éjszakára. Aztán később kiderült több mint 400-an voltunk! Fantasztikus volt, hogy ennyi lelkes ember vállalkozott erre. 8 óra környékén a pap bevezető szavaival és imával keltünk útra. Az országút mentén elindult a menet, és természetesen hatalmas sorrá formálódtunk, nem lehetett látni elölről hogy hol a vége. A faluból kiérve hamarosan befordultunk az erdőbe, ahol már fel kellett kapcsolnunk zseblámpáinkat is. Voltak nagyon profi túrázók, akik fejlámpájukkal mindent jól láttak, csak bennünket vakítottak meg. Gyönyörű éjszakánk volt, csillagos éggel, fényes holddal. Szebb időt nem is tudtunk volna elképzelni, és szerencsénkre hideg sem volt, meg hát a tempós séta is fűtött bennünket. Klassz helyeken haladtunk végig, többnyire erdőben, mezőkön, réteken mentünk, kedvet kaptunk arra is, hogy világos nappal is bebarangoljuk a környéket. Az út során, több helyen is megálltunk; egy kis időre tábort ütött a tömeg. Lehetett teát és zsíros kenyeret kapni, mivel segítőkész emberek gondoskodtak rólunk mindenhol. A pihenőknél aztán az atya rövid elmélkedéseket is tartott, utána pedig újult erővel ismét felkerekedtünk. Ahogy haladtunk előre és mentünk a sűrű éjszakában és a még sűrűbb erdőkben, úgy fogyott erőnk, úgy kellett egyre jobban koncentrálnunk az útra. Már nemcsak könnyedén és vidáman beszélgettünk, hanem keményen másztunk hegyre fel, próbáltunk halvány lámpafényben nem megcsúszni a levelek alatt megbúvó köveken. Az álmosság szerencsére elkerült bennünket, de mikor egy újabb pihenő volt, örömmel rogytunk le a földre. Aztán persze további lelkesedéssel mentünk tovább, és feszegettük határainkat, és valahol a nehézségek közepette Isten is velünk jött, Ő jött velünk szembe. Számomra nagy élmény volt, hogy ilyen sokan vállalkoztunk az útra és a sötét ellenére is nagyon hangulatos volt a természet, szép vidékeken jártunk. Szép volt, ahogy egy völgybe ereszkedtünk lefelé és a szomszédos dombon halvány fények jelezték egy kisfalu ottlétét.

Ahogy közeledtünk Esztergomba már rátértünk a betonútra, ott könnyebb volt menetelni, viszont fogyott az erőnk. Lassan-lassan szétszakadozott a sereg, hamarosan mi is jó pár lépés távolságból követtük az előttünk haladókat. Hajnalodni kezdett és beértünk már a lakott helyre, azonban még eléggé a város széle volt. Ugyanis a házak nagy telkeken álltak, messze bent voltak a telken, nem sok látszódott belőlük, és egy nagyon-nagyon hosszú földúton verekedtük át magunkat. Már beszélgetni sem beszélgettünk, halkan baktattunk tovább, néha lábunkat fájlaltuk. A legrosszabb az volt, hogy kezdett monotonná válni az út, ugyanolyan környék, ugyanaz az út, időnként egy-egy villanyoszloppal tarkítva. Ráadásul azt sem tudtuk mikor lesz vége ennek a szakasznak, hol vannak a többiek, vajon nem maradtunk-e le a következő megállóról. Ám ilyesmiről szó sem volt. Mire világos lett, beértük a többieket, aztán minket is követtek még rengetegen. Végre elértük Esztergomot, innét már tudtuk, hogy nincs sok hátra; már a városban jártunk. Itt természetesen egy nagy pihenőt tartottunk, mindenki a járdán ült, feküdt, aludt. Vagyishogy nem mindenki. Valaki hozott hangszert és zenélt, míg mások körtáncot jártak rá. Mi pedig csak megdöbbenve lestünk, hogy van erre erejük. Majd a felkelő nappal, bevonultunk a városba, a bazilikához. Egyesek versenyt futottak a templomhoz. A bazilika lépcsői előtt gyülekeztünk, fáradtan, de boldogan ücsörögtünk. Ezt is megtettük! Sikerült! Túlléptük saját magunk határait, részesei lettünk valami fenségesnek. És felajánlásainkért is megküzdöttünk!

Végül az altemplomban, Mindszenty József bíboros sírjánál misén vettünk részt. Eléggé fáradt csapat hevert és imádkozott a templomban, de nem hiszem, hogy ezt bárki is felrótta volna nekünk. Számomra nagyon sokat jelentett, hogy ott lehettem a nálam pontosan 121 évvel idősebb prímás sírjánál, és együtt imádkozhattam társaimmal. A bíboros példakép számomra, mivel 1956-ban, abban a nehéz helyzetben is kiállt a magyar szabadság és demokrácia mellett, továbbá nem hagyta magára a magyarokat és egyházát.

Ezek után, természetesen nagy lelki töltést kaptunk, és terveztük, hogy megyünk idén is, de ez most elmaradt. Így most itt emlékezem meg 1956-ról és a bátor fiatalokról, valamint a mai magyar hazánkról.  Isten áldja népünket!

A csapat egy része Esztergomban